Sikeres a kampány, ezrek jelentkeztek a területvédelmi tartalékosokhoz Magyarországon

2024. szeptember 30. 08:55

Ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe.

2024. szeptember 30. 08:55
null

Nyitókép: Facebook

A júniusban indult Szeretem, megvédem! elnevezésű területvédelmi tartalékos kampány sikerét bizonyítja, hogy sok ezren érdeklődtek, több ezren jelentkeztek, mostanra pedig 

meghaladta a kétezret azok száma, akik szerződést kötöttek és csatlakoztak a Magyar Honvédséghez,

 és ezzel a tartalékosok közössége megerősödött – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a tárcavezető hangsúlyozta, 

rendkívül népszerű a Szeretem, megvédem! kampány,

 amelynek hatására a kétezredik újonc érkezése óta is folyamatosan növekszik a tartalékosok száma.

„Amióta a magyar területvédelmi tartalékos rendszer elindult, ilyen rövid idő alatt ennyi önkéntes még soha nem jelentkezett a haderőbe. 

Magyarország nem behívót, hanem meghívót adott fiataljainak. Meghívót egy életre szóló küldetésre,

 egy olyan közösségbe, ahol az összetartozás, a közös felelősségvállalás és a bajtársiasság alapvető és elengedhetetlen” – fogalmazott a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy a területvédelmi tartalékos katonák békeidőben olyan kulcsfontosságú feladatok támogatásában is részt vesznek, mint a határvédelem vagy az árvízvédelem.

A területvédelmi tartalékosok is bizonyították felkészültségüket a szeptemberi árvíz idején; a védelmi feladatok ellátásában a hivatásos és szerződéses állomány mellett a területvédelmi tartalékos katonák is helytálltak a gátakon – fűzte hozzá a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett arra, hogy 

területvédelmi tartalékosnak munka vagy tanulás mellett is lehet lenni, a tartalékosok szolgálatát anyagilag is megbecsülik, 

és folyamatosan várják az új jelentkezőket. A tartalékos katonák kiegészítik és segítik a hivatásos alakulatokat feladataik elvégzésében, a hét tartalékos ezred kapillárisszerűen behálózza az országot.

A Szeretem, megvédem! gondolat arról szól, hogy a tartalékosok ismerik és képesek megvédeni szűkebb környezetüket, a krízishelyzetekre is felkészülnek, hogy 

határozottan és szervezetten tudjanak reagálni az eseményekre, mindannyiunk biztonsága érdekében 

– közölte a honvédelmi miniszter.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
5m007h 0p3ra70r
2024. szeptember 30. 10:40
» szintetikus 2024. szeptember 30. 09:40 Miért nem keresnek valami rendes munkát, amiért jár rendes pénz is?« Kérded te, aki még itt is tartalékos vagy.
Héja
2024. szeptember 30. 10:16
Jó hír.
RasPutin
2024. szeptember 30. 09:41
Régen úgy volt: Fegyvert vállhoz! Bazsi óta: Fegyvert lábhoz!
szintetikus
2024. szeptember 30. 09:40
Miért nem keresnek valami rendes munkát, amiért jár rendes pénz is? Akkor több adót tudnának fizetni. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!