Őrsi Gergely kilépett az MSZP-ből

2024. augusztus 06. 08:14

Őrsi Gergely hivatalosan is beadta lemondási nyilatkozatát a II. kerületi MSZP-csoporthoz, ezzel kilépve a szocialista pártból.

2024. augusztus 06. 08:14
null

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

Őrsi Gergely, a főváros II. kerületének polgármestere kilép az MSZP-ből és független városvezetőként folytatja a karrierjét. Ígérete szerint, politikájában továbbra is megtartja a baloldali értékeket. Őrsi az Indexnek adott interjújában beszélt a pártból való távozás okairól, a városvezetési elképzeléseiről és hogy mi az amiben egyetért Vona Gáborral. 

Őrsi 2006-ban kezdett el aktívan részt venni a közügyekben, a szocialisták keretében, de mindig is hangsúlyozta, hogy az önkormányzati munkában szerinte nincs helye a pártpolitikának.

„2019 óta, amióta polgármester vagyok, nem írtam le pártnevet, nem politizáltam pártpolitikusként. Az elveim és a korábban vallott értékeim megmaradnak” – mondta a lapnak a polgármester, hozzátéve, hogy „a párt felső vezetésével nem egyeztetett végleges döntése meghozatala előtt, hisz régóta tudták, hogy ezt tervezi, így nem is marasztalták.”

A függetlenség előnyei

A független képviselői státusz előnyeivel kapcsolatos kérdésre válaszolva, a Őrsi Gergely kiemelte, hogy az eddigi munkája során is volt egyfajta „lokálpatrióta összhang”, amelyet a támogatását élvező frakciószövetség biztosított és amire a szerinte a jövőben is számíthat majd, a kilépés így inkább csak egy formális gesztus.

Azonban fontosnak tartotta aláhúzni, hogy döntése nem a párt ellen irányuló demonstratív kritikaként értelmezendő.

A párton belüli viták, diskurzusok azonban hozzájárultak a „közéleti tapasztalatszerzéséhez”. Őrsi hozzátette, hogy a városvezetésben 2019 óta már amúgy sem működött külön MSZP-s frakció. Az interjúban hangsúlyozta, hogy a fővárosi testület kizárólag pártlistás alapú összetétele szerinte káros. Kifogásolta, hogy az ellenzéki pártok nem szólaltak fel ezzel szemben, hanem inkább egy stratégiát dolgoztak ki az új rendszer keretein belül történő indulásra. Bár kampány előtt felmerült egy ötlet, hogy az ellenzéki önkormányzatok polgármesterei közösen, egy pártlistáktól független listát alkossanak, de végül ez az elképzelés nem valósult meg.

Őrsi Gergely, megjegyezve, hogy ugyan kevés dologban ért egyet Vona Gábor pártjával a Második Reformkor Párttal (2RK) , de abban teljesen, hogy a pártoknak nincsen helye az önkormányzatokban. Számára hitelességi kérdéssé vált, hogy ezt ne csak hangoztassa, hanem saját közéleti karrierjét is ehhez igazítsa.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MyOp
2024. augusztus 06. 11:35
Kong a pártház az ürességtől elvtársak. A többemeletes szocreál építményben elvé5ve talslni egy-egy nyitott ajtót. Az egyikben üvegek koccannak egymáshoz és halk kuncogás. Kunhalmi elvtársnő az. Keresi a lakatot. Eközben valahol a Duna parton felröffen Vadai Ágnes.
nyugalom
2024. augusztus 06. 11:14
A 2.kerületi változást latni kell, az nem kevés! A Margit krt tele van bezárt, lekoszlott üzlethelyiségekkel, ál-kiállitasokkal, ami erthetetlen! Viragos, az tény! A közgyűlésben sok a momos, berg-féle, aki megis csak csekkatka ferje!
VeressZoltán
2024. augusztus 06. 10:37
Iiistenem! Te nem versz bottal!
Hohokam
2024. augusztus 06. 10:03
És egy ilyen gyomorbajos kinézetű pehelysúly döntése miért is érdekes?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!