Lázár nem asszisztál Magyar kampányához

2024. szeptember 03. 16:20

„Reality igen, reality show nem” – üzente Magyarnak a tárcavezető.

2024. szeptember 03. 16:20
null

Nyitókép: saját montázs

Közzétette közösségi oldalán a Magyar Péterrel folytatott levelezését Lázár János. A Tisza Párt elnöke a MÁV helyzete miatt kért találkozót korábbi főnökétől, azonban a közlekedési miniszter szerint utólag megváltoztatta a feltételeit, könnyen lehet, hogy arra játszik, hogy ne valósuljon meg a „várva várt” találkozás – írja a Magyar Nemzet.

Megtisztelő, hogy alkalmasnak tart arra, hogy a Tisza Párt kampányának egyik főszereplője és arca legyek, de ismert politikai elköteleződésem miatt erre sem szándékom, sem lehetőségem nincs. 

Fogalmazhatnék úgyis: reality igen, reality show nem” 

– üzente Magyarnak Lázár.

Mint az a közzétett levelezésből látszik, a miniszter javaslata szerint mindkét fél kétfős stábot hozhatna magával, a baloldali pártvezér viszont a teljes médiát szeretné meghívni a találkozóra. Mint a lap rámutat: abban sincs egyetértés a két politikus között, hogy melyik vonalon vonatozzanak. 

Magyar Péter olyan útvonalakat javasolt, amelyek köztudottan rossz állapotban vannak. „Az Ön által említett vonalak problémáival mind a MÁV-csoport vezetése, mind pedig én, személyesen tisztában vagyok. Ezeket a gondokat az új közlekedési kormányzat részéről senki nem elfedni vagy relativizálni akarja, hanem megoldani” – szögezte le a Magyar által ajánlott szakaszok kapcsán Lázár János.

Mint a tárcavezető hozzátette: „Remélem, az Ön által eredetileg kért találkozó műfajának, körülményeinek mostani megváltoztatását nem azért javasolta, hogy azt el kelljen utasítanom. Többet feltételeztem önről annál, semmint hogy a találkozó létrejötte helyett annak elmaradására játsszon.” 

Ezt is ajánljuk a témában

Az eset kapcsán érdekesség, hogy

amikor még a Volántól és a Magyar Közúttól vette fel a milliókat, nem zavarta Magyar Pétert a közlekedés állapota. A Tisza Párt elnökének Lázár Jánost is csak akkor jutott eszébe ekézni, amikor már nem az ő minisztériumához tartozó állami cégek igazgatóságában ült. Erről korábban itt írtunk.

Lázár János kapcsolódó bejegyzését, valamint a levelek pontos tartalmát lentebb olvashatja:

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2024. szeptember 03. 20:00
Lézer Jani…ugyammá…🤮
gyaloggos
2024. szeptember 03. 19:13
lemez! EZT én nem gondolom, hogy a SURNÓ SOROSÉK kválasztottja! VAGY ha igen, akkor FENEKETLEN KÚTBA dobott pénz minden, a Surmóra fordított forint!
gyaloggos
2024. szeptember 03. 19:11
A SURMÓNAK ott van egy másik PÁRTELNÖK, GYURCSÁNY FERENC!
gyaloggos
2024. szeptember 03. 19:09
A SURMÓ persze ORBÁN VIKTORT is provokálta, s a jövőben is provokálja majd, DE A SAS , meg a LÉGY!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!