de mit mást tehetne az áradó tudatlanság és a felesleges dühöngés láttán egy segítőkész keresztény, mint hogy röviden utal rá:
pontosan ugyanabban a sorban, ahol Szent Pál leírja, hogy „az asszony engedelmeskedjék férjének”, néhány betűvel korábban mindezt úgy vezeti be, „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből”. Klasszikus kölcsönös névmás, nehéz volna félreérteni; ráadásul ott van az egész mellett a mérce – az a Jézus, aki még a házasságtörő nőt se engedte bántani. Az például egy szép feladat lenne valamely ráérő progresszívnek, hogy kikutatja: az e páli intelmeket komolyan vevő és ezek szerint élni igyekvő keresztény párok körében milyen arányban fordul elő elnyomás és bántalmazás.
Különös tekintettel arra, hogy Pál külön szól a férfiakhoz is: szeressék feleségüket úgy, ahogy Krisztus (mármint az életét is feláldozó Krisztus) az Egyházat. Amiből szintén elég nehéz levezetni, hogy az egyházak szerint a férj nyugodtan bántalmazhatja nejét, ugráltathatja kedvére, a nő dolga a tűrés és a szenvedés – a „töltsétek meg a korsókat vízzel” vagy a „kelj fel, és járj” típusú, jézusi „parancsolgatások” esetében az tolt volna ki magával, aki nem engedelmeskedik. De Mária és Márta történetének sem az lett a vége, hogy az Úr Máriát is jól kizavarja a konyhába, hátha akkor hamarabb elkészül az uzsonna.
Ha pedig ennél is alaposabban körülnézne a feminista, azt is látná: a kölcsönös alárendelődésről szóló rész előtt Pál még olyanokat is ír
férfiaknak és nőknek egyaránt, hogy „semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat”, meg hogy „ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek”