A békéért dolgozni kell!

Nyitókép: Ficsor Márton/Mandiner

Napjainkban két nagy fegyveres konfliktus nyomja rá a bélyegét a nemzetközi kapcsolatokra. Az egyik a szomszédunkban zajló orosz-ukrán háború, a másik az a közel-keleti konfliktus, amelyben egyelőre Izrael harcol a Hamasz erőivel, de közvetve konfliktusban áll több szomszédos állammal és regionális hatalommal. A két konfliktus megítélése sajátos módon vágja ketté a progresszív politikusokat és véleményformálókat. Egyfelől hallani sem akarnak béketárgyalásokról az orosz-ukrán háború esetében, s kikérik maguknak, ha mondjuk a magyar kormány felveti ennek szükségességét. Viszont épp ilyen vehemenciával sürgetnek béketárgyalásokat a közel-keleti konfliktus esetében. 

Persze értékelhetjük ezeket a következetlenségeket úgy, hogy összekacsintva megállapítjuk, csak az érdekeiket követik: az orosz-ukrán tárgyalások presztízsveszteséget, a közel-keleti eszkaláció viszont újabb megoldandó problémát jelentenének a progresszív erőknek. Azaz nettó képmutatással van dolgunk. S bár ez igaz is, ezzel a magyarázattal megfosztjuk magunkat attól, hogy megértsük, miért nincs igazuk a progresszívének, és miért van igaza a magyar kormánynak. A békekötés folyamatának ugyanis tudományos alapjai vannak, tehát ilyen keretek között is vizsgálható. 

A béke tudománya

A békekutatás (peace reaserch) és a béketanulmányok (peace studies) általában az erőszak – ideértve a háborút – okaival és a béke feltételeivel kapcsolatos kutatást és oktatást foglalják magukban. A békekutatás nagyrészt a társadalomtudományokon belül helyezkedik el, a béketanulmányok ezzel szemben szélesebb bázissal rendelkeznek, beleértve a társadalomtudományok mellett a történelmet, a filozófiát, a vallást is. A helyzetet komplikálja, hogy a témát számos tudományág is vizsgálja, így a biztonsági tanulmányok, a nemzetközi kapcsolatok és a konfliktusmegoldás tudománya.

Ezen tudományos vizsgálgatok egyik fontos eszköze, s lényegében kiindulópontja a múltbeli konfliktus statisztikai elemzése. A múltbéli háborúk adatainak elemzése azt mutatja, hogy egy fegyveres konfliktus első 30 napja után folyamatosan romlik a békekötés esélye. Ezért lett volna kifejezetten üdvös, ha az szomszédunkban zajló háború részvevői már az első pillanatban hallgatnak a magyar kormány békefelhívására, vagy legalább folytatják a 2022 márciusában megkezdett törökországi tárgyalásokat. Azt látjuk ugyanis, hogy ha egy háború elhúzódik, akkor nagyon nehézzé válik annak lezárása. 

Ez a felismerés azonban tovább növeli a béketárgyalások megkezdésének mielőbbi szükségességét, és ez újfent a magyar kormány béke iránti elkötelezettséget igazolja. 

Az UCDP adatait elemző kutatás pedig azt is mutatta ki, hogy az államközi konfliktusok 50 százaléka valamilyen tárgyalásos rendezéssel zárul, úgymint tűzszünet (egy a gyakoribb) vagy béke-megállapodás (ez a ritkább). A kettő közötti fontos különbség, hogy az első az erőszak ideiglenes vagy permanens felfüggesztéséről szóló megállapodás, míg a második a konfliktus főbb okait orvosló megállapodás, ennek megfelelően az elsőt számos alkalommal megsértik a felek). Mindemellett elmondható, hogy 1989 és 2020 között több mint 2000 tűzszünetet hirdettek világszerte. 

A békekötés statisztikai tanulságain túl az orosz-ukrán háború vonatkozásában is születtek a béke feltételeit vizsgáló tanulmányok. Az egyik ilyen tanulmány, bár alapvetően a mostani konfliktusra fókuszál, azt is számba veszi, hogy általában miként zárul egy fegyveres konfliktus. Eszerint az esetek 30 százalékában (!) tűzszünettel, 21 százalékában az egyik fél győzelmével, a 16 százalékában békekötéssel, s 33 százalék azon esetek aránya, ami ettől eltérő eredménnyel zárul – ez sajnos jellemzően befagyott vagy elhúzódó konfliktust jelent. Mivel ez a tanulmány az orosz-ukrán konfliktus lezárásának feltételeit vizsgálja, ezért kitér a békét történelmileg motiváló tényezőkre is.

Eszerint a háború befejezéséről szóló irodalom öt kulcsfontosságú paramétert azonosít, amely befolyással lehet a békefolyamatok mihamarabbi elindítására:

• A siker/győzelem kilátása a felek katonai erőegyensúlyának és az egyes felek által kitűzött célok elérhetőségének függvényében. 
• A háború emberi, gazdasági és katonai költségei. 
• A nemzetközi közösség vagy harmadik fél által a hadviselő felekre gyakorolt kézzelfogható külső nyomás, például közvetítés, beavatkozás vagy szankciók révén.
• Az egyes oldalak kulcsfontosságú döntéshozóira nehezedő belpolitikai nyomás a hazai közvéleményen, a belpolitikai pozíción, valamint a politikai és katonai elit nyomásán keresztül mérve. 
• Pozitív ösztönzők a konfliktus rendezése érdekében mindkét fél számára.

A fentiekből is látszik, hogy a háborús állapot idővel nemcsak a hadviselő felek, de külső szereplők számára is fenntarthatatlanná válik. Ráadásul más kutatások szerint egy mindkét félnek fájó patthelyzet a tárgyalóasztalhoz kényszerítheti a szereplőket. A felek ilyenkor elismerik, hogy árt nekik a status quo, de azt is tudják, hogy katonailag nem tudják legyőzni a másik oldalt. A tárgyalások tehát logikus utat jelentenek a fenntarthatlan állapot feloldásában. 

A békekötés művészete

A békepolitika kritikusai viszont általában úgy érvelnek, hogy konkrét béketerv nélkül nem lehet tárgyalóasztalhoz ülni. Akarva-akaratlanul a Vadászat a Vörös Októberre című film egy jelenete jut erről az eszembe, ahol egy amerikai admirális jellemezte úgy akkori hidegháborús ellenfelüket, hogy: „Az oroszok a budira sem mennek anélkül, hogy tervet készítenének.”

Pedig a békefolyamatokra vonatkozású tudásunk nem őket igazolja. Az Edinburghi Egyetem Politikai Rendezések Kutatási Programja több mint 1500 béke-megállapodást tartalmazó új adatkészletet hozott létre, a PA-X adatbázist. A vizsgálataik szerint minden békefolyamat legelső és nélkülözhetetlen eleme a tűzszünet, a béke-megállapodás előkészítése csak ezután következik. Azaz a feleknek jellemzően nincs jól körvonalazott béketervük, mielőtt tűzszünetet hirdetnek és tárgyalásokba kezdenek, hanem épp az előző alfejezetben tárgyalt paraméterek kényszerítik őket a harcok először ideiglenes beszüntetésére és a béketárgyalások megkezdésére. Az, hogy a végleges béke milyen lesz, az épp a tárgyalások során alakul ki, nincs előre megírt béketerv. 

A békeirodalom öt további tanulsága

A békeirodalmat tanulmányozva további tanulságokra lehetünk figyelmesek azzal kapcsolatban, hogyan születnek a békék. Ezek egyrészt esettanulmányok, másfelől a konfliktusok sajátosságaiból következő megfigyelések. Ezek a tanulságok is azt mutatják, hogy magyar kormány kritikusainak konkrét béketervre vonatkozó görcsös mániája minden alapot nélkülöz, valamint megerősíti azt, hogy ha békét akarunk, azért harmadik félként is tenni kell:

1. A békéhez vezető első állomás a tűzszünet. A békefolyamatok általában legalább három tűzszünetet tartalmaznak – csak Boszniában 1992 és 1995 között 44 volt, Észak-Írországban pedig 11 megállapodást kötöttek a nagypénteki megállapodás előtt, 21-et pedig azt követően a végrehajtás biztosítása érdekében. 

2. A béketárgyalásokat nélkülöző magas intenzitású konfliktusok a legvéresebbek közé tartoznak. A 2021-ben fennálló 32 aktív fegyveres konfliktus 44 százaléka esetében nem zajlott békefolyamat. Ide tartozik például az etióp tigréi, a Csád-tó régióbeli Boko Harammal szembeni, a Nyugat-száheli, és az észak-mozambiki háború, vagy a Kongói Demokratikus Köztársaságon belüli, az Egyesült Demokratikus Erők elnevezésű iszlamista lázadó csoport ellen folytatott harcok.

3. Európában jelenleg minden békefolyamatban részt vesznek közvetítőként harmadik felek. Az európai kontinensen, egyedülálló módon minden békefolyamatban harmadik felek töltik be a mediátor szerepét. A közvetítő felek többsége nemzetközi szervezet, de az elmúlt években az államok szerepe is felértékelődött. A leggyakoribb közvetítő félként az EBESZ jelenik meg, például az örmény-azeri, georgiai és moldovai konfliktusok kapcsán.

Ciprusnál az ENSZ töltötte be a vezető közvetítő szerepét, míg az örmény-azeri konfliktus az államok békefolyamatokban való növekvő mediátori szerepére világít rá, tekintettel Oroszország közvetítő félként és Törökország érdekelt félként való megjelenésére, amely hozzájárult a hadban álló felek tűzszüneti megállapodásához.

4. Nem kell konkrét terv a békeszerződésre ahhoz, hogy a tárgyalások megindulhassanak. A jelenlegi európai konfliktusok gyökere a különböző vitatott hovatartozású területek feletti ellenőrzés megszerzésében keresendő. Azonban e vitatott területek státuszának rendezését a legtöbb esetben blokkolják vagy szándékosan kerülik a tárgyalások során, annak érdekében, hogy a párbeszédet fenntartsák. Példának okáért a Hegyi-Karabah térség Baku általi elfoglalása új status quo-t teremtett, azonban a tárgyalások alatt, majd a tűzszüneti megállapodás megkötésekor sem jutottak egyezségre a terület végleges státuszát illetően, sőt a tárgyalások most is zajlanak".

5. A vietnámi háború tárgyalásos lezárása mintaként szolgálhat. A vietnámi háború esetében az ellenség sokkal ellenállóbbnak bizonyult a vártnál, a nagyhatalom katonai veszteségei pedig exponenciálisan nőttek. Miután a szüntelen bombázások és a nukleáris csapással való fenyegetés is kudarcot vallott, az Egyesült Államok elérkezettnek látta az időt a béketárgyalások megkezdéséhez. Nixon elnöknek és nemzetbiztonsági tanácsadójának, Henry Kissingernek célja volt, hogy tárgyalásos úton biztosítsák Dél-Vietnám integritását.

Vietnám esetében a felek párhuzamosan alkalmazták az erőt és a diplomáciát, nem hagyva fel a harcokkal a párbeszéd alatt, annak érdekében, hogy tárgyalási pozíciójukat megtarthassák.

A béketárgyalások megkezdése azonban rendkívül fontos, mivel olyan esetben, ahol a nagyhatalom nem tudja elérni stratégiai céljait, de mégsem vonulhat ki megaláztatva, a tárgyalások hosszú ideig elhúzódhatnak: a vietnámi háború esetében három és fél éven át folytak a hivatalos tárgyalások Párizsban, párhuzamosan a négyszemközti találkozókkal Kissinger és észak-vietnámi tárgyalópartnere között. A privát diplomáciának fontos szerepe lehet egy konfliktus lezárásában, a harcok intenzitásának csökkentésében vagy azok kiújulásának elkerülésében, amelyet nemcsak a vietnámi háború, de az indiai-pakisztáni háborúk, az amerikai-kubai szembenállás vagy a ciprusi konfliktus is jól példáz.

A békéért mindenkinek dolgozni kell

Mindezek fényében érthetetlen, hogy a nyugati világ, az Egyesült Államok és Európa vezetői miért zárkóznak el attól, hogy érdemi lépéseket tegyenek a béke érdekében. Ha nem teszik, s ezt a statisztika is alátámasztja, egyre nagyobb az esélye annak, hogy az orosz-ukrán konfliktus magasabb intenzitásúvá válik. Emellett minél tovább húzzák az időt, annál kisebb az esély arra, hogy a szomszédban zajló fegyveres harcok nem válnak évtizedes konfliktussá. 

Nem állja meg a helyét az az érv sem, hogy konkrét béketerv nélkül nem lehet béketárgyalásokat kezdeni. A békéhez vezető út egy elhatározással kezdődik, majd tűzszünettel folytatódik, épp ahogy azt a magyar kormány javasolja. A harcok mihamarabbi felfüggesztése és béke mihamarabbi megkötése – a magyar kormány meggyőződése szerint – Európa és Magyarország érdeke is.

De többről van itt szó, mint érdekről! A számok és elemzések azt mutatják, hogy a magyar álláspont nemcsak érdekeink szerint való, hanem helyes is: a békéhez előbb tűzszünetre van szükség, s csak ez után lehet elkezdeni a konkrét béketerv kidolgozását. 

A szerző a miniszterelnök politikai igazgatója.