Csúcsminiszter Karsairól: Az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt

2024. szeptember 29. 16:12

Nem értettek egyet, de az, ahogyan az ügyét képviselte, feltétlen tiszteletet parancsol.

2024. szeptember 29. 16:12
null

Nyitókép: Gulyás Gergely Facebook-oldala

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter is írt egy rövid nekrológot Karsai Dániel halála kapcsán. Kifejtette, „Karsai Dánielt idén júniusig nem ismertem személyesen, csak írásaiból, interjúiból, politikai és alkotmányjogi megnyilatkozásaiból”. Tudták már korán, hogy a legtöbb közéleti kérdésben nem értenek egyet, ahogy az aktív eutanázia kérdésében sem. 

Ezt is ajánljuk a témában

„Ahogyan azonban ő ezt az ügyet képviselte, egy halálos betegséggel és fizikai erejének drámai fogyatkozásával bátran – sőt gyakran öniróniával – szembenézve, az feltétlen tiszteletet parancsol”

 – szögezte le Gulyás. „A betegségével együttjáró fizikai nehézségek semmit sem változtattak igényes jogi kifejezőkészségén, amely az egy nemzedéknek előttünk járó jogászprofesszorok legjobbjainak sajátja volt. A vita, amit Magyarországon elindított az emberi méltóság tartalmáról, kereteiről és korlátairól – többek között az ő fellépésének következményeként – halálával nem ér véget. A megrendítő betegsége során tanúsított magatartása is ékes bizonyítéka annak, hogy 

Karsai Dániel az emberi méltóság kiemelkedő képviselője volt. 

Nyugodjon békében!”

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
apatokfaszat
2024. szeptember 30. 08:18
Kedves gyíkagyú többség, kik egy fórumra okádva élitek ki frusztrált agymenéseiteket! Az, hogy a média hogyan mossa át az agyatokat és nyaltok be mindent, amit rátok zúdítanak, az egy dolog, de hogy egy emberről, aki csak meg akart halni és aki azt szerette volna elérni, hogy mindenkinek joga legyen eldönteni, hogy élete utolsó hónapjaiban a saját szarjában magatehetetlenül akar-e hemperegni, ilyeneket vagytok képesek gondolni, sőt kiírni magatokból, olyannyira undorító, alantas, bicskanyitogató hozzáállás, hogy csak amiatt regisztráltam erre az oldalra, hogy én is kiírhassam magamból, mit gondolok rólatok. Egyszerűen primitív. Nem érdekel, hogy a vallás és a Kedves Vezető mit mond. Egy pillanatra próbáljátok meg beleképzelni magatokat vagy szeretteiteket a helyzetébe és utána pofázzatok! El tudom képzelni, hogy létezik az az elviselhetetlen fájdalom, ami helyett a halál maga a megváltás és ha önmaga úgy akarja, hogy ennek legyen már vége, én segítenék neki megtalálni a megnyugvást.
egonsamu-2
2024. szeptember 29. 21:44
Nem kellene dicsérgetni azt az embert, aki a megrendelt gyilkosságot reklámozta. Istentelen, szerencsétlen ember, aki viccet üzött az életet adó Teremtöböl. Rossz viccet.
Ez D-dúr és e-moll
2024. szeptember 29. 20:16
Dübörög a Fidesz-woke.
simonpali
2024. szeptember 29. 18:43
Karsai Dániel egy politikai terméket adott el. Ez a politikai termék apja esetében az volt, hogy mennyire szemetek voltak a magyarok, miattuk következett be a magyarországi Holocaust. Karsai Dánielnél meg: mennyire szemetek a magyarok, mert nem engedik a méltó halált a szenvedők számára. Egy jó kereskedő család a Karsai. A magyarok meg jól tartották, tartják öket. Már csak büntudatbol is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!