Nyitókép: MTI/Lakatos Péter
„Három lakás, ennyit ért el Karácsony lakásügynöksége fél év alatt” – jelentette ki Szentkirályi Alexandra a közösségi oldalára feltöltött videóban. A Fidesz budapesti elnöke szerint
a fővárosnak nagy szüksége lenne egy olyan megoldásra, ami valóban képes kezelni a lakhatási problémákat.
Szentkirályi kiemelte, „Karácsony helyettese beismerte, hogy a lakhatási programjuk teljes kudarc”.
A politikus ezután azzal folytatta, „egy ciklusnyi semmittevés után közvetlenül az önkormányzati választási kampány előtt jelentették be a lakásügynökséget. De ez is csak egy hangzatos pótcselekvés volt. A Fővárosi Lakásügynökség féléves működése alatt
összesen 25 lakást sikerült bevonni a programba, és ebből összesen háromnak van bérlője”
– ismertette a tényeket.
„Három lakás egyenlő a nullával”
„Három lakást sikerült kiadni az összesen 140 ezer Budapesten kiadható lakásból, ez egyenlő a nullával” – szögezte le
a fővárosi Fidesz elnöke, aki gondolatait azzal zárta:
a budapestiek ennél többet érdemelnek”
Szentkirályi Alexandra videóját alább tekintheti meg:
@alexandra.szentkiralyi Fél év alatt 3 kiadott lakás, Karácsony lakásügynöksége csőd. 📍 Nagyvárosokban lakni nem olcsó, így Budapesten sem. 📌 A főpolgármester feladata, hogy a fővárosiak lakhatását segítse, de a lakásügynöksége csúnyán elbukott. ❗️ Karácsonyéknak 3 lakást sikerült kiadniuk március óta. ‼️ A budapestiek lakhatását segítő pénzekből, nem eleve bukásra ítélt kifizetőhelyeket kellett volna létrehozni, a budapestiek ennél többet érdemelnek. ℹ️ Sőt, a lakásügynökségnek vezetőt is fizetnek a budapestiek, aki őszre “jelentős érdeklődésre” számított, és magabiztosan állította, hogy az ügynökség célja a “paradigmaváltó nagyságrend”. ➡️ Összesen 3 lakás.
♬ eredeti hang - Szentkirályi Alexandra