„Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval!” – felháborodás helyett építsük közösen a keresztény Magyarországot

(Nyitókép: YouTube-képernyőfotó)

Van az úgy, hogy az ember hiába tervez egy kis pihenést, miután hétvégi vendégeivel, köztük feddhetetlenül hiteles katolikus kősziklákkal hajnalokba nyúlóan offline morfondíroztak kihívásokról,

egyszerre szembejön vele egy másik keresztény testvérének néhány mondata, és már múlik is a szendergés, pörög is fel a vérkeringés.

„Egy olyan út indul most el, amelyre nem számítottam (…) de hiszek abban, hogy az Úr Istennek mindennel szándéka van. (…) Hiszem, hogy minden, ami történt, nem a véletlenek műve, az Istennek ezzel is szándéka van” – halljuk a TikTokon az immár felfüggesztett paptól. „Nehéz tapasztalat a média és a politika hatalmával szembesülni. Nem csak felemel és magasztal, hanem egy pillanat alatt a pokolra is küld. A gyengeségem használják fel egyházam és a közösségem ellen, próbálnak minél nagyobb kárt okozni. Hibát követtem el. Rászedtek, naivságomat kihasználták és elveszítettem a józan ítélőképességem. Vétettem az egyházzal és a közösségemmel szemben. Megszegtem a papi fogadalmam, bűnt követtem el” – olvassuk a vonatkozó közleményben.

A legutolsó két mondat tényszerűen igaz;

meglévő derék papjainak egészségéért, az egyházi elöljárók számára a humánerőforrás-ügyi kérdésekben szükséges körültekintésért és bölcsességért, valamint a mindenkori tékozló fiúk (és fivéreik) megtéréséért, kérve számukra a szükséges kegyelmeket.

„Egy olyan út indul most el, amelyre nem számítottam”. Lassan nemzedékek tragédiája lesz ez. Hogy „erre nem számítottam”. A katolikus szexuáletika például valami végtelenül ósdi, meghaladott, merev szabályrendszer, ember nincs, aki be tudná tartani – állítja már a templomba járók jelentős része is, meggyőzve saját magát arról, hogy ami mára társadalmi normává vált, abból baj nem lehet; majd amikor jön a csalódás, a lebukás, a házasságok felbomlása, a botrány, a test tárgyként való használata és eldobása, satöbbi, akkor tolul fel a rácsodálkozás: erre nem számítottam.

Lehet bízni abban, hogy majd én leszek Ádám és Éva óta az egyetlen kivétel, csak nem érdemes. Az a magyarázat ráadásul, hogy „rászedtek”, szó szerint ismerős lehet az ő történetükből, és sajnos nem adott felmentést az Édenkertből való kiűzetés alól.

„Istennek ezzel is szándéka van”.

Utóbbira akár még mondhatná is a cinikus külső szemlélő, hogy szegény, nem bírt az ösztöneivel. Na de ez a teológiai magyarázat, ez magát a hitet teszi nevetségessé, még akkor is, ha megfogalmazása mögött pusztán ügyetlenség és átgondolatlanság áll, nem pedig a szándékos károkozás vágya. Az ateisták egyik legfőbb ellenérve a katolikusokkal szemben, hogy micsoda önfelmentő hülyeség a vétkezés után gyónni, majd újra vétkezni, és az irgalmas Isten megbocsátó szeretetével érvelni.

Ezt még egy fatális baleset után sem mondjuk első reakcióként a vétlen áldozat gyászoló hozzátartozóinak, hisz simán értelmezhetik szegények úgy, hogy Isten kifejezetten el akarta venni tőlük a szerettüket. Na de tevőlegesen szembemenni a Tízparancsolattal, majd azt állítani, hogy ez nem véletlen volt, hanem Isten akarata? Mintha ez a két opció létezne: a Vakvéletlen, valamint egy Nagy Bábjátékos, aki ide-oda teszegeti a figurákat, ahogy neki tetszik.

Az kétségtelen, hogy (a máig is szájerező igazikeresztények konstans kődobálásával ellentétben) az ember nem bír annyira mélyre süllyedni, hogy a Mindenható ne kínálna neki onnan valamiféle kiutat; olyasféle kívánalmat azonban nemigen találunk a Szentírásban, hogy

mert ha csak így simán szépen, csöndben húzod az igát, ha közvetlen károkozás nélkül, suta kis kovászként hatsz a közösségedben, ha már a nulladik kilométerkőnél fölveszed a keresztedet és cipeled rendületlenül, akkor egyszerűen képtelen leszek üdvözíteni téged.

„A gyengeségem használják fel egyházam és a közösségem ellen, próbálnak minél nagyobb kárt okozni” – hangzik továbbá a magyarázat,

Naná, hogy él a lehetőséggel, ha ekkora a ziccer. Én se hagynám ki, ha ateista lennék, az bizonyos. Ha körülnézünk, nyilvánvalónak tűnik: a külső támadások se az egyháznak, se a családnak, se egyéb közösségeknek nem képesek olyan hatékonyan ártani, mint amikor egy-egy tag maga bukik el vagy ad fel egyes elveket, méghozzá látványosan. „A sátánnak nincs szüksége külső segítségre, nem kell a bajt kívülről bevinnie, a szabadosság, az anyagi javak hajhászása belülről tud bomlasztani, ártani” – mutatott rá már öt évvel ezelőtt is az immár 97 éves Kerényi Lajos atya, akinek gyengeségeit érdekes módon még soha senki nem tudta felhasználni egyháza és közössége ellen.

Vele ellentétben azonban a most kárörvendők pont nem azt sérelmezik, hogy egy katolikus pap nem a katolikus tanításnak megfelelően cselekedett, hanem azt, hogy nem igazította tanítását a saját, bűnös tetteihez.

mintha egyébként a szabad szerelem önjelölt vagy felkent papjai nagyobb valószínűséggel élnének az összes nehézségük ellenére derűs, boldog, és akár hosszú földi életet, mint egy hitét komolyan vevő Kerényi Lajos vagy Olofsson Placid. Hasonló ez, mint amikor egy gyermekbántalmazó heteroszexuálist hasonlítanak össze a mintaapaként beállított homoszexuálissal, majd megállapítják, hogy a homoszexuális a jobb szülő.

A felfüggesztésről szóló TikTok-videót egyetlen nap alatt több mint tízszer annyian látták, mint például a „Krisztusi radikalitás a modern világban” című, másfél hónappal ezelőtti, csöndes és nemes katolikus tartalmat, egy másik katolikus pap gondolataival –

egy vállalhatatlan mélységhez viszonyítva hirtelen már a tengerszinten is erkölcsi magasságokban tündökölni és előítéleket fényesíteni. Így hát a feladat (különösen így, tanév elején, az új közösségek és tevékenységek keresésének idején) egészen egyszerű: csak le kell porolni a Róm 12,21-et, alapelvként tűzve ki, hogy „Ne hagyd, hogy a rossz legyőzzön téged; te győzd le a rosszat jóval”.

Ha ezt mindenki személy szerint, a maga helyén és tehetségéhez mérten megfogadná, aki most egy kicsit is fel van háborodva, egész sokat építhetnénk közösen a keresztény Magyarországon.

***