Hol van kevesebb nő: a püspöki karban vagy a feministák új kedvenc pártjának elnökségében?

Nyitókép: AI-illusztráció

„Egyre több nő fordul el a szervezett vallástól” – adja hírül a WMN,

ahol nők „nem tölthetnek be vezető pozíciókat”, és ahol „úgy tartják”, hogy a nemek különböző, egymást kiegészítő szerepeket töltenek be, azaz (feminista logika szerint) „a nőknek alárendeltnek kell maradniuk a férfiak felé”.

Két hete már volt ugyanezen témában egy többfelvonásos háborgás feminista Facebook-oldalakon, kiragadott, félrevezetően zanzásított szentírási részletek tendenciózus előrángatásával: úgy tűnik, valóságos konjunktúrája van a feminista egyházkritikának októberben, Ávilai Nagy Szent Teréz egyháztanító ünnepe környékén, amely a katolikusoknál a rózsafüzér hónapja,

Ugyanezen októberben nem verte ki a biztosítékot ugyanezen feministák körében az, hogy a XXI. században egy férfi pártvezető egy másik pártnak kizárólag a férfi társelnökét engedi be egy egyeztetésre, a női társelnököt nem, ő ücsöröghet kinn a kocsiban (legközelebb szíveskedjék vinni magával ilyen esetekre kötőtűt és elegendő fonalat). Ugyanezen októberben ugyanezen feministák minimum egyike csillogó szemmel vett részt egy olyan párt megmozdulásán,

A párt EP-listájának második helyén szerepeltetett nő minden jel szerint egyenesen szilenciumra van ítélve, lakatot kapott a szájára, nem szólhat bele a nagyok dolgába: úgy tűnik, Dávid Dóra következetesen nem állhat a mikrofonok elé, és még véletlenül se lett minimum harmadik alelnök, netán delegációvezető. Ő csak nyomogassa a gombot, szorgoskodjék a háttérben, arra tartjuk.

mégis csak a „patriarchális vallási struktúrák” szúrnak szemet nőtársaimnak. A minap nem mástól, mint Tóta W. Árpádtól volt szerencsém megkérdezni, vajon a független-objektív portálokon miért nem volt hírértéke például a Kutyapárt társelnöknőjét ért diszkriminációnak – mire azt a választ kaptam, hogy nincs itt semmi látnivaló, a TISZA fővárosi és EP-frakciója tele van nőkkel. Innentől kezdve aztán pláne nincs ok elítélni az eleve teljesen más alapon szerveződő egyházakat:

Miközben a „szervezett vallástól” való elfordulást azzal indokolni, hogy nem paritásos alapon szentelik a lelkészeket – nos, ez eleve fura ürügy. Enni is kizárólag a saját konyhájában hajlandó az öntudatos nő, mert az éttermek séfjei között durva férfiuralom tapasztalható? Ahol pasi áll a szmóker mellett és diáklány szolgálja fel a marhaszegyet, ott biztos nem lesz finom a kaja, ott nem érhet minket gasztronómiai élmény, mert bántóan komplementerek a nemi szerepek?

A tényeket tekintve Magyarországon a népszámlálási adatok szerint a katolikusok és a reformátusok körében 2011 és 2022 között egyforma arányban esett vissza a hitüket megvallani kész nők és férfiak száma,

Az abortuszt nem ellenző svéd egyházban úgy kerültek többségbe a női lelkészek, hogy közben az egyháztagok aránya 12 év alatt 70-ről 52,8 százalékra csökkent; a spermabank segítségével jó pénzért gyerekekhez jutó leszbikus influenszer lelkészpárt is felvonultató német queer-zöld evangélikusok csökkenő görbéje meredekebb a magyar reformátusokénál – hallgasson egyházügyekben a progresszív feministákra, akinek hét anyja van.

Csuda érdekes az is, hogy miközben a keresztény egyházakat valóban sok európai nő (és férfi) nem tartja megfelelő opciónak, a nagy keresgélésben rendszerint kinél köt ki a spiritualitásra vágyó harmincas-negyvenes értelmiségi? A gurunál, a sámánnál, a jóginál. És fel se merül benne, hogy jé, csupa férfi „tanító” szeánszain ücsörgök!

A katolikus templomba viszont be nem teszi a lábát ugyanez a keresgélő nő, mert a katolikusok, azok mást se tesznek, mint nőket kirekesztenek és alárendelnek. Megírta igen szakszerűen a WMN is, miért kételkednénk benne.

Pedig kellene. Nem szívesen bocsátkozom efféle fejtegetésekbe,

pontosan ugyanabban a sorban, ahol Szent Pál leírja, hogy „az asszony engedelmeskedjék férjének”, néhány betűvel korábban mindezt úgy vezeti be, „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből”. Klasszikus kölcsönös névmás, nehéz volna félreérteni; ráadásul ott van az egész mellett a mérce – az a Jézus, aki még a házasságtörő nőt se engedte bántani. Az például egy szép feladat lenne valamely ráérő progresszívnek, hogy kikutatja: az e páli intelmeket komolyan vevő és ezek szerint élni igyekvő keresztény párok körében milyen arányban fordul elő elnyomás és bántalmazás.

Különös tekintettel arra, hogy Pál külön szól a férfiakhoz is: szeressék feleségüket úgy, ahogy Krisztus (mármint az életét is feláldozó Krisztus) az Egyházat. Amiből szintén elég nehéz levezetni, hogy az egyházak szerint a férj nyugodtan bántalmazhatja nejét, ugráltathatja kedvére, a nő dolga a tűrés és a szenvedés – a „töltsétek meg a korsókat vízzel” vagy a „kelj fel, és járj” típusú, jézusi „parancsolgatások” esetében az tolt volna ki magával, aki nem engedelmeskedik. De Mária és Márta történetének sem az lett a vége, hogy az Úr Máriát is jól kizavarja a konyhába, hátha akkor hamarabb elkészül az uzsonna.

Ha pedig ennél is alaposabban körülnézne a feminista, azt is látná: a kölcsönös alárendelődésről szóló rész előtt Pál még olyanokat is ír

(nem sorolom tovább, az efezusiaknak írt levélben lehet tájékozódni) – ilyenek ezek az ósdi, elnyomó egyházak: arra tanítanak, hogy beszélj szépen a barátnőddel vagy a feleségeddel; ha pedig kifejezetten bedühödnél, kezeld az indulatodat anélkül, hogy bármiféle bűnt elkövetnél gondolattal, szóval, cselekedettel vagy mulasztással.

Igaz, ugyanezek a szentírási mondatok azt is jelentik: ne légy olyan feminista, aki megfelelő utánajárás nélkül, kiragadott mondatok és kettős mérce alapján kelti a hangulatot a könnyedén félrevezethető nyilvánosság előtt.