„Ez a bagázs ellopta a jövőnket” – százmillióból szidja a kormányt a népszerű YouTube-csatorna
2024. szeptember 29. 13:21
A cég alig két év alatt megtizenötszörözte a bevételét.
2024. szeptember 29. 13:21
2 p
7
72
443
Mentés
Nyitókép: YouTube
„Ez a bagázs ellopta a jövőnket, ebben az országban a mi gyerekeink jövőjét, (...) én mindenkit egy kib.szott bűnözőnek látok, aki ebben az ocsmány kizsákmányolásban részt vett és nem fogok senkinek megbocsátani” – szólt Nagy Ádám, a Jólvanezígy és a Fókuszcsoport YouTube-csatorna atyja egyik legutóbbi videójában.
Nagy úgy panaszkodik lopásról és szidja a kormányt, hogy ebből azért gyönyörűen megél. A PestiSrácok túrta ki, hogy a Nagy cége, a Rawfilter Média Kft. alig két év alatt megtizenötszörözte a bevételét.
Míg 2021-ben alig 11,5 millió forinttal zártak, addig addig a 2023-as bevételük már 140 millió forint fölé nőtt.
Az a beszámolóból természetesen nem derül ki, honnan érkezett tőlük ez a 140 millió forint, ám a portál szerint „a videók mennyiségéből és megtekintéséből kiindulva ez a szám elképesztően magas”, a bevétel azonban tág fogalom, könnyen lehet, hogy valaki fizetett nekik egy-egy promóciós tartalomért.
A beszélgetés során a kormányfő mesél politikai reflexekről, a gondolkodás és cselekvés kettősségéről, de szó esik Varga Juditról, Kapu Tibor űrutazásáról és a saját fiatalkori portréjáról is.
Nagy Ádám szerint még Pumped Gabo is több kockázatot vállal, mint Jakupcsek, aki lemondta szereplését egy női konferencián, amelyen Magyar Péter is felszólalt volna.
A szövetség tagállamai 2035-ig GDP-jük 5 százalékát fordítanák védelmi célokra, ezzel minden korábbi kötelezettségvállalást felülmúlva. A bejelentés politikai üzenete egyértelmű. De vajon a számháború mögött valódi kapacitásbővítés húzódik, vagy ez pusztán egy szimbolikus gesztus a szövetség kohéziójának demonstrálására?
p
1
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 443 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Burdisgarage
2024. szeptember 30. 16:09
Hazaáruló geci, mint az összes szadeszos fasz itt.
viking-10reciphoki
2024. szeptember 29. 18:45
"Nem az más… és nem vagyok libsi sem. A yt egy magán cég, ha neki nem tetsző tartalom van, törli."
Akkor Mészáros úr - a legnagyobb magyar filantróp - arra ad pénzt, amire akar, ugye?
mc-foker
2024. szeptember 29. 21:07
"Bazdmeg ti beszéltek? :D:D:D"
Bekúr, jobboldali média 2010 előtt is volt, a mo$$lékpropaganda meg a tróger népszaga kivételével nem fogad el állami hirdetést.
Na de csicskának születni kell, hogy a szent CIA-t védd.
"A KESMA, vagy a Magafon meddig lenne életképes adóforintok nélkül?"
Tovább, mint a retkes színházaitok.