Szakpolitikai nudlik vagytok, ó feleim, tiszások!

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP

Csupa-csupa vitameghívás, és sehol egy vita – bevallom őszintén, nem erre számítottam. Azt hittem, hogy a TISZA Pártban új kihívót kap majd a kormánypárt, s éles szócsatákban kell majd megvédenie kormányzásának gondolatát és gyakorlatát.

A magyar királyi közmédia ezt elősegítendő igencsak átlépett az árnyékán az elmúlt hetekben: a kiváló Martí Zoltán vezetésével újjászületett főműsoridős élő hírháttérműsorba, a 48 percbe zsinórban harmadszor hívtak vitázni politikust úgy, ahogy azt egy európai demokráciában illik. A volt Meta-jogtanácsos Dávid Dórát Toroczkai Lászlóval leültetni zseniális ötlet, kiválóan megbeszélhették volna a globális demokratikus nyilvánosság talán legfontosabb kérdését, a Facebook önkényes cenzúráját – de Dávid megfutamodott. Magyar Péter és Orbán Balázs vitája brilláns lehetett volna. A magyar kormányzás nagyot pálfordult, de kemény kritikusa egy kiváló, harcedzett, a legtöbb politikaterületen kompetens stratégiai aggyal szemben, igazi izgalmas vita –

Gerzsenyi Gabriella és Dömötör Csaba szintén ígéretes páros lehetett volna a magyar Európa-politika megvitatására, mindketten friss EP-képviselők, akik előtte éveken át látták alulnézetből is a brüsszeli intézményrendszert – de Gerzsenyi is megfutamodott.

Az első vitameghívás visszautasítását maximális jóindulattal még meg lehetett volna érteni: a Facebook-cenzúrát világszerte jellemzően a jobboldal tematizálja, a TISZA a globális fősodor pártjaihoz hasonlóan erről különösebben nem beszél, így maga a tematika is a brutálisan cenzúrázott Toroczkait hozta volna előnyös helyzetbe, aki ráadásul nem is kormánypárti politikus. A téma nem a Magyar-banda súlyponti témája, az ellenfél nem politikai riválisuk – fair enough, mondaná a művelt francia.

Orbán Balázzsal nem a konnektivitásról, hanem kormányzásról vitázhatott volna Magyar Péter, s a Gerzsenyi-Dömötör vita témájánál is kevés forróbb van haragos európai vizeken hánykódó kis hazánkban. Politikai vesztenivalója, rizikója ezekben a vitákban a kormánypárti vitapartnernek van igazán: Orbán Balázsnak tizennégy év jó, de nem hibátlan kormányzását kellett volna megvédenie azzal az emberrel, aki egész nyáron a közszolgáltatások elégtelenségéről ordibált jelentős lakossági érdeklődés mellett, Dömötör Csabának pedig azt a markáns magyar Európa-politikát, amely minden európai sorskérdésben helyes ugyan, de mégiscsak belekerült a magyaroknak kontinensszerte példátlan módon jó pár milliárd eurónyi uniós forrásba.

Mindebből a számomra egyes-egyedül egy következtetés tűnik logikusnak; az viszont igencsak szomorú. A következtetésem az, hogy szakpolitikai nudlik vagytok, feleim, azok bizony. Hogy életveszélyes lenne rátok bízni a hazát. Hogy egy kormányképes gondolata sincsen sem Gerzsenyinek, sem Dávidnak, sem Magyarnak; nem gondolnak sem globális, sem európai, sem hazai politikai kérdésekről semmi versenyképeset és prezentálhatót. Ha gondolnának, gondolom, csak megmutatnák. De nem teszik. Azaz megint nincs ellenzékünk, miközben igény nagyonis volna rá – ellenzéki polgártársainkban leginkább, de bennünk, jobbosokban is. A demokráciához a demokratikusan megválasztott kormány és a demokratikusan működő közmédia nem elég; demokratikus ellenzékre is szükségünk lenne, aki gondolkozik, cselekszik, vitázik.

A Nagy Szakítás Show ezredik felvonása helyett talán célszerű volna leülni egyedül egy jó borral, és kiérlelni végre a nagy kormányváltó gondolatokat.

***