A magdeburgi terrorra reagált az időközi választás fideszes jelöltje – tudják, ő az, aki ellen Magyar Péter nem mert elindulni
Csibi Krisztina szerint épp az ilyen tragédiák elkerüléséért indult el a választáson.
Szeretném látni, ahogy Magyar Péter bemegy egy nyugati katonai kórházba, és elkezd utasításokat osztogatni
Nyitókép: Magyar Nemzet
„Amúgy szeretném látni, ahogy Magyar bemegy bármelyik nyugati katonai kórházba, és ott elkezd utasításokat osztogatni, meg megpróbál bemenni oda, ahol mondjuk az adott ország titkosszolgálatának embereit, hadseregének katonáit, államának vezetőit ápolják. Úgy rúgnák ki, mint macskát sz…rni. S például az Egyesült Államokban eleve be sem mehetne semmilyen kórházba, mert ott aztán tényleg egészen különleges engedély kell az ilyesmihez, amit ritkán adnak ki, és nagyon meg kell indokolni a látogatás célját és okát. A prolihergelés mint cél és ok nem lenne elegendő.
De ha már a Honvéd nem létező VIP-részlege: ez a gátlástalan gazember nemrég még saját magának és a családjának követelt különleges ellátást és mindenféle VIP-részleget – nem fogják kitalálni, hát elmondom: a volt feleségére hivatkozva!
Lássunk néhány konkrét esetet. Nagyapjának, (jog)Erőss Pálnak éppen a Honvédban intézett »VIP-ellátást«, ami arról szólt, hogy nekik rendelési időn kívül, de adj’ uramisten, most azonnal kell ám szemészeti ellátás. Hivatkozási alap: a (volt) feleség… Aztán nagyanyjának, Erőss Pálné született Mádl Teréziának intézett különleges ellátást, sms-ben közölte az illetékessel, hogy a nagyit ne a Jánosba vigyék, hanem menjen ki hozzá a Kapás utcai ügyelet, mert – most figyeljenek! – »az ismert okok miatt nem akarok mentőt hívni hozzá«. Majd kiderült, hogy muszáj mentőt hívni. Ekkor azzal állt elő ismét, hogy a nagyit ne a területileg illetékes és ügyeletes János-kórházba vigyék, hanem a Korányiba, mert ott már tavasszal elintézte, hogy egyszemélyes intenzíven legyen és lehessen 24 órán keresztül látogatni, és ugyanezt kellene most is elintézni. El ne felejtsük: mindezt karácsony szent napján! Hivatkozási alap: a (volt) feleség…
Ugyanígy járt el akkor is, amikor a gyerekeit vitte a Bethesdába. Hivatkozási alap ugyanaz. Akkor valamiért nem zavarta a különleges ellátás, a különleges bánásmód meg a VIP-részleg ezt a gazembert.
Az sms-eket láttam, azok mind megvannak, nem lehet letagadni egyet sem. Persze még az elképzelhető, hogy »a Tóni« éjszaka ellopatta Dick telefonját, ilyen tartalmú sms-eket küldött szerteszéjjel, majd a telefont visszacsempészte még hajnalban, mindezt azért, hogy most legyen mire hivatkozni. Ám ha mégsem ez történt, akkor a narcisztikus pszichopata nemrégiben fürdött a VIP-ellátásban.”