Folytatódik a jobboldali fordulat a nyugati államokban – lassan összeomlik a liberális hegemónia

(John MACDOUGALL / AFP)

Izgalmas fél évnek nézünk elébe a nemzetközi színtéren. Hazánk szempontjából két fontos esemény említendő: egyrészt véglegesedik az új Von der Leyen-bizottság, másrészt novemberben elnökválasztást tartanak az Egyesült Államokban, ahol az egész világ jövőjét érintő döntés születik arról, hogy tovább eszkalálódik-e az ukrajnai háború, vagy inkább a lezárás felé történnek lépések. Az Európai Unión belül is várhatók választások, így a kelet-németországi Brandenburg­ban, illetve Ausztriában, és mindkét helyen jelentős jobboldali előretörést jósolnak a számok. Úgy tűnik, a migráció, a háború és az ezekből eredő megélhetési válság súlya alatt lassan összeomlik a liberális hegemónia, a választó­polgárok pedig olyan alternatívát keresnek, amely szeretne is tenni a gondjaik megoldásáért.

Kezdjük Brüsszellel és az új Európai Bizottság kérdésével. Miután Ursula von der Leyen EB-elnök újrázását rekordgyorsasággal döntötték el a néppárti–baloldali koalíció tagjai, amihez sikerült megnyerni a korábban húzódozó zöldeket is, most nehéz helyzetbe került a bizottság régi-új elnöke. Egy törékeny társulást kell egyben tartania, ami azt jelenti, hogy minden támogató állam- és kormányfőt megfelelően kell jutalmazni a biztosi portfóliók elosztásánál. Bár a biztosok elméletben függetlenek az őket küldő tagállamtól, és csak az EU érdekeit nézik, azt látjuk, hogy a jelöltek között szép számmal vannak miniszterelnökök, miniszterek és más befolyásos politikusok, s a gyakorlatban egy tagállam jelentőségét és befolyását az jelzi a legjobban, hogy milyen portfóliót kap meg a jelöltje. Márpedig most sokan vannak, akik fontos pozíciókat szeretnének elnyerni a következő öt évre.

Von der Leyen feje ráadásul nemcsak a politikai egyensúly miatt fájhat, hanem a nemek egyensúlya miatt is, ugyanis, bár azt várta, hogy a tagállamok egy férfi és egy női jelöltet is adnak, hogy a nemek egyenlő arányát patikamérlegen ki tudja mérni, Bulgárián kívül mindenki figyelmen kívül hagyta ezt. Így aztán nem tud kellőképpen progresszív „háborús vezető” lenni, pedig már korábban kiderült, hogy magára akként tekint. Vezetői stílusa is ezt tükrözi, brüsszeli körökben gyakran csak „Ursula királynőként” emlegetik, utalva autoriter személyiségére. Sajtóhírek szerint most a bizottság belső viszonyait is úgy kívánja megszervezni, hogy az ellenvéleményeket marginalizálni tudja. 

Von der Leyennek azzal is számolnia kell, hogy a jelöltek némelyikét az Európai Parlament visszadobja, mint az történt öt évvel ezelőtt például hazánk jelöltjével, Trócsányi László volt igazságügyi miniszterrel. A mindig jól értesült Politico már azt is meglebegtette, hogy Magyarország sem tarthatja meg a bővítési tárcát. Talán azért, mert Várhelyi Olivér tényleg komolyan vette a feladatát a bővítés elősegítése kapcsán, noha a nyugati tagállamok részéről láthatóan nincs meg a valós politikai akarat a Nyugat-Balkán integrálására. Ukrajnának tesznek politikai gesztusokat a csatlakozás állandó gyorsításával, de az nem több hamis reménynél, hiszen mindenki látja, hogy Ukrajna jelen állapotában egyszerűen integrálhatatlan az európai projektbe.

A belső politikai problémákat azzal is próbálja ellensúlyozni a régi-új bizottsági elnök, hogy Magyarországot támadja, például Orbán Viktor békemissziója okán. Legutóbb az augusztus végi Globsec konferencián emlegette fel az 1956-os forradalmat és azt, hogy a magyarokat sem okolta senki azért, mert a szovjet csapatok bevonultak utána. Mindezen megszólalások valójában a Von der Leyen mögött álló tábor összetartását szolgálják, a koalíciót ugyanis a háborúpártiság mellett a jobboldali előretöréstől való félelem hozta létre. Ennek a jobboldali előretörésnek pedig a kulcsállama Magyarország, amelyet most minden erővel próbálnak megtörni.

A Patrióták Európáért képviselőcsoport létrehozása nagy változást hozott az uniós politikai életben, hiszen harmadik legnagyobb frakcióként veszélyt jelent a brüsszeli elit hatalmára. Most éppen ezért próbálnak éket verni a jobboldal erői, elsősorban a Patrióták és az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) közé. Az utóbbit vezető Giorgia Meloni szintén egy politikai egyensúlyjátékot folytat, megpróbál belesimulni a brüsszeli közegbe, ebből a szempontból előnyös is neki, ha nem ő van célkeresztben. A pozíciók elosztásánál láthattuk, hogy míg a Patriótákat kiszorították a nekik jog szerint járó helyekről, addig az ECR esetében ilyen nem történt, sajtóhírek szerint az új bizottságban is fontos helyet kaphat Meloni jelöltje. A kérdés az, hogy a most kibontakozó trendeket képes-e ez a politikai manőver megakasztani, hiszen fontos szavazásoknál nem lehet megkerülni Olaszországot.

Ha kicsit távolabbra, Washingtonba tekintünk, láthatjuk, hogy lassan múlni látszik a Kamala Harris ringbe lépését követő tendencia, és a versenyben még mindig – ha szorosan is, de – Donald Trump vezet. Az elektori rendszernek köszönhetően a csata pár tagállamban fog eldőlni, és ezek majd mindegyikében a republikánusok jelöltje a favorit. Harris nem is tud igazán mit tenni, leginkább Trump ígéreteit másolja. Nincs lefutva tehát a novemberi választás, és a tét hatalmas: a két jelölt közül csak Trump tett egyértelmű ígéretet arra, hogy a lehető legrövidebb úton békét teremt az ukrajnai fegyveres konfliktusban. 

Közben Kijev nemzetközi presztízsét igencsak megtépázta, hogy a nemzetközi sajtó felfedte, Ukrajna áll az Északi Áramlat elleni támadás mögött; az akció a hadijog alapján sehogy nem igazolható, egyszerű terrorcselekmény. Mindemellett a kurszki betörés sem javított a katonai helyzeten, így Amerika és a világ érdeke is az, hogy a konfliktust végre békésen zárják le, remélhetőleg minél hamarabb. Trump a tökéletes jelölt lehet arra, hogy ebben lépéseket tegyen.

Európán belül is várható két fontos választás, először is a kelet-németországi Brandenburg tartományban, ahol Türingiá­hoz és Szászországhoz hasonlóan szintén erős az Alternatíva Németországért párt. Elképzelhető, hogy ez a választás adja meg a kegyelemdöfést a Scholz-kormánynak, amely már így is roskatag lábakon áll. Ha még a jövő évi szövetségi választásra talpon maradna is a „jelzőlámpa-koalíció”, csúfos vereségnek néz elébe, a legvalószínűbb, hogy a következő kormányt már a mérsékelt jobboldali Kereszténydemokrata Unió fogja adni. Ausztriában az Osztrák Szabadságpárt áll nyerésre, jó eséllyel ő fogja a legtöbb szavazatot megszerezni, ami példa nélküli lenne az ország történelmében. 

Mindezen események azt vetítik előre, hogy a jobboldali fordulat tartós marad, és folytatódik az egyes tagállamokban. Ez nagy nehézséget jelent az EU-t vezető néppárti–baloldali­–zöld koalíciónak, hiszen az is elképzelhető, hogy fontos tagállamok hozzáállásában történik változás. Bár egyelőre mindent megtesznek ennek megakasztására, az „egészségügyi kordon” fenntartására, a választópolgárok előbb-utóbb ki fogják követelni, hogy őket is vegyék végre figyelembe a politikai döntéshozatalban.

A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője.