Orbán Viktor kemény üzenetet küldött a drogkereskedőknek

A miniszterelnök a Kossuth rádió péntek reggeli műsorában ismertette a március elsejétől induló hajtóvadászat részleteit is.

Kiskunhalason.
Nyitóképünk: Pozsgai Ákos (BAON)
Nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett egy 3 éves kislány, akit szombat délután gázoltak el Kiskunhalason – írja a Bács-Kiskun vármegyei hírportál.
A helyszínre mentőautó érkezett, majd kórházba vitték az erősen vérző gyermeket. A lap szerint a közelben családi rendezvényt tartottak, ahonnan egy felügyelet nélkül hagyott kislány szaladt ki az úttestre. A baleset után a gyermek hozzátartozói azonnal nekiestek a gázoló sofőr járművének.
Az autót ököllel ütötték, betörték a szélvédőjét, és az egyik elektromos visszapillantó tükröt is megrongálták.
A helyszínre több rendőrautó is érkezett, a heves indulatokat csak a járőrök tudták lecsillapítani. A szétvert autó tulajdonosa a lapnak elárulta, hogy rongálás miatt tesz feljelentést a rendőrségen.
Úgy tudják, hogy a családtagok később megbánták a történteket, és bocsánatot kértek a sofőrtől. Az okozott kárt jobbnak látták a helyszínen megtéríteni. A baleset pontos körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.