Orbán-magány

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

„Még mindig az a kép van előttem, ahogy Orbán Viktor egymaga üldögél egy asztalnál, a Comói-tó mellett rendezett EU-s gazdasági találkozón. Botrányos felszólalása után senki nem szól hozzá, miközben az EU-s kormányfők kisebb-nagyobb társaságokba verődve társalognak, eszmét cserélnek. Mit csinál ez az ember ilyenkor? Elmond egy botrányos, békeprogramnak álcázott hűségbeszédet az orosz elnököt és az orosz agressziót mosdatandó, leugatja a rendezvény moderátorát, aki finoman figyelmeztetni merészelte, hogy eltért a konferencia tárgyától, utána ott marad egymaga, akitől szinte undorodva távol tartja magát az összes, a szövetségünket képviselő politikus.

Vajon Orbánt valaha érdekelte-e, egyetlen lépése, döntése előtt, közben és után, hogy minek, mi lesz a valódi következmény? Már azon túl, hogy minden döntése előtt, közben és után csak arra figyelt, hogy ő legyen a helyzet ura. Bozóky András, a CEU professzora írta egyik esszéjében, hogy Orbán egyik legfontosabb fegyvere a hatalom megtartásában, hogy a maga keltette káosz megoldójaként lép fel, s ezzel hülyíti el – ma már szerencsére fogyatkozó – választói közönségét. Amikor viszont a bajt nem ő kavarja, tehát valóságos válság érkezik, ott sem érdekli más, csak, hogy hatalma megerősítése szempontból ő jól szerepeljen, jól jöjjön ki. Mondom, bármi áron.

Emlékezzenek csak a Covid-járvány betörésére. Az első időkben az egész fideszes apparátus azt igyekezett elhinteni, hogy ez csak műbalhé, megint a nyugat hisztizik. Mivel a járvány nem Orbán agyszüleménye volt, azon dolgoztak, ne is tűnjön valóságos problémának. A Covid-vírust ez persze egyáltalán nem érdekelte, jött, tarolt. És ekkor Orbán, csak azért, hogy győztesnek látszódjék, behozatta a nem bizonyított hatású, kínai vakcinát, s éppen azt az idős korosztályt oltatta be, amelyikre viszont maga a gyártó ajánlása mondta ki, idősekre hatástalan. Majd behozatott ezerszámra lélegeztetőgépeket, amelyek alkalmatlanok a kórházi feladatra, s ma is ott porosodnak valamely raktárban. Nem az érdekelte, hogy mi lehet az emberek megvédésének legbiztosabb módja, hanem, hogy ő jól szerepben, megmentőként tűnjön fel. Csakhogy Magyarországon éppen emiatt lakosságarányosan számolva az egyik legmagasabb volt a halálozási arány.

Most ott ült a Comói-tó partján, elvágva maga és az ország alatt az szinte utolsó EU-s ágakat is, hazarepült, és vajon most milyen, újabb, csak a hatalmát szolgáló döntésen töprenghet? Mert hagyják, s régi, a kommunista eszméket kergető káderekhez hasonlóan, kiszolgálják. Vajon az olaszországi magánya nem előképe-e annak, hogy itthon is így végzi majd?”