De akkor legalább volt valami méltóságteljes és nagyszabású ebben a szembenállásban: a már említett Für Lajos és Gerő András mellett jártam Szűcs Jenőhöz, aki az évfolyamunknak tartott előadássorozata közben lett öngyilkos, vélhetően attól tartva, hogy az előző rendszerhez fűződő viszonya miatt baja eshet. A szakdolgozatomat Romsics Ignáchoz írtam, méghozzá kettőt, mert az első a numerus claususról szólt, és a következtetéseim nem tetszettek neki; de vizsgáztam annál a Kertész Istvánnál, aki Schmitt Pál ominózus doktorijának volt az opponense, és bár számtalan hiányosságot állapított meg, végül is átengedte a disszertációt, ami miatt évtizedekkel később Schmittnek le kellett mondania a köztársasági elnökségről.
És az utolsók között jártam a szocializmusból ott feledett, akkor még kötelező politikai gazdaságtan órára, történetesen ahhoz a Vilmos Józsefhez, aki a hatvanas években kirúgta az egyetemről tanársegéd édesanyámat, mivel apámat államrend elleni izgatásért börtönbe csukták.
De még Vilmossal szemben sem voltak bennem olyan vad indulatok, mint amilyenek Polyák Gábort fűtik az Orbánokkal szemben.”