Rolleres cserbenhagyót keres a rendőrség

2024. szeptember 10. 21:39

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az elkövetők azonosításához.

2024. szeptember 10. 21:39

Nyitókép: illusztráció / Horst Galuschka / DPA / AFP

A Győri Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt – írja a police.hu. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi rollerral közlekedett Győrben, a Szövetség utcában 2024. szeptember 1-jén 17 óra 30 perc körül egy női utasával. A sofőr a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, és neki ütközött a vele szemben szabályosan közlekedő kerékpárosnak. A balesetben mindkét jármű felborult, a kerékpáros megsérült.

Az esetet követően a rolleres személyek felálltak, majd bejelentés, és adataik hátra hagyása nélkül távoztak a helyszínről 

úgy, hogy a szemmel láthatóan sérült biciklisnek nem segítettek.

A rendőrség kéri azon személyek jelentkezését, akik a fenti bűncselekménnyel, vagy az elkövetők kilétével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), illetve névtelenség megőrzése mellett hívják a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96/417-329-es telefonszámon.

Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó számokon is.

 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
verkez
2024. szeptember 11. 05:07
Ez egy bérelt roller. A Lime nevű app telefonszámhoz kötött, és tudja, hol jár a járgány. Biztosan van valamilyen kapcsolat, amit a rendőrség is ismerhet.
kepiblanc
2024. szeptember 11. 02:43
Kismotor jogsihoz kell kötni ezt a szart, mert életveszélyesen közlekednek vele mindenhol. //---------------------------// Podcast //---------------------------// Pintér Sándor és a szépségkirálynő halála. Mi történt Molnár Csillával?! tiktok.com/@andras.kiraly/video/7385891766072872224
Dominik
2024. szeptember 11. 01:16
Gondolom egy kedves külföldi volt, mostmár nem csak átvitt értelemben gázolnak át a magyarokon… Mondjuk szerintem jó ötlet nyomozni ilyen ügyben… talán nem olyan veszélyes mint egy autós gázolás, de ha büntetlenül hagyják, akkor mindennapossá válhat. Ráadásul kellene ehhez is jogosítvány, mint a biciklihez is létezik… ha általános iskolában megtanítanák az alapvető roller etikettet, akkor kevesebb ilyen lenne.
rockercicc
2024. szeptember 11. 00:00
Rolleres gecik, remélem szarrábüntetik őket. Be kéne tiltani végre azokat a szarokat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!