Ha leírnám, amit erről az esetről igazán gondolok, az nem jelenhetne meg

(Nyitókép forrása: TV2)

Ha szörnyű, megmagyarázhatatlan tragédia történik, sokak első reakciója az: miért engedte ezt az Isten. Azok pedig, akik nem hisznek benne, az ilyesmiben egyenesen létének cáfolatát látják. De mindez óhatatlanul arra utal, hogy – akár így, akár úgy –

Ha van rendszer, van törvényalkotó is. És mi, keresztények azt gondoljuk – elsősorban azért, mert ő maga mondta ezt nekünk –, hogy az Isten jóságos. Nem akar rosszat, amiképpen az apa sem a gyermekének.

De akkor mégis hogyan és miért fordulhatott elő, ami a színésznővel és kisfiával történt, akikbe egy kisváros főutcáján, miközben óvatosan balra kanyarodtak, 

és ha minden igaz, a világítást is mellőzték.

A hogyan történhetett?-re van egy nagyon egyszerű válasz, ami a szabad akarattal függ össze. Még ha mások szabad akarata is, de következményeiben el kell szenvednünk. Egymásra vagyunk utalva.

Napok óta azon vívódom, lehet-e indulatból, illetve higgadt elemzőként írni az ilyesmiről?

Persze az sem szerencsés, ha mást gondolunk odahaza, és mást nyilvánosan, ezért a kettőt közelíteni kell egymáshoz. A Btk. 235. § (1) pontja: „Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ez volt a felállás a becsapódáskor. Azóta sajnos a színésznő ötéves kisfia elhunyt, így a (2) b pont lép életbe: „A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz.” Az újságokban ilyenkor az „akár öt évet is kaphat a gázoló” típusú szalagcímek virítanak,

Most talán sokak fejében megfordul – különösen, ha meg is nézte a sokkoló felvételt a balesetről –, hogy vissza kéne állítani a halálbüntetést, de legalábbis jelentősen szigorítani a törvényeken. Ha a büntetőjog nincs összhangban a társadalmi igazságérzettel, az nagy baj, és jelentősen rombolja az állam tekintélyét és a polgárokat békés közösségként összetartó erejét.

Ha nem tudja megakadályozni (vagy ha már bekövetkezett, nem tudja kellően megtorolni) az egyének ellen elkövetett erőszakot (amit nemcsak ököllel, késsel, hanem autóval is végre lehet hajtani),

Az önbíráskodás nem civilizált jelenség, de olykor fontosabb a túlélés a civilizáltságnál... Vagy mégsem? Mi szolgálja jobban az itt maradókat? És miért kell tragédiáknak történniük, miért kellenek áldozatok, hogy változtassunk? Jönnek a fogadalmak traffipaxokról és szigorításokról (ld. az Árpád hídi brutális biciklisgázolást), de idővel lekerülnek a napirendről. A Covid idején azt mondták, már semmi sem lesz ugyanolyan. De pillanatok alatt eldobtuk a maszkot, kinyitottak a boltok, szórakozóhelyek, felszálltak a repülők; visszaállt az eredeti állapot. Ha mégis kampányszerű rendőrségi ellenőrzések jönnek,

A legmegrázóbb, legfájdalmasabb az egészben a kisfiú sorsa, akiről néhány hete még mit sem tudtunk, most pedig egy ország imádkozott érte. A bibliai Jób története az Istenbe vetett feltétlen bizalomról szól: miután mindent megkapott az élettől, hirtelen elveszíti az egész családját. Ő azonban felkel a földről, és nem tagadja meg az Urat. Szép tanítás Jób kitartásáról, de a sztoriban megjelenő gyerekek szemszögéből vajon mi volt mindennek az értelme? Az életük lábjegyzet lett egy példabeszédben?

S így persze annál fájdalmasabb a végtelen űr, amit hagyott, s mindez azért, mert vannak, akik képtelenek a technika, a civilizáció termékeit megfelelően, rendeltetésszerűen, saját és mindannyiunk üdvére használni. 

Nem gonoszság, nem balszerencse, hanem kulturális problémák rejlenek az eset mögött. Leginkább talán az segíthetne, ha ilyen szemmel tekintenénk erre, és ezen igyekeznénk változtatni.

***