„Szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor az egyház diktálta a törvényeket” – beszólt a pápának a belga miniszterelnök
Alexander De Croo azon háborodott fel, hogy a szentatya bérgyilkosoknak nevezte az abortuszt végrehajtó orvosokat.
Sajtóhírek szerint tüske maradhatott a Vatikán körme alatt a botrányos párizsi olimpiai megnyitó.
Nyitókép: Vatican Media / CPP / HANS LUCAS / Hans Lucas via AFP
A Bild értesülése szerint Ferenc pápa nem celebrál misét a Notre-Dame-ban, ami sok hívő szerint azzal magyarázható, hogy az egyházfő elfordult Franciaországtól. A pápa hétvégén rövid nyilatkozatot tett, amelyben közölte:
nem megyek Párizsba”.
A lap szerint korábban a katolikus egyházfőt kérték fel, hogy december 8-án ő tartsa meg az első misét a felújított székesegyházban. Az egyházfő távolmaradásának híre találgatásokat indított el. Egyesek szerint a párizsi olimpia nyitóünnepsége lehet a háttérben, míg mások úgy vélik, a Pierre abbé nevéhez fűződő régi szexbotrány is állhat a döntés mögött.
A Bild elemzése szerint „szomorú ez a francia katolikusok számára, de különösen Emmanuel Macronnak, aki biztos volt Ferenc pápa részvételében”. Az elmaradt látogatás után több teória is szárnyra kapott. Sokan a pápa egészségi állapotára hivatkoznak, ám azt is megjegyzik, hogy hivatali ideje alatt csak kétszer járt rövid időre Franciaországban, Strasbourgban és Marseille-ben, míg más országokba, például Indonéziába, Pápua Új-Guineába és Szingapúrba mostanában is ellátogatott, ami cáfolhatja ezt a feltételezést.
A Le Figaro találgatása szerint Ferenc pápát egész egyszerűen „hidegen hagyja” Franciaország.
A lap szerint az ország mély keresztény gyökerei sem váltanak ki nagy lelkesedést a pápából. A Vatikán azonban élesebben fogalmazott: elítélték a párizsi olimpiai megnyitó „bűncselekményét”, utalva arra a jelenetre, amelyben Az utolsó vacsorát „furcsa” és sokak szerint a keresztényeket sértő módon ábrázolták. A rendezők később elnézést kértek, és kifejtették, hogy az asztalnál Dionüszoszt, a bor és a mámor istenét ábrázolták, ami egy szimbolikus utalás volt Franciaországra és az olimpizmus pogány gyökereire.
A pápa viszont elítélte a megnyitó bizonyos jeleneteit, és kifejezte együttérzését azokkal, akiket „a sok keresztényt és más vallásokat ért sérelmek” felháborítottak.
***
Kapcsolódó vélemény
Melyiket láthattuk a párizsi megnyitón az olimpiai értékek közül? Törpapa herezacskóinál tart a progresszió, bizony.