Hegyvidék: Kovács Gergely lejárató, vádaskodó, rágalmazó kampányba kezdett

2024. szeptember 16. 14:25

A XII. kerületi önkormányzat szerint a parkolás folyamatos működtetésének biztosítása érdekében írtak ki közbeszerzést.

2024. szeptember 16. 14:25
null

Nyitókép: Magyar Nemzet/Bach Máté

 

A parkolás, a közterület-felügyelet teljes tevékenységének, a Normafa-parkolás és -áthajtás, a Böszörményi úti parkoltatás, a helyben lakók parkolási kedvezményének, a pótdíjak behajtásának stb. üzemeltetéséhez szükséges szoftver bérlete idén november 20-án lejár – írja közleményében a XII. kerületi önkormányzat és azzal folytatja, hogy a Fáber Kft. ügyvezetőjének feladata a folyamatos működés biztosítása. A szoftver nélkül pedig a felsorolt feladatok – és még sok más – nem működtethetők.

Az önkormányzat – csak a parkolásból – napi 7 millió Ft bevételtől esne el leállás esetén. 

A szoftver 1 havi bérleti díja 2,5 napi parkolási bevételnek felel meg, s ekkor nem számoltuk a Normafa parkoló, a közterület-felügyelet bevételeit, az elektronikus ügyintézés kényelmét.

A közlemény szerint október 1. és november 20. között – már a törvényi határidők miatt sem – nem bonyolítható le semmilyen közbeszerzési eljárás. Ezért a Fáber Kft. egy tárgyalásos közbeszerzési eljárást írt ki. Az első ajánlattétel időpontja szeptember 25. Ezután következik a tárgyalási szakasz. Az ajánlatkérő – október 1. után az önkormányzat új vezetése – szabadon módosíthatja a kiírási feltételeket, a műszaki tartalmat, a határidőt. Az ajánlati kötöttség csak a tárgyalási szakasz lezárása után bekért végső ajánlat benyújtásával áll be, bőven az új ciklusban. 

Szemben az ezzel kapcsolatban megjelent hazugságokkal”

– fogalmaz a dokumentum –, vagyis az új vezetésnek lehetősége van 2,5 év helyett egy évre, 6 hónapra, vagy akár 3 hónapra rövidíteni a szerződés időtartamát; amennyi időre szüksége van arra, hogy kiválassza – nyíltnak mondott versenyben, az egyik kereskedelmi tévében már be is jelentett – IX. kerületi „bevált” céget.

„A Kutyapárt elnöke – szokásához híven – lejárató, vádaskodó, rágalmazó kampányba kezdett. Kijelentette, hogy őt a közpénzveszteség sem érdekli. Most nagyon büszke arra, hogy a bizottságok átszervezésével 5 év alatt 70 millió forintot takarít meg, pedig az általa említett két hét működésképtelen parkolási időszak alatt ugyanennyi bevételtől esne el a kerület. Öt év megtakarítás két hét alatt eltékozolva” – tartalmazza a közlemény.

A pártelnök parkolási maffiát emleget. Zugló, Józsefváros és Újbuda baloldali vezetői ellen valóban folyik büntetőeljárás 

egy SIS Parking nevű céggel való összejátszásuk miatt. Ez a cég sohasem dolgozott a Hegyvidéken: sem az Önkormányzatnak, sem a Fáber kft-nek. A baloldal sáros és korrupt parkolás ügyben. A Hegyvidék nem” – fogalmaznak.

A hegyvidéki önkormányzat emlékeztet, Kovács Gergely kutyapárti elnök a legutóbbi Fb-posztjában azt a C-Ware kft-t is az önkormányzat figyelmébe ajánlja, amelyik a Fürst-Kupper féle Centrum Parkolási Kft-hez köthető (erre utal a „C” betű a cég nevében), akik a gyanú szerint szintén részesei a baloldali vezetésű kerületeket érintő bűncselekményekben.

„Abba kellene hagyni ezt a lejárató, rágalmazó kampányt, és megköszönni, hogy a leköszönő kerületi vezetés működőképesen, a lehető legnagyobb döntési szabadsággal igyekszik átadni a következő ciklusnak a kerület ügyeit” – zárul a közlemény.

 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jooeee
2024. szeptember 16. 20:50
Nem tudni, hogy ez mikor szokott kijózanodni.
Treeoflife
2024. szeptember 16. 20:01
Van, akit senkinek sem kell lejáratni, megteszi ezt saját maga. Ránézésre.... felületén csak a két farok hiányzik.
Ehetős Odó
2024. szeptember 16. 19:20
Ilyen fogyatékos debil még a komcsik között is kirívó darab. Pedig erős a felhozatal hülyékből.
Robert69
2024. szeptember 16. 19:10
Ez van amikor egy hülyét választanak meg mert 'jópofa'. Közben nem annyira hülye, hogy ne látná nagy falat ez neki. Most kapálózik mert el kellene kezdeni dolgozni és nem tetszik neki, hogy ezért most majd vele viccelődnek. Hát egészen más feleőtlenül hülyeségeket igérgetni és más komoly felelősségel járó munkát végezni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!