Németországban dőlhet tovább a nyugati elit kártyavára

2024. augusztus 29. 17:32

A balliberális fősodornak hamarosan nemcsak a valósággal, hanem a választói felháborodással is mindenütt szembesülnie kell.

2024. augusztus 29. 17:32
Kaszab Zoltán
Vasárnap.hu

Nyitókép: MTI/EPA/Action Press/Pool/Christian Marquardt

„Annak idején a kommunizmussal is sokan, sokszor próbálkoztak, hátha sikerül a gyakorlatban is megvalósítani a hagymázas utópiát. Mivel ez sehol sem járt sikerrel ott, ahol nekifutottak, ma már csak a világ egyes eldugott szegleteiben kísérleteznek vele. Hasonlóképpen járt a most az Európai Uniót és a nyugati világot uraló elit több gondolata is, hiszen kiderült róluk, hogy a valóságban nem működnek. Hamar rá kellett döbbenni például, hogy az Oroszországot térdre kényszeríteni igyekvő szankciók valójában az európai embereknek okoznak pénzügyi nehézségeket és álmatlan éjszakákat, miközben az orosz gazdaság és a Moszkvával kereskedő cégek köszönik szépen, jól vannak. Ennél is utópisztikusabb gondolat volt ugyanakkor az, hogy az Európába tömegesen érkező migránsokat majd sikerül a nyugati társadalmakba integrálni.

Az ébredés ezen a területen sokkal hosszabb ideig tartott és sokkal fájdalmasabb, mint a háborúval kapcsolatban.
Európa ugyanis 2015-öt követően – amikor Angela Merkel meghirdette a Wilkommenskulturt – olyan szélesre tárta a kapukat, hogy azon több millió illegális bevándorló jutott be a kontinens nyugati felére.

Ez a tömeg pedig mára kezelhetetlen problémát jelent nemcsak szociális, hanem biztonságpolitikai szempontból is. A folyamatot ugyanakkor nem lehet leállítani, hiszen migránsok tömegeiről azt sem tudják a hatóságok, hogy éppen hol vannak. Éppen ezért hiába derül ki valakiről, hogy nem jogosult a menedékkérelemre, a kitoloncolás szinte lehetetlen. Ráadásul egyre másra történnek a visszaélések a nekik juttatott támogatásokkal, legutóbb pedig az is kiderült, hogy vannak olyanok, akik menekültstátuszuk ellenére hazajárnak Afganisztánba családlátogatásra.

És valószínűleg ezek az esetek még mindig csak a jéghegy csúcsát jelentik, hiszen sok olyan visszaélés is lehet, amelyről egyelőre senkinek sincs tudomása. Ami viszont még ennél is elképesztőbb, az a biztonsági kockázat, ami a migráció miatt kialakult.

És éppen ez az, amiből a németeknek is egyre inkább elege van.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jack Reynor
2024. augusztus 30. 21:39
SZEREZ MAJD AZ AFD 25%-OT, AZTÁN KITÖRLHETI A SEGÉT VELE (BOCS, BEKAPCSOLÓDOTT A CAPS LOCK, DE NEM VOLT KEDVEM ÚJRAÍRNI A HOZZÁSZÓLÁST)
Vasalo
2024. augusztus 30. 15:18
Föleg ha igy átvágják a primitiv kormanytagokat. Az uriember szelfizni ment Baerbockhoz, majd közvetlenül mellöle az AFDre kért szavazatokat.😀😀😂😂 https:// youtu.be/nKGzN5z1i58?si=CG_fL-kDf_2avswQ 👍👍👍👍👍👍👍
22-es csapdája
2024. augusztus 29. 20:41
Baszki, Kaszab, honnan veszed ezt?? Ennek már réges-régen meg kellett volna történnie! Nem lesz ilyen, fogd fel te is. Ha nagyon rezeg már a léc, a Lügenpresse rákapcsol egy kicsit az AfD fasisztázásában és a megrettent "német" "nép" visszakushad a CDU, CSU lábaihoz. Fogadsz velem? (Dühös vagyok, mert ezek az írások a vágyvezérelt, a tényekre, a múltbeli eseményekre fittyet hányó, az olvasótábort félrevezető írások. Mint a ballib oldalé pepitában, ahol Orbán minden másnap megbukik, elszigtelődik, elárulja az országot és kivezeti Európából. A mi táborunkat senki se hülyítse így, bazmeg!)
Lajoss
2024. augusztus 29. 20:35
Zoli,nem értem,Kancsal-Marcsa szerint már nincs is Németország…🤷‍♂️
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!