A beszélgetés egyik fő témája az orosz–ukrán háború volt, különösen annak kapcsán, hogy Orbán Viktor a 1956-os forradalomról szóló beszédében beszélt a jelenleg a szomszédunkban zajló katonai konfliktusról is. Orbán Viktor beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az utóbbi 70 évben nem állt még ennyire közel egy újabb világháborúhoz, és hangsúlyozta, hogy a magyar nép mindig kiállt a szabadságáért, még ha szemben is állt a túlerővel.
Az ukránok valóban éppen ezt teszik. Azt viszont szeretném tisztázni, hogy párhuzamot vonni ’56 és a mostani háború között történelmi hazugság, a kettőnek ugyanis semmiféle köze nincs egymáshoz
– mondta az államtitkár.
Kovács ugyanakkor emellett kiemelte, hogy Oroszország megszegte a nemzetközi szerződéseket, amikor megtámadta Ukrajnát, és hogy ezt az agressziót elítélik. „Sem a miniszterelnök, sem az ő politikai közösségük soha nem mondott olyat, hogy az ukránoknak nincs joguk megvédeni magukat, sőt, ez kötelességük” – mondta, hangsúlyozva, hogy Magyarország elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez, de fontosnak tartják, hogy a konfliktus eredetével is foglalkozzanak.
Szerinte ugyanis érdemes lenne megvizsgálni, mi vezetett az orosz támadáshoz, és ebből kellene következtetéseket levonni a jövőre nézve.