Így (nem) tájékoztatja az óbudai önkormányzat a lakókat a Városháza zűrös ügyeiről

2024. augusztus 24. 11:09

Csaknem egy hétig azt sem tudhatták meg a hivatalos honlapról az óbudaiak és a békásmegyeriek, hogy letartóztatták a polgármesterüket.

2024. augusztus 24. 11:09
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

A nyár legnagyobb belpolitikai botránya – az ismert szocialista politikusok csütörtöki megvádolása mellett – kétségkívül az, hogy az ügyészség számos civil mellett meggyanúsította az óbudai önkormányzat több vezetőjét. S előbb – június közepén – Czeglédy Gergő alpolgármestert, néhány napja pedig vesztegetés megalapozott gyanúja miatt Kiss László DK-s polgármestert is előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság.

Ezt is ajánljuk a témában

A szerteágazó ügyről a legtöbb sajtóorgánum folyamatosan és részletesen beszámol, ám kíváncsiak voltunk arra, hogy maga a leginkább érintett, az önkormányzat hogyan tájékoztatja a lakóit a szinte példátlan skandalumról. Ha valaki beüti valamelyik keresőbe az obuda.hu-t, akkor a képernyő egyik felén az Óbudai nyár – 2024 jelenik meg, s ha ebbe belekattint a látogató, akkor a programokat és az eddig már lezajlott eseményekről szóló tudósításokat olvashatja.

A képernyő másik felén kis boxokban olvasható, hogy „Akciók”, „Kiadványaink”, „Óbuda Újság”, „Eseménynaptár”, „Ügyfélszolgálat”… és még néhány, ezekhez hasonló fontos és kevésbé fontos téma, amelyekre rákereshet az érdeklődő. Az oldal tetején található többek között a „Hírek” rovat, elvileg itt kell lenniük a legfontosabb történéseknek. 

S nem is csalódik az, aki ide navigálja magát. Csütörtök délután, a cikk írásakor a bal felső sarokban szintén az Óbudai nyár a téma – ez a cikk június 14-én került fel az oldalra –, a legfrissebb anyag pedig az ezen a napon negyed háromkor kitett programajánló, miszerint pénteken kezdődik a háromnapos Kézműves Sörfesztivál.

Képernyőfotó az óbudai önkormányzat honlapjáról

Ezt megelőzően, fél 2-kor a honlap készítői arról informálták az olvasóikat, hogy elkezdődött a fővárosi közösségi költségvetés szavazása, egymilliárd forintról dönthetnek újra a budapestiek. S 

csak a negyedik helyen szerepel a negyed 12-kor publikált „Nyilatkozat dr. Kiss László letartóztatásával kapcsolatban”. 

című anyag, amely ugyan az egész történet hátterére, a hatóságok álláspontjára sok szót nem veszteget, viszont keményen nekimegy a kormánypártnak, mondván, a „Fidesz hatalmi gépezete néhány napja letartóztatásba helyezte az ország hatodik legnagyobb önkormányzatának polgármesterét, dr. Kiss Lászlót”. Majd azzal folytatják, hogy őt is megilleti az ártatlanság vélelme, és nem tartják indokoltnak a személyes szabadság korlátozását egy olyan vezető esetében, akinek munkája egy egész városrész működését érinti.

A honlap szerint azért akarja a „hatalom”, hogy új választás után új önkormányzat alakuljon meg, mert „az óbudai önkormányzat ellenzéki kézben tartása a Fidesz szemszögéből komoly gazdasági érdekeket sért. 

Dr. Kiss László és az őt támogató koalíció eddig és azután is megakadályozza a Római-part, a Mocsárosdűlő, a Hajógyári-sziget vagy a Római Kemping területének beépítését, szembe megy a fideszes szándékkal, a lakópark-biznisszel”.

Aki csak ezt a nyilatkozatot olvasta, és máshonnan nem tájékozódott, nagyon meglepődhetett, hogy mi történhetett, hiszen a honlap arról „elfelejtett” a múlt héten tájékoztatást adni, hogy a polgármestert előbb őrizetbe vették, majd múlt pénteken, 16-án előzetes letartóztatásba helyezték. Mindössze arról számoltak be 14-én, szerdán, hogy

a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott Kiss Lászlónál és az önkormányzatnál. 

Az is felettébb sokatmondó, hogy az oldal jobb oldalán szereplő „Kiemelt hírek” rovatba nem fért be a Nyilatkozat. A hasáb tetején olvasható legfrissebb anyag július 18-i, és arról a kétségtelenül örvendetes fejleményről ad hírt, hogy a III. kerületi óvodákban felére csökkent a havi átlagos vízfogyasztás a perlátorok segítségével. Az esetleges elkövetett bűncselekményre is csak annyiban tértek ki július 10-én, hogy – idézzük – „Nem tűrjük a rágalmazást!”, ez a cím pedig arra utal, hogy minden egyes, az ügyészség által március 6-án, valamint június 18-án elkért iratot nyilvánosságra hoztak.

Van az önkormányzatnak természetesen egy papírra nyomtatott kiadványa is, az Óbudai Újság. Ez a nyár közepéig kéthetente, olykor hetente jelent meg, a legfrissebb számának a dátuma azonban július 12., azaz több mint egy hónapja nem kaptak a III. kerületiek friss újságot. A szerkesztők az ezt megelőző számban – amelyen a június 28-i dátum szerepel – mindössze annyit írtak a botrányról, hogy az önkormányzatnál házkutatást tartottak a hatóságok, beszkennelt iratokat kértek el, és

C. G. alpolgármestert, valamint K. D. önkormányzati cégvezetőt bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg, majd őrizetbe vették őket. 

Ezt követően leszögezték, hogy az önkormányzat összes szerződése megfelel a jogszabályoknak és valós teljesítésen alapulnak.

A július 12-i lapban azonban már nem görgették tovább az ügyet, pedig voltak fejlemények, többek között az, hogy a korábban C. G.-ként szerepeltetett Czeglédy Gergő alpolgármestert előzetes letartóztatásba helyezték.

­***

Még csütörtökön délelőtt, a Kiss Lászlóról szóló nyilatkozat kiadása előtt megkerestük a III. kerületi Városháza sajtóosztályát azzal, hogy az önkormányzat honlapján, valamint az Óbuda Újságban alig jelent meg hír a kerületet érintő bűncselekmények gyanújáról, nem számolnak be az aktuális fejleményekről, nem írtak arról sem – akkor még valóban nem! –, hogy

a polgármestert és az alpolgármestert előzetes letartóztatásba helyezték. 

S megkérdeztük, hogy miért hallgatnak ezekről a rendkívül fontos ügyekről? Korrektnek tartják-e, hogy nem tájékoztatják megfelelően Óbuda és Békásmegyer lakóit, holott az ő életüket is alapvetően befolyásolják a történtek? Az önkormányzat mely vezetője, politikusa dönt arról, hogy ezekről az eseményekről mit írjanak a honlapon és az újságban? Miért nem jelent meg az Óbuda Újság július 12-e óta, holott korábban hetente-kéthetente került a lakókhoz? Mikorra várható a következő szám, abban hogyan kívánnak beszámolni a botrányos ügyekről?

A sajtóosztály elküldte az ominózus nyilatkozatot, amelyre azonnal reagáltunk, mondván, köszönjük, de számos kérdés még nyitott maradt, és megkérdeztük, válaszolnak-e ezekre. Azóta nem érkezett újabb levél az elektronikus postafiókunkba.

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2024. augusztus 24. 19:12
Kiss László fityfiritty komenista DK-s polgármester. Alaposan szájbabaszta főnökét Gyurcsány Ondó Ferencet,az Apró-maffia főnökét! Itt "vér" fog, folyni!
Picnic Niki
2024. augusztus 24. 16:07 Szerkesztve
Tanultak a Fidesztől, amiről nem beszélnek, az nincs!
abcugabcug
2024. augusztus 24. 15:46
Volt már egy városháza ügy: ugyanaz lesz a vége.!?
tavirozsa2
2024. augusztus 24. 15:20
Majd az "önkormányzat" is beszámol a testület ellenőrzési rendszeréről és annak hatékonyságáról? Kik az ellenőrző bizottság tagjai és mit csináltak 2019 óta??? ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!