Szabad a tánc

Nyitókép: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

„És persze az is megér egy gondolatkísérletet, hogy a bölcs nyugati baloldaliak a magyarországi állapotok felfordításával maguk taszigálnák országunkat olyan irányba, ami valóban veszélyt jelentene politikai, gazdasági, kulturális hegemóniájukra.

Mindezek »csak« kérdések és lehetőségek. Ezeknél azonban izgalmasabb jelenség, hogy ha egy magyar kormánytag vagy kormányzati felelősséggel nem rendelkező közgondolkodó szól valamit, akkor rögtön muszáj kifordítani a szavaik értelmét. Hogy mindeközben a globalisták tudatosan igyekeznek lebontani a nemzeti gondolatot, megnyirbálni a szuverenitásunkat, nyilván semmiség. Ha azonban esély látszik, hogy a hajdani »köteles beszéd« utáni sorvezető szerint alaptalan félelmeket gerjesszenek, habozás nélkül ellenünk fordulnak. Nem pusztán a kormányt, nem valamiféle ideológiát, hanem a magyar nép, az itt élő emberek elemi érdekeit igyekeznek eltiporni.

Mi azonban azt gondoljuk, hogy itthon hangosan gondolkodni nem bűn – pláne akkor, ha folyamatosan fenyegetnek, démonizálnak bennünket a hazugságaikkal. Milyen törvényi vagy erkölcsi akadálya lehet annak, hogy bármiről szabadon elmondhassuk a véleményünket, ráadásul itthon, egymásnak?

Ezt a jogunkat szólási szabadságnak nevezik. Állítólag nekik is fontos, kétszázötven éve állandóan erről ágálnak, kiabálnak. Hát akkor fogadjuk el mindannyian, hogy léteznek különféle vélemények, de hatalmi szóval megtiltani a szabad véleménynyilvánítást – csak azért, mert néhány politikai hiéna a mindennapos zsarnokságra szavaz – az Európai Unióban nem lehetséges. Mi ebben bízunk, ők pedig a saját portájukon söprögessenek végre, ahol egyébként lassan nyakig áll mindenki a friss dudvában. Erről is beszélni kéne néha, nemde?”