Minden nap október 6-a

Fotó: Wikimedia Commons, Zeev Stein

A terror könnyen keveredik a hétköznapi és természetes dolgokkal. Auschwitz gázkamrái egy magas fák ölelte ligetben helyezkedtek el, körülötte virágok nőttek. Egy korabeli képen egy magyar zsidó kisfiú (talán nem sokkal idősebb, mint a lányom) szed egy virágot, és megmutatja a testvéreinek. Órákkal (vagy percekkel) később mindannyian megfulladtak egy gázkamrában. Talán éppen ez az, ami miatt a népirtások olyan kevés ellenállásba ütköztek, és kevéssé érdeklik a külvilágot. Auschwitz után a nyugati világ megígérte: soha többé. 

A világ végignézte és vállat vont, amikor a ruandai és a boszniai népirtás megtörtént. Miről emlékezetes a 2003-as év? A legtöbb korombeli valószínűleg arra emlékszik, hogy bemutatták A Gyűrűk Ura harmadik részét. Kevesen fognak emlékezni arra, hogy 2003 februárjában kezdődött a darfuri népirtás, amelynek eredményeként két év alatt 200 000 darfuri férfi, nő és gyermek vesztette életét. Egy debreceni magyar zsidó leírta, hogy a gettóból hallották a zenét és a közeli bárokban táncoló embereket. Hányszor fogunk még szemet hunyni a népirtás felett?

Dél-Izrael szintúgy gyönyörű. Meg lehet érteni, hogy Káleb és Józsué kémek miért tértek vissza az Ígéret Földjéről azzal, hogy a föld nem csak jó, hanem „nagyon, nagyon jó”. Bilha és Jakovi Inon izraeli nyugdíjasok hat hónappal október 7-e előtt azt mondták a Há’árec újságnak, hogy az ő mosavjuk, Netiv Ha'aszara „a földi mennyország, amikor épp csend van”.

A mosav még 11 hónap háború után is békés, és a látogatót csak időnként zavarják meg a szomszédos Gázai övezetből hallatszó távoli durranások. A megtámadott házak többségét már rendbe hozták, a játszótér tiszta és rendezett, a házakon izraeli zászlók lobognak – és sárga zászlók, melyek a Hamász által még mindig fogva tartott túszokra emlékeztetnek.

Fegyvert tartó izraeli idegenvezetőink fesztelenül mesélik, hogy

miközben Netiv Ha'aszara utcáin sétálunk. A sivatagi klíma fojtogató forrósága szöges ellentétben áll a vérfagyasztó történetekkel, amelyeket ilyen lazán mesélnek el. Nézd azt a házat – mutat rá idegenvezetőnk -, ez az ember a barátja volt, mindig együtt ülték meg a nagyobb ünnepeket. Látod, itt robbantották fel, miközben a fiait próbálta megvédeni. A terrorista aztán követte a sérült fiúkat a konyhába, és megitta a kólájukat. A harmadik testvért a Zikim strandon gyilkolták meg. A szomszéd házban él egy másik férfi, akinek két fia október 7-én halt meg harc közben. Egyiküknek nem volt fegyvere, ezért egy bozótvágó késsel vette fel a harcot. Gyomron lőtték, és nem sokkal később meghalt. Kicsit odébb egy játszóteret látunk két óvóhellyel. A játszótér melletti üres helyre szállt le a Hamász egyik siklóernyőse. Egy izraeli férfi ott halt meg a velük vívott tűzharcban. Nyilván csak képzelődöm, de mintha a homokban látnám a harc nyomait.

A mi mai generációnk egy gyenge európai nemzedék. Édesanyám az 1956-os magyar forradalom idején született, és szovjet tankok gurultak az utcánkban, amikor ő újszülött volt. De az én generációm már azt sem tudja, hogyan kell fegyvert fogni. Az egyetlen vigaszom, hogy Nyugat-Európában még rosszabb a helyzet. Nemcsak azt nem tudják, hogyan kell fegyvert fogni, de még a radikális iszlám jelentette fenyegetést sem tudják felismerni. Közben Netiv Ha'aszara utcáin sétálunk a tikkasztó hőségben. Mosolygó izraeli mosav-lakók hajtanak el mellettünk autóikkal, és integetnek kísérőinknek. A hőség ellenére egy helyi magyar-zsidó család kutyája végig kísér minket. És eszembe jutnak Vlagyimir Ze’év Zsabotyinszkij szavai a zsidó ifjúsághoz: 

Manapság az ő intelme minden európai fiatalhoz szólhatna.A tömeges bevándorlás megváltoztatta Európa arculatát. Ez nem jelenti azt, hogy minden bevándorló gonosz, de vakok lennénk, ha nem vennénk tudomást a növekvő társadalmi, etnikai és vallási feszültségekről és biztonsági kihívásokról, amelyeket a tömeges migráció hozott Európába az elmúlt évtizedekben. 

Amint arra már sokan és sokszor rámutattak,

2020-ban a francia kormány kijelentette, hogy a becslések szerint 30-50 ezer francia szalafista van mintegy 140 szalafista mecsetben az országban. Nem minden szalafista terrorista, de sokan közülük azok. A Hezbollahnak 2019-ben csak Németországban több mint ezer tagja volt. Egy tavalyi cikk szerint a német belső elhárítás becslése szerint Németországban több száz ember aktívan támogatja a Hamaszt. Néhányan közülük részt vettek német zsidók elleni támadási tervekben. Az iráni Forradalmi Gárdának még egy szekciója is van, amely a diaszpórában élő zsidók elleni támadásokkal foglalkozik. És ez nem csak Németországban van így. Az európai határok tárva-nyitva állnak, így a szélsőséges eszmék kontrollálatlanul terjednek. „Mindaz alatt, mögött és belül, amit ez az ember természetesnek vett, valami szörnyűség növekedett” – írta Chuck Palahniuk, és sorai igazak a legtöbb európai liberálisra.

Netiv Ha'aszara után Tekumába látogatunk, ahol egy nyílt mezőn a Hamász-támadás során elégett és megrongálódott autók százait halmozták fel, hogy

A bejárat melletti emléktáblán fiatal izraeliek arcai néznek vissza ránk: rokonok helyezték el őket, emlékeztetve az izraelieket és a külföldieket egyaránt arra, hogy számukra azon a bizonyos októberi napon megállt az idő. A homokos terület közepén a holokauszt-emlékművekről ismert Yizchor szó áll, amely azt jelenti, hogy „emlékezz!” Ahogy valaki megjegyzi: a felhalmozott autók kicsit hasonlítanak az Auschwitzban felhalmozott cipőkre. A hasonlatok itt nem érnek véget. A Nova fesztivál helyszínén lévő óvóhelyek – szűkös, sötét betonszobák – a haláltáborok múzeumában látott gázkamrákra emlékeztetnek. Valószínűleg 1944 óta egyetlen más szozában sem öltek meg ennyi zsidót ilyen rövid idő alatt.

A fesztivál fő színpada körül a sivatagi szél békésen és csendesen fúj a fák között, a táj pedig lenyűgözően nyugodt és gyönyörű. Ezek a mezők és utak október 7-én a Hamász vadászterületei voltak. A fák kérgén mintha golyónyomokat látnék; 

Itt mindenki elcsendesedik. Az áldozatok képei között sétáló emberek lépteit és az izraeli zászlókba időnként belekapó szelet csak a sofár hangja szakítja meg, amelyet hagyományosan a mizrachi (keleti) zsidók fújnak a temetéseken.

Tekumába visszatérve találkoztunk az egyik áldozat édesapjával. A 31 éves Ben Shimoni 9 embert mentett ki a fesztiválról, mielőtt autóját a Hamász golyói szitává változtatták, benne egy másik izraelivel. Az apa szinte rezzenéstelen arccal emlékszik vissza fia hőstettére. A nyugati világ holdkóros sajtója persze csak a „cionista megszállót” látja benne. Mit tanulunk Ben és számtalan más ember szenvedéséből és áldozatvállalásából?

Jeff Ballabon amerikai médiaszakértő, túránk egyik résztvevője megjegyzi, hogy „az Egyesült Államokban és Európa nagy részén mindenhol október 6-a van”. Szavaival arra a mondásra utalt, ami Amerikában terjedt 9/11 után: minden nap szeptember 10-e, a támadás bármikor újra megtörténhet. Jahja Szinvár, a Hamász vezetője börtönéveit Izraelben töltötte, ahol a zsidó történelemről és a holokausztról tanult. Viselkedése Adolf Eichmannéra emlékeztet, aki a cionizmus tanulmányozásával készült fel arra az időre, amikor a Szentföld helyett a gázkamrákba deportálhatja az európai zsidóságot. Szinvár megtanulta a leckét a holokausztból – csak éppen egy másik leckét.