Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
„Csurka népe” nem hagyja magát.
Nyitókép: Orbán Viktor Facebook-oldala
„Mintha 2002-t írnánk. A Népszavánál még működnek a régi reflexek, él a Csurka-fóbia. Ezúttal alattomos publicisztikában ugrottak neki a kormánypárti szavazóknak:
»Mint emlékezetes, Csurkáék 2002-ben be sem jutottak a parlamentbe: 22 évvel ezelőtt a csurkizmusra nem lehetett politikai többséget építeni. Ma viszont lehet – a magyar nemzeti vagyon egyharmadának családi körbe irányítása mellett kétségkívül ez az ideológiai átnevelés a NER szellemi csúcsteljesítménye. Nem véletlenül használtuk ugyanakkor a politikai többség kifejezést: a választásokon részt vevők között 2010 óta rendre többségbe kerül Csurka népe, országosan azonban, bármelyik elemét vesszük is az általa összekevert hiedelemkoktélnak, változatlanul kisebbségben van. […]«
Jól emlékszünk azokra az időkre, Csurka maga volt a patás ördög a baloldal szemében, majd szép lassan Orbán Viktor átvette tőle ezt a szerepet, ő került a célkeresztbe. Azonban a Népszava publicistájának a mondataihoz kiegészítésképpen érdemes megemlíteni, hogy a 2002-es választáson Csurka István pártja a MIÉP 4,4 százalékot kapva esett ki a parlamentből, tehát 0,6 százalékon múlt a bejutása, ami, ha megvalósul, akkor nem került volna a baloldal kormányzati pozícióba. Azonban ez ma már történelem, mégis úgy döntöttek a baloldal zászlóshajójánál, hogy a mai politikai helyzetre erőszakosan ráhúzzák az akkori preferenciákat, és a mai kormánypárti szavazókat nemes egyszerűséggel Csurka népeként jellemezzék. Lefordítva a körmönfont baloldali gondolatot: annak idején még nem tudott a szélsőjobb többséget szerezni, ma viszont kormányon van.
Láthatóan nagyon fáj a baloldalon, hogy 2010 óta a jobboldal van kormányon. Mindent megtesznek, hogy a zsinórban megszerzett négy kétharmados győzelmet kisebbítsék, annulálják, ezért nyúltak vissza most is 2002-höz és Csurkához. De rossz hírünk van a számukra, Csurka Istvánt valóban tisztelet övezi a jobboldalon, és ha úgy tetszik, Csurka népe, azaz a magyarok nem hagyják magukat, és 2026-ban is harcba fognak szállni az ötödik kétharmadért.”
Kapcsolódó vélemény
Huszonkét évvel ezelőtt a csurkizmusra nem lehetett politikai többséget építeni, ma viszont lehet.