Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner
„Ursula von der Leyen – némi leszámolós sakkjátszma után, emiatt az eredeti időponthoz képest kisebb késéssel – kedden mutatta be az európai közösség következő »kormányát«, vagyis az Európai Bizottság biztosi kabinetjét. Sok meglepő húzás is van a biztosok kiválasztásában, súlyozásában, illetve a portfóliók kiosztásában, de jelen írásomban most kizárólag a magyar kormány által újradelegált Várhelyi Olivérnek szánt »egészségügyi és »állatjóléti« dossziéval kívánok foglalkozni.
Az ellenzéki nyilvánosság kajánul viccelődött az »állatjóléti« feladatkörön, de a magyar ellátórendszer tragikus állapota miatt az egészségügyi portfólió kiosztása is frappáns mémek alapja lett.
Ellenzéki attitűdből azonban szerintem túlzó és igaztalan dolog leminősíteni ezt a biztosi csomagot, hiszen bár az egészségügy kizárólagos tagállami hatáskörbe tartozik – vagyis a kormányok teljes körű felelőssége a finanszírozás és működtetés; látjuk is, hogy mire ment vele a Fidesz –, ugyanakkor épp a Covid-járvány bizonyította, hogy mennyire fontos, határokon átívelő és stratégiai jelentőségű ez a terület. Aki szerint ez a porfólió valójában a viccbéli »büfé-ruhatár szaknak« felel meg, az kérdezze meg erről Stella Kyriakidest, aki ciprusi biztosként az elmúlt öt évben épp a járvány kellős közepén volt kénytelen menedzselni ezt a dossziét.
Nem beszélve arról, hogy – ez meg azon ritka esetek egyike, amiben Bóka János EU-miniszternek van igaza – a gyógyszer- és egészségipar az EU egyik versenyképességi kitörési pontja lehet a jövőben. Ezt, mint egykori EP-képviselő, az Európai Parlament egészségügyi szakbizottságának volt tagja és mint az Európai Egészségügyi Unió egyik kezdeményezője is alá tudom támasztani. Vagyis túlzó és igaztalan lesajnálni ezt a portfóliót, de az is fontos, hogy érdemes Ursula von der Leyen döntése és a biztosi dossziéból kihozható lehetőségek mögé is nézni, mert úgy teljes a kép.
Értem, hogy Várhelyi Olivér miért írta azt közleményében, hogy az egészségügyi portfólió valójában »annak a több mint száz éve a világ élén járó magyar egészségügynek és tudásnak« az elismerése, amit olyan nagy nevek fémjeleznek, mint Semmelweis Ignác, Szentgyörgyi Albert vagy Karikó Katalin. Azonban ő is tudja, hogy erről szó sincs. Ha objektíven vizsgáljuk a helyzetet, akkor tudni kell: ezt a portfóliót – ahogy jeleztem is – nem jogos teljesen súlytalannak nevezni, de az is tény, hogy nem ezután kapkodtak elsősorban a tagállami kormányok.”