Magyarozás

2024. augusztus 16. 05:58

Újra és újra belegázolni a közös mezőbe a dudvás csizmával – ezt pont nem a parasztok csinálják. Hanem ti, kedves Geszti Péter.

2024. augusztus 16. 05:58
null
Szentesi Zöldi László
Szentesi Zöldi László
Magyar Nemzet

Nyitókép: Geszti Péter Facebook-oldala

„A rendszerváltás óta azt műveli a két politikai oldal, hogy az egyik sért, a másik viszont sért, aztán nincs megegyezés, halad tovább a karaván. Azonban vidéki, magyar, keresztyén emberként eleget kapott már az ember ahhoz, hogy edzettnek mondja magát.

Mégis: annyi víz lefolyt már a Dunán, hogy a legújabb keletű baloldali provoká­ciók meg sem érintik az önérzetünket. Ezt a cikket tehát nem azért írtuk, hogy visszautasítsuk Geszti agymenéseit (hiszen mindenki csak annyit nyújt, amennyire képes), hanem hogy eligazítsuk legfőbb tévedésében. Az igazság ugyanis a következő: Magyarországon azért is van újra és újra kétharmad, mert a többség szerint a közéleti és kulturális kínálatból benneteket egyszerűen nem lehet választani. Nem lehet olyanokra bízni az állam jövőjét, akiknek magával az állammal is gondjuk van. Akik nem azért dolgoznak, hogy az emberek büszkék legyenek a hazájukra, a közösségeikre, a hitükre, a múltjukra és legfőképpen önmagukra. 

Az ilyen ember örökké kívülálló, és a választópolgárok többsége tudja és érzi, hogy nálatok nincs nemzeti minimum. Amíg ezen a magatartáson a hazai baloldal nem változtat, kisebbségben lesz. Nemcsak nemzeti jelképekről, magyar egységről szól az életünk, elismerem, de újra és újra belegázolni a közös mezőbe a dudvás csizmával – ezt pont nem a parasztok csinálják. Hanem ti, kedves Geszti Péter.

Mi pedig hadd mondjuk el újra: 2024-ben ez már nagyon kevés, teljesen haszontalan úgy tenni, mintha 1990-ben lennénk. És még egy apróság: azt tudod, hogy a magyarellenesség is gyalázatos sovinizmus? Gondoltam, szólok.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2024. augusztus 17. 22:53
Amikor a gesztikulál?
nyúlgerinc
2024. augusztus 17. 19:32
Kíváncsi vagyok, vaj'h ez a zsiráf gyerek annak idején mivel szórakoztatja majd a munkaszolgálatos társait. Mert ide a rozsdás bökőt, hogy az ország védelmében fegyvert nem fog majd....
Nemkellnév
2024. augusztus 17. 11:50
Szentesi Zöldi mindig jót ír, mert jól lát, jól hall és mert ott van mindig velünk...
EX_Terminator
2024. augusztus 17. 07:32
Az ilyet? Ütni kell, hogy megtanulja amit szép szóval nem lehet vele megértetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!