Harrison Ford az ötödik kerületből tekert fel a Dunakanyarig
De olvasóinknak talán emlékezetes az is, hogy amikor Han Solo és Indiana Jones megformálója, Harrison Ford a Szárnyas fejvadász 2049 második részét forgatta Magyarországon 2016-ban, az első napokban betért egy kerékpár-szaküzletbe, bérelt több – köztük egy kétmilliós biciklit – és végigtekerte a Dunapartot, járt Szentendrén, Kisorosziban. Ráadásul jó fej volt: mosolyogva szelfizett az összes vendéglátó egység munkatársával, ahova betért.
Százezreket csábíthat Magyarországra a BBC üzleti vetélkedője
Több millió néző követi nyomon a televízióban és az interneten világszerte a BBC nagy múltú brit közszolgálati műsorszolgáltató adásait. A Gyakornok (The Apprentice) című üzleti valóságshow 2005 óta egyre nagyobb nézettséget ér el, az utolsó szériáját több mint 6,5 millióan látták az Egyesült Királyságban. A sorozat legújabb szériájában bemutatott epizód a budapesti és Budapest-környéki helyszíneken játszódik, így többek között megelevenedik a képernyőn a Halászbástya, a Mátyás-templom, a Szent István-bazilika, a Várkert Bazár, a Vörösmarty tér, a Pesti Vigadó és a Margit-sziget is. A helyszínek és feladatok kiválasztásában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) is segítette a produkciót.