A víz szalad, de a sivatag marad

A nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/Kocsis Zoltán

„A víz bizony szalad, írhatnám Wass Albert megállapítását, melyet az író is inkább hasonlatként használt és vetett papírra. Ugyanis a szaladó víz jelképezi az időt, mely egyre gyorsabban szalad tova saját medrében, és persze a mainstreamben is.

Alig egy héttel ezelőtt még a perzselő kánikuláról szóló hírek uralták a címlapokat, hogy aztán úgy váltsa fel ezeket a híreket az árvíztől való rettegés, mintha előbbi soha nem létezett volna, pusztán távoli emlék lenne csupán. Jellemző a hírgyártás világára persze, hogy a ma aktualitásaira igyekszik reagálni, sokszor könnyelműen feledkezve meg a tegnap történéseiről és az azokat kiváltó folyamatokról.

Talán az egyetlen felhős, borongósabb augusztusi napon jártam a Zöld Gerilla megmozdulásán, melyen tevékkel vonultak az Agrárminisztérium épülete elé a vízgazdálkodás reformját követelve. Kiemelték akkor, hogy a nyár eleji dunai és tiszai árvizek nyomán, melyektől szintén rettegett mindenki, aki a napi híreknek enged, nyolc és fél Balatonnyi vízmennyiség szaladt át országunkon. Ebből a temérdek mennyiségből egy csepp nem sok, annyit nem sikerült hasznosítani a következő, forró és száraz hetekre.

Ki is tikkadtunk, mármint a Kárpát-medence, mely augusztus végére néhol inkább már a szavannára emlékeztette a pusztákon kirándulókat, mint azt egy ismerősöm közösségi oldalon közzétett bejegyzésében is láttam. A választási eredmények júniusban nem, a életterünk kiszáradása azonban nagyon is jól látszódott akár a Holdról is, de a műholdakról biztosan. Ennek pedig súlyos következményei lesznek, és messze nem csak az élelmiszeriparban. Gazdasági, demográfiai folyamatokat indít el, melynek a végét még nem láthatjuk. Megoldás pedig lenne.”

***