Dévényi István eltemette a Fideszt: szerinte a párt „már nem félelmetes, már nem mindenható”, hanem „szimplán nevetséges”

Az újságíró szerint Orbán Viktornak már nincs stratégiája.

„Ez nem demokrácia, teljesen felesleges elnevezni. Ez egy szar, amiből nem tudunk kijönni. A magyar társadalom nem fog már innen kikecmeregni” – ezek már Dévényi István gondolatai.
Nyitókép: képkocka/Magyar Hang YouTube csatorna
Egyebek mellett Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde is szóba került a Kötöttfogás legújabb adásában, amelynek kapcsán a láthatón feldúlt Dévényi István úgy fogalmazott: „itt van ez a nagyívű, jövőbe tekintő, globális összefüggéseket felmutató Orbán beszéd és közben meg az egész egy nagy mocsadék, g..ci, szar”. Mármint nem Orbán, hanem ami mögötte meg alatta van – tette hozzá.
De Dévényi itt még nem állt meg a jelzőkkel, mint folytatta: egyik kib..szás, másik lopás, itt is elveszek valamit, ott is elvesznek, ezt bezárják, az nem épül meg.
„Ez nem demokrácia, teljesen felesleges elnevezni. Ez egy szar, amiből nem tudunk kijönni. A magyar társadalom nem fog már innen kikecmeregni.”
– mondta az újságíró.
Szerinte ha most itt ülne harminc fideszes szavazó, „de ez a rendes matyóhímzett, bugyis néni” és mondaná nekik, hogy Zemplén, akkor csillogna a szemük, miközben fogalmuk nincs, hogy mi történik ott.
Csintalan Sándor az Orbán beszéd kapcsán azt mondta: Orbán harcosokat keres, nem fiatalokat, Meg lehet hülyíteni a szektaélménnyel az emberek. Szerinte a közönség ájult bódulattal, egyenkalapban ülve élvezett el a gyönyörűségtől, miközben a felét nem értették annak, amit az Orbán mondott.
Ez egy önkényuralom, diktatúra –állapította meg általánosságban Csintalan, aki az olimpiai megnyitó kapcsán mondott még keményebbeket is. Szerinte, ha valakinek a vitatott élőképről az utolsó vacsora jutott eszébe, az forduljon pszichológushoz. De az egykori politikus továbbment, mert szerinte
ha valaki ezt a dolgot politikusként a szájára veszi, az egy aljas söpredék. Egy erkölcsi nulla, egy szarláda.
Amit a magyar politika művelt ebben az ügyben, az egészen katasztrofális – tette hozzá.
A teljes adást itt nézheti meg: