Hernádi Zsolt az MCC Feszten: Teljesen érthetetlen, miért állították le az ukránok a kőolajtranzitot

2024. augusztus 02. 18:54

A MOL vezérigazgatója kijelentette, nem tudja, mi van az ukrán akció hátterében, ugyanis a Lukoil nincs rajta a szankciós listákon.

2024. augusztus 02. 18:54
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Nyitókép: Gyurkovits Tamás, MCC

Az MCC Feszten péntek este tartották Rónai Egon és Hernádi Zsolt beszédét Olajinfo néven, a beszélgetés elején az ATV műsorvezetője viccesen megjegyezte, Esztergomot el lehetne nevezni Hernádi Kft.-nek, annyira jelen van a városban Hernádi és a vállalata. Nevetve a MOL első embere úgy reagált, hogy „ő hozott is, nem csak vitt”, majd elárulta, hogy Esztergom mellett született, itt nőtt fel, ide járt középiskolába és büszke arra, hogy segít Esztergomnak.

Az egész közösségnek jó ez, szállodák vannak már a megyeszékhelyen, próbálok intézményeknek segíteni, karitatív dolgokat viszek véghez, úgy érzem, valamit visszaadok a városnak”

– mondta Hernádi Zsolt.

Rónai Egon témaként bedobta Hernádi, a Mandineren pár napja megjelent véleménycikkét is, amelyben az MOL vezetője kritizálta a kormány adópolitikáját. „Az is kérdés, hogy a beszedett pénzt mennyire hatékonyan hasznosítja az állam. Ha tűzoltó jelleggel, lyukak tömködésére használjuk, működési költséget vagy gazdasági növekedést nem támogató beruházásokat finanszírozunk, akkor abból nem lesz plusz­érték. A semmiért fizetünk többet. Nem ismerős ez a helyzet valahonnan? Pont, mint a szociban. Vissza a jövőbe, uraim!” – írta múlt heti cikkében a MOL első embere. 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezzel kapcsolatban Hernádi Zsolt elmondta, ha csak a MOL-t érintette volna az adóhelyzet, akkor a szokásos, szűk körű csatornákon mondta volna el a véleményét azoknak, akiknek szánta, de most úgy érezte, szélesebb körben is be kell mutatnia álláspontját. A cégvezető szerint aggódó hangját azért emelte fel, mert már nem a MOL a lényeg, hanem a magyar gazdaságpolitika diszfunkcionálása. Véleménye szerint ilyen különadó rendszerrel elmaradnak majd az ipari beruházások. Kijelentette, bármikor lehet havária, példaként említette a covidot vagy a háborút. 

De az, hogy utána mi történik és mennyi ideig hivatkozunk erre, már nem mindegy”

– szögezte le. 

Rónai kérdésére azt válaszolta, kifogásait a kormány több tagjának is jelezte, a lapunkban megjelent véleménycikkére nem kapott írásos választ. Kifejtette, azért látja annak hatását, ugyanis több állami vállalatnál elrendelték a költségcsökkentést, amit jó iránynak nevez, hiszen fontos odafigyelni a kiadásokra. 

Másfél éve több a lyukfoltozás, mint a stratégiai gondolkodás”

– mondta a beszélgetés során. Állítása szerint egy magáncég nem olyan, mint az állam, nem tudja korlátlanul növelni a bevételeit, csak a saját hatékonyságát tudja optimalizálni. 

Azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna elzárta Magyarország és Szlovákia számára a LuKoil kőolajtranszportját, Hernádi Zsolt elmondta, meglepte Kijev lépésre és egyelőre nem kaptak választ arra, miért lépték ezt meg. 

Az eset abszurdítását mutatja, hogy mint Hernádi kijelentette: Ukrajna a LuKoilt szankcionálta, ami nem szerepel uniós szankciós listán, holott van olyan orosz vállalat, amelynek engedi a termékét átengedni országát, hiába van szankciós listán.

A MOL szavai szerint azon van, hogy stabilizálja a helyzetet, folytatnak tárgyalásokat, azonban igyekezett mindenkit megnyugtatni, a jelenlegi helyzetben a számszerűsíthető kár nem olyan nagy, mint a nem számszerűsíthető, ugyanis a bizalom megingott. 

A kockázatok megnőttek. A LuKoil második legnagyobb kitermelő Oroszországban. Ha a LuKoilt helyettesíteni kell, az nagyon nehéz feladat”

– szögezte le. 

Mint elmondta, keleti irányból nagykapacitású vezetéken jön hazánkba a kőolaj, ha a Barátság vezetéken való szállítás megáll, akkor csak egy útvonala marad, a déli irány. 

Melyik jobb, ha két irányból jöhet hazánkba az olaj vagy ha egy?

– tette fel a kérdést a MOL vezetője, aki szerint a háború kitörése után a horvát kőolajszállításért felelős vállalat rögtön megemelte a szállítási díját a korábbi többszörösére. Kijelentette, korábban a MOL is akarta csökkenteni az Oroszországtól való függőségét, muszáj volt alternatívát keresni a háború kitörése után. 

A hirtelen nem jönne Oroszországból a szállítás, tengeren még mindig tudunk behozni, ez a lehetőség adott. Az a mennyiség, amit az oroszok nem tudnak eladni Európának, eladják Indiának, onnan pedig feldolgozott formában visszajön Európába. Ennek van egy kis ökológiai lábnyoma”

– mondta Hernádi. 

Azzal kapcsolatban, hogy Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón azt mondta, szeptemberre üzemanyaghiány lehet, a MOL vezetője úgy reagált, az árstop miatt hamarabb lenne mint a mostani helyzettől. Úgy szólt, 90 napnyi tartalék van a hazai tárolókban, ez alatt az idő alatt tudják pótolni a kieső mennyiséget. 

Amíg mi nem szólalunk meg, nem kell aggódni”

– folytatta.

Az elektromos autók ügyében Hernádi Zsolt azt mondta, a világ túlzott tempóban akar átállni az elektromos járművekre, úgy látja 2030-ig biztosan növekedni fog a benzin és a gázolaj értékesítése globálisan. 

Az Európai Uniót tekintve adatai szerint ez másképp van, 1990-hez képest ötödével kevesebb az eladott üzemanyag mennyisége. 

Mint mondta, 2023-ban az eladott autók húsz százaléka volt elektromos, szkeptikus azzla kapcsolatban, milyen gyorsan tudja leváltani a belső égésűeket az elektromos meghajtás. Elmondása szerint Norvégia, ahol a legnagyobb európai szinten az eladott elektromos autók száma, az elektromos autó tipikusan második autó, amit városi használatra szánnak. Hosszú utakra ott is belső égésűekkel járnak a norvégok. 

 

Összesen 123 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
irmag2
2024. augusztus 03. 14:43
Mennyiért (adózott pénzért) lettél a MOL tulajdonosa?
papamaci57
2024. augusztus 03. 10:39
Az egész közösségnek jó ez, szállodák vannak már a megyeszékhelyen, próbálok intézményeknek segíteni, karitatív dolgokat viszek véghez, úgy érzem, valamit visszaadok a városnak” Először is nem megye, hanem vármegye. Másodszor: a vármegye székhelye Tatabánya. Esztergom "csak" MJV, azaz megyei jogú város.
cccbasatu
2024. augusztus 03. 08:32
Orbánt a csörgősipkás megbuktatni,már sokadjára a földig alázták .Orbán mindenképpen bukni fog addig úgy sem nyugszanak nyugaton.Ez rövidesen be is következik azaz fel teszik az i-re a pontot!
cccbasatu
2024. augusztus 03. 08:27
Baszki EMBARGÓ Magyarország ellen,ennyit sem tudsz? Majd akkor rájössz ha a kaja sem jön az EU-ból,vagy nem jönnek a turisták sem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!