Ma még magától értetődőnek vesszük, hogy biztonságban élünk.
(Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád)
Bár sokasodnak a kegyelmi állapot megszűnésére utaló baljós jelek, ma még magától értetődőnek vesszük, hogy biztonságban élünk. Szeretteink nem éhesen térnek nyugovóra este, nem kell aggódnunk a munkalehetőségeink felől, és bár dőzsölésre nem elég a pénzünk, némi takarékoskodással többnyire meg tudjuk venni azt, amire vágyunk. Természetesnek vesszük azt is, hogy akadálytalanul utazhatunk földrészünkön: Záhonyban beülve az autónkba Le Havre-ig vagy Cádizig gyönyörködhetünk a változó tájban anélkül, hogy útlevél-ellenőrzésre meg kellene állnunk.
Az utóbbi időszak európai belpolitikai eseményei tükrében azonban egyre inkább világossá válik, mennyire tünékeny is ezek természetessége. A határellenőrzések bevezetése, a biztonság megrendülése, a jólét megfakulása ma mindennél élesebben mutatja meg, hogy az, amit mindennapi életünk elidegeníthetetlen részének vélünk, valójában egyáltalán nem magától értetődő következmény, hanem politikai vívmány. Olyan politikai vívmány, amelynek létrejötte nem választható el a második világháború utáni Európa legsikeresebb politikai erejétől és világképétől, a kereszténydemokráciától.
A második világháború kataklizmája tanította meg a két világháború közötti időszakban már aktív, ám döntő szerephez csak a háború után jutó nemzedéket arra, hogy a béke minden. Ha kontinensünk, amely a két világégés következtében már így is ezer sebtől vérzett, és polgárai millióit pusztította el, továbbra is jelentős szereplő akar maradni, akkor mindenekelőtt ki kell törnie a pusztító tömegháborúk egyre gyorsuló ciklusokban ismétlődő ördögi köréből.
Ez a nemzedék azt is tudta, hogy a béke nem csupán körülmény, hanem vívmány. Vívmány, amelynek létrejöttét meg kell előznie olyan előfeltételek teljesülésének, mint a széles körű társadalmi jólét és az egymásra acsargó nacionalizmusok megszelídítése.
A kereszténydemokrácia vállalta fel a megvalósítás misszióját. A szociális piacgazdaság és a jóléti állam kiépítésével megteremtette a belpolitikai stabilitást. A nyugat-európai polgárok hamar elérték a háború előtti életszínvonalat, az ötvenes évek végén pedig soha nem látott virágzás és biztonság jellemezte hétköznapjaikat. Az időszak nyugat-európai kormányainak mindegyikében a kereszténydemokraták játszották a vezető szerepet. Mellettük a szociáldemokraták legfeljebb csak kisegítő erőként léphettek fel.
A belpolitikai stabilitás mellett a hosszú távú békéhez a földrész biztonságát is meg kellett teremteni. A NATO a kommunizmussal szembeni védelmet jelentette, az európai integráció pedig annak ígéretét hordozta magában, hogy az egymással korábban sokszor gyilkos érdekellentétbe kerülő országok vitáikat tárgyalásos módon rendezve békésen együtt tudnak működni egy közös célért. Az alapító hat tagállam mindegyikének politikai életében a kereszténydemokraták voltak a meghatározók.
A szociális biztonság és az európai stabilitás a kereszténydemokratáknak köszönhetően alapozta meg az évtizedek óta honoló békét. Konrad Adenauer, Alcide De Gasperi és Robert Schuman így nem csupán ragyogó és távlatos államférfiak voltak, hanem a kereszténydemokrácia történelmi küldetésének kiteljesítői is. Nekik és számos párttársuknak köszönhetik elődeink – és egy kicsit talán mi is – azt a példátlan egzisztenciális biztonságot, amely évtizedeken keresztül meghatározta földrészünk hétköznapjait.
A mai kereszténydemokrácia azonban csupán halvány visszképe e korábbi korszak sikereinek. Pártjai ellenzékbe szorultak a nyugat-európai országokban. Politikusai, jelszavai megfakultak, vonzereje meggyengült. Egész Európa kárát látja ennek. Az elhalványuló meggyőződés és küldetéstudat egyre nagyobb teret enged a viszálynak, elbizonytalanodásnak, békétlenségnek. A kereszténydemokráciának mindannyiunk sikere érdekében ismét magasba kell emelnie történelmi küldetése zászlaját, amelyre jólét, Európa és béke van írva. A küldetés sikeréhez pedig a magyar kereszténydemokráciának is döntő módon kell hozzájárulnia.
A szerző közigazgatási és területfejlesztési miniszter.
Tovább bővülhet a szuverenisták tábora az Európai Unióban. A globalizmus elleni harc már meghaladta a jobb- és baloldalra való felosztást – véli Jorge Buxadé spanyol EP-képviselő, aki Magyar Péternek is nekiment Brüsszelben.
A miniszterelnök szerint ez nagy lépés Csehországnak, és jó hír Európának.
„Az, hogy nem lőnek tarkón, az a posztmodern diktatúra itt Európában, de attól ez még diktatúra” – jelentette ki a KlikkTV műsorában az egykori televíziós.
Hogy is tehetne ilyet? Egyik magyar vezető sem jelenthette ki Trianon előtt, hogy lelkesen várja a területek elvesztését.
Így egyesül egy kettéhasadt ország – de mi jó sülhet ki abból, ahol a Habsburg és a Strauss nevek egyszerre forognak? Mutatjuk!
Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzet Rapid Extra című műsorában rámutatott, hogy a koppenhágai csúcson fejtették ki először, hogy miért áll annyi uniós állam Ukrajna mellett.
Iyen jellegű ügyben még nem szabtak ki halálbüntetést.
Az internet nem felejt.
