Legalizálná a marihuánát Gyurcsány embere

2024. október 21. 10:36

Drogliberalizációért küzdő egyesület elnöke Gyurcsány egyik pártembere a DK-ban.

2024. október 21. 10:36
Sermer Ádám DK-s politikus, a Legalizálj Egyesület elnöke

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A cannabis teljes körű legalizációja mellett tette le a voksát Sermer Ádám, a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa, amivel a feketepiac szereplőinek és a bűnözőknek kedvezne – hívta fel a figyelmet a Drogkutató Intézet (DKI). A szakmai szervezet rámutatott: egy ilyen drogpolitikai fordulat veszélyezteti a közbiztonságot, és hosszú távon a fiatal generációk életére is káros hatással lehet.

A Magyar Nemzet azt írja: 

a droglobbi érzékelhetően beférkőzött a baloldali politikai elitbe: Sermer Ádám ugyanis a Legalizálj Egyesület alapító elnöke is egyben. 

Sermer politikai karrierje során több szerepben is kipróbálta magát. Amellett, hogy a 2021-es magyarországi ellenzéki előválasztáson Gyurcsány Ferenc és a Liberálisok jelöltjeként indult Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 7. egyéni választókerületében, a 2019-es önkormányzati választásokon budapesti főpolgármester-jelölt volt visszalépéséig.  

A Legalizálj Egyeseületben Karácsony Ferenc, Márkus József, Hegedűs Márk és Dudás Milán elnökségi tagokkal együtt látszólag az egyéni szabadságjogok védelmét hirdetik, törekvéseik valójában azonban a drogfogyasztás elterjedéséhez vezethetnek – hívja fel a figyelmet a Drogkutató.

Hozzáteszik: Sermer szerint a marihuána legalizációja „biztonságosabb” környezetet teremtene, holott számos nemzetközi példa mutatja Kanadában vagy akár Németországban, hogy a legalizálás valójában növeli a fogyasztók számát és a kábítószerrel kapcsolatos problémákat, melynek eredményeként nőnek az egészségügyi ellátás terhei, sőt súlyos közbiztonsági kockázatot is jelenthet.

Egy ilyen drogpolitikai fordulat, amelyet a baloldal támogat, veszélyezteti a közbiztonságot, és hosszú távon a fiatal generációk életére is káros hatással lehet 

– írják.

Sermer Ádám és a Legalizálj Egyesület tevékenysége egyértelműen a baloldali politikai célkitűzések egyik veszélyes irányát képviseli. A marihuána legalizálása nem megoldást kínál a drogproblémákra, hanem tovább mélyíti azokat. Az általuk képviselt politika hosszú távon a magyar társadalom egészének árt, és komoly veszélyt jelent az országra nézve – értékelt a szakmai szervezet.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina11
2024. október 21. 12:04
a droglobbi érzékelhetően beférkőzött a baloldali politikai elitbe: Sermer Ádám ugyanis a Legalizálj Egyesület alapító elnöke is egyben. " ki hitte volna?
survivor
2024. október 21. 11:37
Állami Drogellátó Központot ! Ingyen pia. Ingyen KV. Ingyen Mariska. (+Népi kuplerájok..)
survivor
2024. október 21. 11:36
legyen MINDEN drog ingyen MINDENKINEK. Aki életben marad 5 év után, az nyert. A lélekszám csökk. Környezetterhelés csökk. Járványok csökk. LMBTQ csökk. Woke/cancel csökk. Katonák száma csökk. Akkor mi is a baj a drogokkal ??? JA, HOGY KENYÉR SE LESZ ? És ??
ittésmost
2024. október 21. 11:33
hátravinni! . . közügyektől eltiltani
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!