Fordulat a diszkóbotrányban: megszólalt a férfi, aki ott volt a buliban Magyar Péterrel

2024. szeptember 10. 19:23

Mint a férfi elárulta: nemcsak a Tisza Párt elnökével, hanem Radnai Márk alelnökkel is összeszólalkozott.

2024. szeptember 10. 19:23
Magyar Péter a villamosmegállóban, miután kidobtáka buliból

Nyitókép: képernyőfotó

Megírtuk:Magyar Péter még júniusban, az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyen olyan vállalhatatlanul viselkedett, hogy végül a biztonsági őrök vezették ki. Magyar Péter később a bíróságon támadta meg a vonatkozó cikkünket, az ügy perfelvételi tárgyalására augusztus végén került sor.

A tárgyaláson Magyar Péter jogi képviselője útján, majd személyesen is nehezményezte, hogy lapunk tanúmeghallgatást kért az ügyben, mondván, arra semmi szükség. Mint Magyar fogalmazott: egy másik bíróság bizonyítás nélkül elfogadta az érvelésüket, tanúmeghallgatás nélkül helyben hagyta a keresetüket. Úgy fogalmazott:

Rendkívül szomorúnak, aggályosnak tartom, hogy jelen bíróság eltérően értelmezi ugyanazt a helyzetet.”

A monológ során a bíróság kétszer is kénytelen volt rendreutasítani Magyart, felszólítva a bíróság méltóságának tiszteletben tartására. Erről részletesebben itt írtunk.

Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: a politikus balhéjáról megrázó videók kerültek elő, a felvételt, hogyan csúszik-mászik Magyar Péter egy nála jóval fiatalabb lány lábai között a bulin, ahonnan kidobták, itt nézheti vissza. De a Tisza Párt alelnöke a szemtanúk szerint még a szórakozóhely előtt is folytatta ámokfutását. Sőt,a gyanú szerint a szórakozóhelyen megütött egy férfit, aki róla felvételeket készített, a telefont pedig elvette tőle, majd a Dunába dobta.

Megszólalt a férfi, akit Magyar a gyanú szerint megütött

A Magyar Nemzetnek most nyilatkozott a férfi, akit a gyanú szerint megüthetett a pártelnök, valamint elvette a telefonját és a Dunába dobta. Mint a férfi a lapnak nyilatkozta: a botrányba fulladt eseményen Magyaron kívül a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk is jelen volt, továbbá mint rámutatott:

Magyar Péter agresszíven viselkedett vele. A férfi továbbá megerősítette azt is, hogy a politikust végül a biztonsági személyzetnek kellett kivezetnie a szórakozóhelyről.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Közép-közép
2024. szeptember 11. 20:12
Én azt olvastam, hogy a Mandinert helyreigazításra kötelezte a bíróság Magyar Pétert lejárató, az említett szórakozóhelyen történtekről szóló cikk miatt. Ez miért nem jelenik meg a Mandiner hasábjain?
skywalker-bp
2024. szeptember 11. 13:22
💪🏻💪🏻💪🏻 Ekkora lófaszt a választóink seggébe, totál hülyének nézzük őket. Kibaszott birkák, egy biankó csekket írnak alá, fogalmuk sincs, mit képviselünk, mert Péter egy szót sem szól a lényeges témákról 🤣🤣🤣 Úgy hozzuk majd a migránsokat , hogy öröm lesz nézni. Ezt ígértük Webernek is a Néppárt tagságért cserébe. Amit a Fidesz nem tett meg, megtesszük mi! Tárgyalunk arról is, mekkora rezsiár-emeléseket várnak el európai barátaink ,de erről is inkább hallgatunk. Ráér majd egy esetleges győzelem után elővenni a témát. 💪🏻💪🏻💪🏻✌️✌️✌️🇭🇺🇭🇺🇭🇺
goldie-2
2024. szeptember 11. 10:39
A semmitmondás művészete az újságíró részéről.
alexandrosz-2
2024. szeptember 11. 07:32
A magyarnak hazudott zsidó kommunista bíróságnak nincs méltosága réges règ. A mostani ténykedésével pedig esélye sincs azt visszanyerni valaha is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!