Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Donáth Annát

2024. szeptember 05. 10:20

Eközben civil szervezetek tüntetnek az ügyészség Belgrád rakparti épülete előtt.

2024. szeptember 05. 10:20
null

Nyitókép: Facebook

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt hallgatta ki gyanúsítottként a volt európai parlamenti képviselőt – áll a Központi Nyomozó Főügyészség lapunknak megküldött közleményében.

Az előzmények

A rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága előtt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folytatott büntetőeljárásban (alapügy) a nyomozó hatóság tagjai 2022. február 21-én Budapesten, a VIII. kerületben, egy egyesület központjaként működő ingatlanban kutatást és lefoglalást végeztek. 

A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében az eljáró pénzügyőrök tájékoztatták Iványi Gábort, mint a szervezet vezetőjét, hogy ő maga illetve a jogi képviselő jelen lehet a kutatáson, újságírók és más személyek viszont nem. 

Iványi Gábor ennek ellenére azt akarta elérni, hogy a nyomozati cselekményen a vele lévő tömeg is jelen lehessen.

A tömeg egy része és a sajtó munkatársai egy az épületben tartózkodó személy segítségével az ablakon keresztül bemásztak az épületbe, míg Donáth Anna több személy kíséretében, a hátsó bejáraton keresztül jutott be az ingatlanba. 

Ezt is ajánljuk a témában

A pénzügyőrök, akiknek hivatali feladatuk volt annak biztosítása, hogy illetéktelen személy ne avatkozhasson bele a kutatásba, sorfalat alkottak a helyszín biztosítása érdekében. A megalapozott gyanú szerint Iványi Gábor felhívására a jelenlévők elkezdték őt tolni a helyszínt biztosító pénzügyőrök felé, hogy a sorfalat Iványi Gábor testével áttörjék. Ennek során Donáth Anna – akit még akkori európai parlamenti képviselői mandátuma sem hatalmazott fel nyomozati cselekményen való részvételre – 

két kézzel tolta a közvetlenül előtte álló Iványi Gábort a mögötte elhelyezkedő pénzügyőröknek. 

Az erőszakos magatartás jogszerű eljárásukban akadályozta a pénzügyőröket, de a kutatást nem tudta meghiúsítani.Az alapügyben az eredményes kutatás során beszerzett bizonyítékok megerősítették a költségvetési csalás gyanúját, így a bíróság később elrendelte az egyesület közszereplőnek nem minősülő egyik gazdasági vezetőjének letartóztatását. A nyomozó ügyészség ma gyanúsítottként hallgatta ki Donáth Annát, aki – a többi gyanúsítotthoz hasonlóan – tagadta a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen” – írja a közlemény. 

A hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügynek összesen 5 gyanúsítottja van, köztük a korábban kihallgatott Iványi Gábor és dr. Gurmai Zita.

Eközben civil szervezetek csütörtök reggelre „Nem kell több Bibó-per!” címmel hirdettek szolidaritási gyűlést az ügyészség Belgrád rakparti épülete elé. 

A helyszínen Iványi Gábor arról beszélt: kötelesség az egymás melletti kiállás. 

Összesen 163 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
díszponty
2024. szeptember 05. 22:30
Ne kerteljenek. Jelentsék ki, hogy nemfideszest nem szabad, nem lehet perbe fogni, elítélni aztán pláne nem és akkor az ügyészség szalutál és sűrű bocsánatkérések közepette eltakarodik nyilván, sőt, rögvest átadja a kormány a hatalmat az igaz erőknek, majd óóóóóóbán és csapata önként és dalolva csoportosan bevonulnak a börtönbe. De ezek akkor is tüntetnének, valamit mindig kitalálnak. Például nehezményeznék, hogy miért nem köszönte meg a tetü óóóóóbán, hogy bevonulhat a kóterba, hát már ott is ingyé akar zabálni?
paracelsus-2
2024. szeptember 05. 17:50
Lentulai Krisztián sokkot kap és felvágja az ereit. Szegény hülye szerelmes ebbe a bolsi szutyokba.
B_kanya
2024. szeptember 05. 15:26
sternerregnix -> genyusnexxt 2024. szeptember 05. 12:39 "Ja és még homofób kis köcsög is vagy." Az hagyján, de csorgó nyállal szokott kipcsakcigányozni, amíg nem szólok neki, hogy a kanadaimagyarok fórumra feltöltötte a képét és hát nem a nap barnította.
B_kanya
2024. szeptember 05. 15:24
"genusnexxt 2024. szeptember 05. 12:56 B_kanya 2024. szeptember 05. 12:39 "Név, cím illetve nevezett intézményeket kérem" Hanzi bácsi buzibárja Burgenlandban, eddig csak erről az egyről írtál." Hát te mondtad, hogy ott laksz, bár időnként kilök az utcára a vén pincenémet, de csak visszafogadottt a két ukrán travi mellé - ezt is te mondtad.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!