Összenő, ami összetartozik – Gyurcsány főpolgármesterével egyezkedik Magyar Péter
A tárgyalások eredményéről a Városháza a megbeszélések lezárulta után ad tájékoztatást – fogalmaztak szűkszavúan.
A törékeny Fővárosi Közgyűlésről, Karácsony Gergely ingatag esélyeiről és Magyar Péter baloldalba való betagozódásáról is beszélt Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász a Magyar Nemzetnek.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Együtt bukhat az új fővárosi közgyűléssel Karácsony Gergely budapesti főpolgármester – erről és a törékeny fővárosi politikai helyzetről beszélt a Magyar Nemzetnek Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Ezt is ajánljuk a témában
A tárgyalások eredményéről a Városháza a megbeszélések lezárulta után ad tájékoztatást – fogalmaztak szűkszavúan.
Mint kifejtette:
a hatályos jogszabályok szerint amennyiben feloszlik a Fővárosi Közgyűlés, a főpolgármester megbízatása is automatikusan megszűnik.
Erre pedig nagy az esély, mert a baloldali pártok nagykoalíciója sokak szerint nem fog kitartani öt évig. Ha az Országgyűlés lesz kénytelen működésképtelenség miatt feloszlatni a közgyűlést, az új választás végéig kormányhivatal vezetője veheti át a főváros vezetését.”
Lomnici rámutatott: a hatályos jogszabályok szerint alapján 2025 áprilisa és 2026 októbere között nem lehet feloszlatni a Fővárosi Közgyűlést. A feloszlatáshoz négyötödös többség kell, azaz a közgyűlés harminchárom tagjából huszonhétnek kellene ehhez a szavazata. A Párbeszéd–Zöldek–DK–MSZP baloldali szövetség ugyanakkor összesen hét mandátumot birtokol, vagyis éppen képesek blokkolni a feloszlatást.
Lomnici a lap kérdésére válaszolva elmondta: a képviselő-testület feloszlása nem mondható ki a választást követő hat hónapon belül, valamint az általános választást megelőző év április első napját követően. A határidő megállapításkor a feloszlásra irányuló kezdeményezés időpontját kell figyelembe venni. A fővárosi képviselő-testület ugyanakkor az új közgyűlés alakuló üléséig, a polgármester az új polgármester megválasztásáig ellátja feladatát, gyakorolja hatáskörét. A közgyűlés azonban teljes működésképtelenség esetén saját maga feloszlatása mellett is dönthet, ehhez az önkormányzati képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Egy esetleges feloszlatás után új választást kellene kiírni, míg az önkormányzati képviselők és a főpolgármester megbízatása is megszűnik.
Ezt is ajánljuk a témában
Az újbaloldal és az óbaloldal összefogásának első jele Karácsony Gergely és Magyar Péter személyes találkozója.
A törvény szerint ha valamilyen oknál fogva nem maga a közgyűlés, hanem az Országgyűlés oszlatja fel a budapesti képviselő-testületet, a köztársasági elnöknek kell megbíznia az illetékes kormányhivatal vezetőjét, hogy az új testület megválasztásáig gyakorolja azokat a feladatokat és hatásköröket, amelyeket a jogszabály a polgármesternek állapít meg. Halaszthatatlan esetben a kormányhivatal vezetője dönthet olyan ügyekben, amelyek a képviselő-testület átruházható hatáskörei.
Mint korábban megírtuk: a nyár eleji önkormányzati választásoknak köszönhetően a következő közgyűlésben egy frakciónak sincs többsége, ahogy egyik politikai oldalnak sem. Magyar Péter tárgyalni akart a közgyűlésben való együttműködésekről, melyet a Fidesz frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra egyértelműen elutasított. Karácsony Gergely viszont többször nyilatkozott arról, hogy októbertől egy DK–MSZP–Párbeszéd–Tisza Párt–Kutyapárt együttműködést lát maga előtt.
Ezt is ajánljuk a témában
Szentkirályi Alexandra szerint Gyurcsány és Karácsony csődbe vitték a nemzet fővárosát, nem érdemelnek még egy esélyt.
A Magyar Nemzet birtokába jutott információk szerint ugyanis a Tisza Párt vezetője Vitézy Dávidot is bevonná a baloldali együttműködésbe, és ha másképp nem, főpolgármester-helyettesi címmel kínálná meg az általa is a Fidesz hekkjének nevezett volt közlekedési államtitkárt. Vagyis – írja a Magyar Nemzet – a mostanáig nyilvánosságra hozott információk alapján
Magyar Péter és Karácsony Gergely egy Fidesz-ellenes, baloldali nagykoalíció létrehozásán fáradozik, ezzel felkészülve a 2026-os választásokra.
A baloldali nagykoalícióba pedig meghívták a Kutyapártot is, amelynek vezetőjével hétfőn folytatott tárgyalást Magyar Péter. Kovács Gergely ugyanakkor szkeptikus a Fővárosi Közgyűlés működőképességével kapcsolatban, és a VálaszOnline-nak adott interjújában közölte: szerinte egy éven belül feloszlik a közgyűlés.
Ugyanakkor bejelentette: nyitott a Karácsony Gergellyel és a Tisza Párttal való együttműködésre.
Ezt is ajánljuk a témában
Ajjaj! Megint taktikai és hitelességi kihívások tornyosulnak a széttagolt ellenzéki térfélen. Kacsoh Dániel írása.