Lengyel László bemondta, meddig marad Orbán Viktor miniszterelnök

2024. szeptember 03. 10:38

Lengyel László eddigi munkásságát és rendszeresen dugába dőlő előrejelzéseit vizsgálva, ha valamikor, akkor most megnyugodhat a jobboldali szavazótábor.

2024. szeptember 03. 10:38
null
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

Nyitókép: YouTube

„Csurka István egykori kijelentése, ami azóta szállóigévé vált, miszerint a szakértelem bolsevista trükk, most is aktuális. A baloldal ugyanis futószalagon szólaltat meg olyan szakértőket, akik rendre bírálják a kormányt. Korábban megírtuk, hogy megérne egy külön tanulmányt, hogy hány leharcolt monetáris vészharangozót szólaltat meg napi/heti rendszerességgel az ellenzéki média. 

Hol az Orbán-kormány várható pénzügyi összeomlásáról és az elkerülhetetlen megszorító csomagról vizionál Bod Péter Ákos, hol pedig a Kéri család károgja tele a világhálót a küszöbön lévő gazdasági csődről. Ebbe a sorba állt be az örökifjú Lengyel László, a ballibek kedvenc szakértője.

A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója a KlikkTV Heti Egyenleg című műsorában azt mondta, hogy az a maréknyi fiatal, aki még támogatja ezt a rendszert, rá fog jönni, hogy itt nincs jövője. Majd így folytatta a szakértést:

Orbán Viktornak sincs, de ő legalább már hatvan fölött van, még tíz-húsz évet is kihúz, de ez a rendszer már nem bír ki annyit, az is kérdés, hogy 2026-ig fenntartható-e.

Lengyel László eddigi munkásságát és rendszeresen dugába dőlő előrejelzéseit vizsgálva, ha valamikor, akkor most megnyugodhat a kormánypárt és a jobboldali szavazótábor: Orbán Viktor még nagyon hosszú ideig vezetni fogja az országot.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ujujuj
2024. szeptember 04. 14:07
Várom Kéri László nyilatkozatát. Én akkor nyugodnék meg igazán, ha ő mondaná, hogy 2026-ban már biztos bukni fog.
Lajoss
2024. szeptember 04. 12:25
26-ban a potrohos tolvaj bukni fog. Áradjon a Tisza! 😊🇭🇺😊❤️🤍💚😊🇭🇺
hátakkor
2024. szeptember 03. 17:16
Kéri legalább bemondta, hogy nem érti..
bajai__
2024. szeptember 03. 16:17
Hülyeségre hülye válasz. Békasegge.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!