legalább kivonatosan, a legkínosabb részek elhagyásával elárulja, mégis kicsoda Dávid Dóra.
Ha már az álláspályázatára jelentkező lelkes szimpatizánsait igen csúnyán átverte azzal, hogy esze ágában sem volt minden képviselője számára a gondosan beküldött magyar pályázati anyagokból szemezgetni, hiszen Dávid Dóra mellé például szemlátomást már rég ki volt rendelve egy Maastrichtban végzett világpolgár. Az ellenkező bizonyításáig még akár az is elképzelhető ugyanis, hogy Warren úr már 2024 januárjában azért nem folytatta a munkát a Sikorski helyébe lépő új lengyel EP-képviselő mellett vagy más álláshelyen,
mert valamiféle Magyar/Dávid-projekt diszkrét munkacsoportjában voltak teendői.
Spekuláció ez, igen, kósza feltételezés csupán, de lássuk be, logikusabb, mint az, hogy egy zöldfülű, szende, még nyilatkozni se tudó/merő magyar EP-képviselő nemhogy külföldi tanácsadót, de egyenesen ilyet kap a hivatalába.
Tovább nézelődve azonban az is feltűnik, hogy miközben a Fidesz-KDNP, a DK és a Mi hazánk asszisztensei mind magyarok, a Tiszánál nem is Dávid Dóra az egyetlen, aki magyar helyett külföldi tanácsadót, illetve asszisztenst vett (illetve kapott) maga mellé.