Koncz Zsuzsa megkapta a magáét, az Orbán Viktor Akciócsoport újból lecsapott

2024. szeptember 01. 06:27

Konczot és Bródyt tejben-vajban fürdette az állampárt, majd az SZDSZ holdudvarába kerültek.

2024. szeptember 01. 06:27
Felhévizy Félix
Magyar Nemzet

Fotó: MTI/Mohai Balázs

„Felhévizy Félix éppen ballagott felfelé a lépcsőházban, mert a lift ismét elromlott, amikor az egyik lépcsőfordulóban összefutott Reinfrank nénivel. A ház hírmondója, aki egyben a környéken működő Orbán Viktor Akciócsoport tiszteletbeli elnöke is egy személyben azonnal letámadta:

– Kedves Félix, látta már az eheti Kontextust, ahol az egyik nagy kedvencem, a Varga Miki volt a vendég? Csúcsszuper volt. Miki megint jól kiosztotta Koncz Zsuzsát és a Bródyt. Ezt a részt érdemes meghallgatni – mondta, majd előkapta a mobilját és már mutatta is a hírlapírónak az általa kiválasztott részt a műsorból:

»Koncz Zsuzsa egy ünnepelt előadó volt, ma is az. Furcsa dolog azt olvasni, hogy ők (Bródy és Koncz) küzdöttek. Lehet, hogy küzdöttek a maguk módján, de hát ennek ellenére elég jól éltek. Ők akkor komoly sztárok voltak, nem voltak eltiltva, nem voltak letiltva. Az, hogy ők üldözve lettek volna, ez azért megmosolyogtató. A tényekkel nehéz vitázni, a tényeket nem lehet letagadni. Ha valaki megnézi azokat az éveket, hogy hány lemezük jelent meg, és sikeres lemezek, akkor egy üldözött zenésznek nem jelenhettek meg lemezei. A P. Mobilnak nem jelenhetett meg lemeze, a Beatricének nem jelenhetett meg lemeze abban az időben. Ez ilyen egyszerű, feketén-fehéren.«

– Koncz megint megkapta a magáét. Voltak neki jó számai, de azt felháborítónak tartom, hogy úgy állítja be magát ő is és a Bródy is, mintha nagy ellenzékiek lettek volna annak idején, és közben tejben-vajban fürdette őket az állampárt. Majd természetesen mind a ketten az SZDSZ holdudvarába kerültek a rendszerváltás után. Nincsenek véletlenek, szerkesztő úr. Végül mindig összenő, ami összetartozik.

Koncz művésznő egyébként már korábban is megkülönböztetett figyelmet kapott az Orbán Viktor Akciócsoporttól, legutóbbi szavazásunkon őt választotta a csapat abban a témában, hogy melyik baloldali közéleti szereplő bőszített fel minket a legjobban. A baloldali énekesnő szerezte meg ezt a nem túl dicsőséges titulust, pedig sokan voltak ám versenyben, Havas Henriktől kezdve Tordai Bencén át egészen Para-Kovács Imréig. 

De valljuk be, ezt csak saját magának köszönheti. Hiszen számos esetben támadt már rá a kormányra, de olyan is előfordult, hogy az egész magyarságra tett dehonesztáló kijelentést. Most legalább egy kollégája, Varga Miki is kiosztotta rendesen. Rohanok kedves Félix, mert jönnek az unokák és még sehol az ebéd – mondta Reinfrank néni, és azzal a lendülettel eltűnt a lépcsőházban.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. szeptember 03. 18:53
Félix….ennyit tudtok…bammeg ez tényleg szánalmas… 🙉🤮🙉🤮🙉🤮🙉🤮🙉🤮🙉🤮🙉🤮🙉🤮🙉🤮
Patika
2024. szeptember 02. 20:51
úgy állítja be magát ő is és a Bródy is, mintha nagy ellenzékiek lettek volna annak idején, --- pedig mindketten duplán azok voltak. (ellenezték a kommunista ellenzéket)
Picnic Niki
2024. szeptember 02. 16:57 Szerkesztve
Mező Gábor az "újsütetű történész" olyat ad Koncznak és Bródynak a szájába, amit soha nem mondtak. Tehát: 1. Egyikük sem mondta, h az orbáni hatalom rosszabb lenne a Kádárénál, de az amit a mostani tesz, az sem tetszik nekik. 2. Koncz általában mondta, h egyes zenészeket betiltottak, üldöztek stb. a múlt rendszerben, de azt, h őt, sohasem! Ahogy azt sem, h az akkori rendszer ellen "harcolt" volna. 3. Jelbeszéd lemezét megjelenése után 1-2 hónappal kivonták a forgalomból, ezért néhány darabot eladtak belőle. Hogy ki, és miért nem engedte tovább értékesíteni, azt senki sem volt olyan bátor megmondani nekik. 4. Konczra nézve ennek a dolognak semmilyen negatív következménye nem volt, ezért sehol sem mondta, h évekig nem jelenhetett meg lemeze! Ha vki nem hiszi, akkor a YT-on nézze meg Friderikusz Koncczal készült interjúját, ami alapján MG kitalációja megszületett. BOTCSINÁLTA TÖRTÉNÉSZ, ilyen végzettsége nincs, és a Századvégnél kutató, ami mindent elmond ;-) Akciócsoport hazudik. :D
Reszelő Aladár
2024. szeptember 02. 07:53
Koncz Zsuzsát kb 50 éve nyomja el a rendszer, de még mindig Budán sínylődik. Ahogy a Fidesz is 14 éve bonja a jogállamot, bár még mindig nem végeztek. Mondjuk a bérrettegésből elég jól meg lehet élni, a tatai rocktanácsot meg hagyjuk, mert mindenkinek van múltja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!