Tüntetést szerveztek a Madách Imre Gimnázium elé, pár százan meg is jelentek

2024. augusztus 28. 21:20

A szülők képviselője szerint az igazgató csak ebben a rendszerben renitens, minden normálisan működő közoktatási rendszer elismert tagja lenne.

2024. augusztus 28. 21:20

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Pár százan tüntettek este hét órakor a Madách Imre Gimnázium épülete előtt, miután a Belügyminisztérium közölte, azonnali hatállyal felmenti az iskola igazgatóját. Mészáros Csabának azért kell távoznia, mert a tantestület az intézmény honlapján tájékoztatta a szülőket és a tanulókat arról, hogy a kormányrendelet ellenére nem fogják elvenni a digitális eszközöket a tanítás előtt a diákoktól.

Azzal érveltek, hogy „életszerűtlen” lenne leadni a mobilokat tanítás előtt, mert bármelyik órán szükség lehet a telefonokra a tanuláshoz. 

A szaktárca szerint azonban egy jogszabályt be nem tartó, azzal nyíltan szembehelyezkedő vezető nem irányíthat állami intézményt.
A demonstráción a gimnázium jelenlegi és volt diákjai mellett más iskolák tanulói is részt vettek. A tanulók arról beszéltek, hogy Mészáros Csaba igazgatóként egy befogadó és támogató környezetet teremtett minden diák számára és vezetésével az ország kilencedik legjobb gimnáziuma lett a Madách. 

A Telex beszámolója szerint László Panna, volt madáchos diák elmondta, szerinte őt üldözi a hatalom: apja, László Zsolt színművész a Nemzeti Színházból szerződött el, miután Vidnyánszky Attila vette át annak vezetését, ő maga pedig pont akkor került a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, amikor az „áldozatul esett” a modellváltásnak.

S azt követelte, hogy Mészáros Csaba kerüljön vissza az igazgatói székbe, Pintér Sándor pedig kérjen bocsánatot

és köszönje meg az igazgatónknak az elmúlt 24 év megfeszített munkáját, és azt a rengeteg diákot, akik mind növelik az ország GDP-jét.

Szabó Anita a szülők nevében szólalt fel: úgy fogalmazott, az igazgató csak ebben a rendszerben renitens, minden normálisan működő közoktatási rendszer elismert tagja lenne. Szerinte ez a döntés nemcsak aránytalan és eltúlzott, de felmérhetetlen károkat okoz a diákok lelkében és teljesítményében. A beszédek után a résztvevők egy része üzenetet hagyott az iskola bejáratánál a menesztett igazgatónak címezve.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2024. augusztus 29. 23:35
kunfia1 Nagyapámnak zsebórája volt és földje. A zsebóráját az ukránok vették el, a földját meg ti.
kunfia1
2024. augusztus 29. 21:02
Ekrü 2024. augusztus 29. 08:16 • Szerkesztve kunfia1 2024. augusztus 29. 00:03 "Tehát hol kell őtrizni a telefonokat?"- Ezek szerint azt állítod, hogy az iskolákba a diákok lopni járnak? Ne viccelj már nem mindenki Magyar Péter, hogy telefont lopjon... Mert ugye , ha összegyűjtik óra előtt egy dobozba és bezárják a teremben lévő szekrénybe, akkor szerinted eltűnik a telefon... De ha őrizetlenül benn van a gyerek táskájába, akkor bezzeg nem lopják el ugye?" Nagyszerű, tehát te azt állítod, hogy az iskolákban nem lophatnak? Nos ebben az esetben az állampárt seggfeje miért tartotta fontosnak beiratni a törvénybe, hogy az elvett telefonokért az felel, aki beszedte? A diákok között is van tolvaj, ahogy a fideszesek között is lehet tisztességes. ha nem is sok, nem beszélve arról, hogy a szünetekben akár besurranhat más is.
kunfia1
2024. augusztus 29. 20:52
palomakunfia1 2024. augusztus 29. 09:54 Most egykicsit összezeavarodtam, egy mélyszegénységben szenvedő országban milliós értékű telefonokkal járnak be az iskolákba gyerekek! Ti libsi-komcsi gyűlölködő bunkók, szándékosan hergeltek, gyűlölködtök, mert ez a mostani hisztitek is O1g-zés! Bármibe belekapaszkodtok csak bukjon a kormány! Ugyanaz a lompos csőcselék cirszol, mint mindíg! Ahogy korábbi mesteretek mondta, tudod, megunják és....." Tényleg bonyolult, megértelek. Manapság már az okostelefonok nem olcsók, vegyünk csak átlag 50ezret, ez 20 telefonnál egymilla. Tehát te azt állítod, hogy orbán gazdád nem tud elvetetni egy telefont sem a szegény gyerekektől? Akkor minek hozott az a barom ilyen jogszabályt? Vagy inkább azt állítod, hogy akik verték a tanárt, és filmezték, egy régi 5000res telefonnal történt?
Kétes
2024. augusztus 29. 16:57
Szerintem az érettségi ellen is tiltakozzanak! Nem a vizsgajegy számít, hanem a tudás! És ne menjenek felvételizni sem! Minek az! Tüntessenek azért is, hogy őket felvételi vizsga nélkül vegyék fel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!