Hernádi Zsolt: Vegyük észre, hogy éppen kiöntjük a gyereket is a fürdővízzel együtt!

(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)

A szerző a MOL elnök-vezérigazgatója

***

Múlt héten jelentette be a BP, hogy törli korábbi klímaváltozási célját, és nem csökkenti 2030-ig 25 százalékkal olaj- és gázkitermelését. A cég közölte azt is, hogy új fosszilisberuházásokat tervez a Közel-Keleten és Mexikóban. Jelképes bejelentések Európa egyik óriásától. Egyszerre mutatják, hogy az erőltetett klímavédelem életképtelen, illetve hogy az európai ipar már nem itt keresi boldogulását.

Miről is van szó? Azzal, hogy Európában az üzleti racionalitás helyét a politika vette át, hibás döntések, irreális klímacélok születtek. Ennek következménye pedig, hogy versenyképességünk csökken, és ipari szereplőink elhajóznak. Kis öröm az ürömben, hogy ezt végre az Európai Bizottság is belátja, az általa megrendelt Draghi-jelentés kimerí­tően, részletesen és kíméletlenül jut ugyanerre a következtetésre. A gyógyulás első lépése a probléma felismerése, így talán elindulhat valami. Göröngyös lesz az út, ha ismét játékba akarunk kerülni,

Első  lépés: vissza kell térni a józan észhez. Elég a kampányüzemmódból! Az átállási célok erőn felüliek. Költségeik nincsenek arányban az előnyeik­kel. Ráadásul a technológiai felkészültségünk sincs meg. Az éghajlatváltozás valós probléma, de csak úgy oldhatjuk meg, ha eldobjuk a teljes energia­intenzív európai ipart? A dekarbonizáció tényleg egyenlő a dezindusztrializációval? Ki fog Európában acélt, műanyagot gyártani, olajat finomítani, ha az USA-ban sokkal olcsóbban és egyszerűbben meg lehet tenni? Európa részesedése a világ alumíniumtermeléséből a 2000. évi 30 százalékról 2022-re 5 százalékra csökkent. Az európai finomítók sorra állnak le, míg Afrikában és Ázsiában új óriásfinomítók épülnek.

Az energia mindennek az alapja, anélkül nincs gazdaság, nincs szuverenitás. Vegyük észre, hogy éppen kiöntjük a gyereket is a fürdővízzel együtt! 

Az iparvédelem persze nem jelentheti azt, hogy minden maradjon úgy, ahogy van. Korszerű villamosenergia-hálózatok, csővezetékek, erőművek, finomítók és energiatárolási infrastruktúrák kellenek. Fejlesztések, amelyek energiaiparunkat hatékonyabbá, fenntarthatóbbá és verseny­képessé teszik. De ez nem megy azonnal, és pláne nem egyedül. A magánszektornak mindent meg kell tennie az átmenetért –

Az egészet azonban nem tudjuk egyedül finanszírozni. A digitalizációs, dekarbonizációs és védelmi célok megvalósításához évente 5 százalékponttal kell nőnie a GDP-arányos beruházási rátának. Közösségi és nemzeti támogatásra van szükség. Nem büntetni, elvenni kell a cégektől, hanem támogatni kell őket a versenyben.  A zöldátállásnak úgy kell megtörténnie, hogy az EU-s vállalatok megerősödve tudjanak küzdeni az unión kívüliekkel szemben.

Míg az USA-ban egyetlen rendszernek kell megfelelni, addig nekünk huszonhét különbözőnek. Stabilitás kell, az angolnamozgású szabályozási és adózási környezetben hazardírozás minden befektetés. Ami egyik nap még jól megtérülő beruházásnak számított, a másik nap veszteségessé válik. Szükség van a gazdasági együttműködés elmélyítésére, de okosan: találjuk meg a nemzeti szuverenitás és a gazdasági föderalizmus egyensúlyát. Van, ahol nem érdemes egységben gondolkodni.

Még családon vagy baráti társaságon belül sem, nemhogy huszonhét ország között! A gazdaság legyen az együttműködés színtere. Egyedül nem megy, az egy meg egy mindig kettő lesz, Spanyol­országban, Német­országban és itthon is.