Talán most sokak fejében megfordul, hogy vissza kéne állítani a halálbüntetést – vagy legalábbis jelentősen szigorítani a törvényeken.
(Nyitókép forrása: TV2)
Ha szörnyű, megmagyarázhatatlan tragédia történik, sokak első reakciója az: miért engedte ezt az Isten. Azok pedig, akik nem hisznek benne, az ilyesmiben egyenesen létének cáfolatát látják. De mindez óhatatlanul arra utal, hogy – akár így, akár úgy –
a világban rendszernek kell lennie.
Ha van rendszer, van törvényalkotó is. És mi, keresztények azt gondoljuk – elsősorban azért, mert ő maga mondta ezt nekünk –, hogy az Isten jóságos. Nem akar rosszat, amiképpen az apa sem a gyermekének.
De akkor mégis hogyan és miért fordulhatott elő, ami a színésznővel és kisfiával történt, akikbe egy kisváros főutcáján, miközben óvatosan balra kanyarodtak,
százharminccal beleszállt egy BMW, amiben a sofőrön kívül állítólag még heten (!) ültek,
és ha minden igaz, a világítást is mellőzték.
A hogyan történhetett?-re van egy nagyon egyszerű válasz, ami a szabad akarattal függ össze. Még ha mások szabad akarata is, de következményeiben el kell szenvednünk. Egymásra vagyunk utalva.
Napok óta azon vívódom, lehet-e indulatból, illetve higgadt elemzőként írni az ilyesmiről?
Ha leírnám, amit igazán gondolok, nem jelenne meg. Azt legfeljebb otthoni magánbeszélgetésbe fér bele.
Persze az sem szerencsés, ha mást gondolunk odahaza, és mást nyilvánosan, ezért a kettőt közelíteni kell egymáshoz. A Btk. 235. § (1) pontja: „Aki a közúti közlekedés szabályainak megszegésével másnak vagy másoknak gondatlanságból súlyos testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” Ez volt a felállás a becsapódáskor. Azóta sajnos a színésznő ötéves kisfia elhunyt, így a (2) b pont lép életbe: „A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekmény halált okoz.” Az újságokban ilyenkor az „akár öt évet is kaphat a gázoló” típusú szalagcímek virítanak,
de mire évek múlva ítélet születik, többnyire az egyhez közeledik, s talán az is felfüggesztve.
Most talán sokak fejében megfordul – különösen, ha meg is nézte a sokkoló felvételt a balesetről –, hogy vissza kéne állítani a halálbüntetést, de legalábbis jelentősen szigorítani a törvényeken. Ha a büntetőjog nincs összhangban a társadalmi igazságérzettel, az nagy baj, és jelentősen rombolja az állam tekintélyét és a polgárokat békés közösségként összetartó erejét.
Azért ruházta a közösség (már az ókorban is) az őt megillető önvédelem és igazságtétel jogát az államra, hogy az megfelelően lássa el ezt a feladatot.
Ha nem tudja megakadályozni (vagy ha már bekövetkezett, nem tudja kellően megtorolni) az egyének ellen elkövetett erőszakot (amit nemcsak ököllel, késsel, hanem autóval is végre lehet hajtani),
akkor a közösség ezt a jogot vissza fogja venni.
Az önbíráskodás nem civilizált jelenség, de olykor fontosabb a túlélés a civilizáltságnál... Vagy mégsem? Mi szolgálja jobban az itt maradókat? És miért kell tragédiáknak történniük, miért kellenek áldozatok, hogy változtassunk? Jönnek a fogadalmak traffipaxokról és szigorításokról (ld. az Árpád hídi brutális biciklisgázolást), de idővel lekerülnek a napirendről. A Covid idején azt mondták, már semmi sem lesz ugyanolyan. De pillanatok alatt eldobtuk a maszkot, kinyitottak a boltok, szórakozóhelyek, felszálltak a repülők; visszaállt az eredeti állapot. Ha mégis kampányszerű rendőrségi ellenőrzések jönnek,
majd jól megbüntetik a belátható utcán 56-tal közlekedő középkorú, harminc éve biztonságosan hajtó úrvezetőt, a gyorsulási versenyek elmebeteg aszociális résztvevői pedig ismét ölni fognak.
A legmegrázóbb, legfájdalmasabb az egészben a kisfiú sorsa, akiről néhány hete még mit sem tudtunk, most pedig egy ország imádkozott érte. A bibliai Jób története az Istenbe vetett feltétlen bizalomról szól: miután mindent megkapott az élettől, hirtelen elveszíti az egész családját. Ő azonban felkel a földről, és nem tagadja meg az Urat. Szép tanítás Jób kitartásáról, de a sztoriban megjelenő gyerekek szemszögéből vajon mi volt mindennek az értelme? Az életük lábjegyzet lett egy példabeszédben?
Miről szólt ennek a kisembernek a sorsa? Ha másról nem, talán a hozzá közel állókban vele együtt megszülető végtelen szeretetről.
S így persze annál fájdalmasabb a végtelen űr, amit hagyott, s mindez azért, mert vannak, akik képtelenek a technika, a civilizáció termékeit megfelelően, rendeltetésszerűen, saját és mindannyiunk üdvére használni.
Nem gonoszság, nem balszerencse, hanem kulturális problémák rejlenek az eset mögött. Leginkább talán az segíthetne, ha ilyen szemmel tekintenénk erre, és ezen igyekeznénk változtatni.
Törvényekkel, neveléssel, ráhatással – és politikailag korrekt elhallgatások nélkül.
***
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Az apa, az anya és a két gyermek is életét veszítette.
Egy ideig nem találkozhatunk vele a műsorban.
Helyben hagyták a korábbi ítéletet.
Elszabadult a pokol Iránban: a rendőrök nem kímélték az 53 éves Nargesz Mohammadit.
Ma is és holnap is le fog szállni az este a börtönökben, bezárulnak majd a cellaajtók, és meg fog történni mindaz, amit ép ésszel nem, hogy felfogni, de elképzelni is lehetetlen.
Egyelőre nincs információ arról, mi okozta a szivárgást.
„Az EU-csúcsnak vége. A közvetlen háborús veszélyt elkerültük, a brüsszeli hadikölcsönből kimaradunk. Nagy eredmény!” – hangsúlyozta a miniszterelnök péntek hajnalban.
A Hertha drukkerei remélik, méltó búcsúztatásban részesítik majd a magyar szakembert.
