Két ábra is bizonyítja: a többség fél attól, hogy a Tisza Párt győzelme után Magyarország belesodródik a háborúba és véget ér a rezsicsökkentés

Az is kiderült, mit tettek Magyar Péterék, ami ezt eredményezte.



A pártelnök megerősítette az értesülést.

Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid
Immár nem Molnár Zsolt az MSZP pártigazgatója, a politikusnak semmilyen párttisztsége nem maradt – írja a Népszava, a lap értesülését Komjáthi Imre, a párt elnöke is megerősítette. Az új pártigazgató Ács Andrea lett, aki az MSZP honlapja szerint eddig a szocialisták X. kerületi szervezetének volt az ügyvezető alelnöke.

A lap emlékeztet: Molnár Zsolt ellen vádat emeltek nyáron. A vád szerint Molnár – négy MSZP-s politikussal együtt – érintett volt a zuglói és az újbudai parkolási rendszerrel, valamint a BKV informatikai keretszerződésével kapcsolatos korrupciós bűncselekményekben.
