Karácsonyi ajándék leplezhette le Szoboszlai esküvői tanúját (VIDEÓ)
Mutatjuk a kapcsolódó videót.
Napról napra bukkannak fel a hírek, miként sarcolják/sarcolnák meg a baloldali vezetésű kerületek a helyieket.
Nyitókép forrása: MTI / Balogh Zoltán
A „trendet” nem egy újonnan felálló önkormányzat indította el, az egyébként hivatalban maradó józsefvárosi polgármester, Pikó András és csapata emelte meg először a lakossági parkolási díj összegét az elmúlt években. (Korábban ez ingyenes volt a VIII. kerületiek számára.)
Most pedig jött az erzsébetvárosi polgármester, Niedermüller Péter, aki már előre beharangozta, emelni kívánják a VII. kerületben élők lakossági parkolási díjainak emelését. Indoklásában az állt, Józsefvárosban 1440 autó tűnt el az utcákról, amikor Pikóék módosították a rendeletüket; Erzsébetvárosban úgyszintén csökkent a gépjárművek száma, miután a második autó esetében differenciálták a kedvezmény mértékét.
A DK-s polgármester által támogatott javaslat át is ment a héten – írta meg a Magyar Nemzet –, ami azt jelenti: azok, akik Erzsébetvárosban élőként igényelik, hogy a kerületben parkolhassanak, az eddigi, évi körülbelül 2100 forint helyett az első autó után 36 ezer, a második után pedig 72 ezer forintot kell fizetniük. (Plusz adminisztrációs díj.)
Ugyanezen az úton jár Ferencváros első embere, Baranyi Krisztina és csapata. Előterjesztésük indoklásában az állt, a 2021 óta kiesett gépjárműadó-bevételt pótolja majd az éves lakossági parkolási díj emeléséből az önkormányzat – hívta fel a figyelmet a Metropol.
A IX. kerületi tervek alapján évi 20 ezer forintot kell fizetni azoknak az autósoknak, kiknek egy autójuk van, függetlenül az övezetektől, egységesen. A lakásonkénti második autóra pedig nem jár többé kedvezmény, így a várakozási engedély éves díja az adott zónába tartozó óránkénti parkolási díj 250-szerese. (A 65 év felettiek, a nyugdíjasok, illetve a nagycsaládosok 50 százalékos kedvezményt kaphatnak az első gépjárműre.)
Tóth József szocialista polgármester kerületében sincs másképp: a bejelentett angyalföldi új rendszer a következőképpen módosítja a lakossági parkolást: a lakásonkénti első autóra évi 30 ezer forintot kell fizetni az A zónában, évi 22 ezer ötszázat a B zónában, évi 15 ezret a C zónában. A második autóra igényelt parkolási engedély díja nem változik, marad a az óránkénti várakozási díj kétszázszorosa.
A 2024. december 1. után használatbavételi engedélyt kapott XIII. kerületi ingatlanokhoz, mivel ezekhez előírás szerint kötelezően tartozik lakásonként legalább 1 saját kocsibeálló telken belül, az A zónában évi 120 ezer forint, a B zónában évi 90 ezer, a C zónában pedig évi 60 ezer forint lesz az engedély ára. (A fizetendő díjakból 50 százalékos kedvezményt kapnak majd a nagycsaládosok és nyugdíjasok, és 100 százalékos kedvezményt a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos személy felügyeletét ellátók.)