Itt a mérleg – így telt a maratoni kormányülés (FOTÓ)

2024. október 03. 20:20

Csoportképpel zárult a nagy munka a Tiszák egykori családi fészkében.

2024. október 03. 20:20

Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ahogy arról többször is hírt adtunk, Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya Geszten, a Tisza-kastélyban ülésezett. Sőt, csütörtökön még a Kormányinfót is a Békés vármegyei településen tartották meg.

A többnapos programot követően egy csoportkép is készült a június 4-én ünnepélyes keretek között átadott kastéllyal a háttérben. Ezen a kormányfő, a miniszterek és a legközvetlenebb kormányzati munkatársak láthatók, valamint a házigazda település polgármestere, Brandt Krisztián.

A felvételhez a kormányfő a következőket írta kísérőszövegként: 

48 óra alatt 24 órányi kormányülés, ipari mennyiségű kávé, 2 félmaraton. Fontos döntések születtek Geszten”.

A vonatkozó bejegyzést alább tekintheti meg:

Ezt is ajánljuk a témában

Szijjártó Péter ragaszkodott a szokásaihoz

A két félmaratont nem meglepő mód Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter futotta le Geszt és a szomszédos Biharugra között az egyeztetéseket megelőzően.  

A tárcavezető tehát most is hozta a formáját, és kihasználta egy kis mozgásra a szabad óráit.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. október 04. 06:58
A nagy csapat, akik tudnak, akarnak és tesznek is az országért. A fakó ellenzék meg egymást marja a morzsákért. :D
kastellorizo
2024. október 04. 05:47
contractor-2 2024. október 03. 21:17 • Szerkesztve Problemáinkat egytől-egyig a náci nyugat okozza.
kastellorizo
2024. október 04. 05:45 Szerkesztve
szeekely 2024. október 04. 03:13 Antidemokratikus femnáci duma. Amikor meg voltak nők a Kormányban alpári hangnemben támadtátok őket.
DINO54
2024. október 03. 22:23
"...a Tiszák egykori családi fészkében" Némi áthallása van a történetnek. És van a parlamentben is egy golyó ütötte sérülés. NEM lesz másik! Se ott sem máshol! Ezt a poloskahívők jó ha megjegyzik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!