Amikor már kommunistának se jó a baloldal

Nyitókép: FERENC ISZA / AFP

„Van egy olyan politikai folyamat, amelyben Magyarország kivételesen nem másolja a nyugatot, hanem irányt mutat annak: ez a (posztmaterialista) baloldallal szembeni társadalmi szkepszis széles, osztályokon átívelő jelensége. A dolog szépséghibája, hogy Európában viszont éppen az ellenkezője volt megfigyelhető, a liberális-globalista erőkkel szemben kialakulóban van egy olyan átfogó kiábrándultság, amely az elmúlt egy évben egy sor meglepőnek mondható eredményt hozott az uniós tagállamok választásain. Gondoljunk csak a Hollandiában(!) relatív többséget szerző Wildeersékre, vagy a Macron elnök trónját meginogtatni képes Nemzeti Tömörülés EP-, és nemzetgyűlési időközi választásokon elért eredményére. Mindezek azonban jobboldali válaszok a baloldal láthatóan elégtelen politikájára, amelyet még természetes folyamatnak is tekinthetünk. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a baloldal kritikája már baloldalról is megérkezett például Németországban, ez pedig, lássuk be, nem meglepő fordulat a jelzőlámpa-koalíció eddigi tevékenységét szemlélve.

Mielőtt a kritikusokra kitérnénk, érdemes felidézni, hogy a bal-jobb osztat olyan politikai törésvonal, amely markánsan a 19. században, az ipari forradalom kiszélesedésével vált az éledező bázisdemokráciák két legfontosabb táborává. S bár alapvetően a baloldaliság kifejezést a tőke-munka ellentétben a munkásosztályt képviselő politikai erőt érthetjük, ez a felosztás bő egy évszázad elteltével már nehezebben értékelhető – nem beszélve arról, hogy a jobboldali, ad absurdum keresztény-konzervatív politikának is része volt a munkásosztály képviselete, emlékezetes XIII. Leó pápa keresztényszocializmusról értekező enciklikája, amely éppen a klasszikus szocializmussal, valamint a kommunizmussal szemben foglalt állást. Végső soron tehát a baloldaliság számos egyéb értéket olvasztott magába, ilyenek az emberi jogok széleskörű védelme– amely alapvetően szintén a keresztény-konzervativizmus alapértéke –, a polgári jogok szélesítése, amelynek alapvető mozgató rugója, hogy »legyen minden szabad, ami más jogát nem sérti«. Ez az a töréspont, amelyen a baloldal az utóbbi pár évtizedben túllépett.

Utóbbi kitétel ugyanis a posztmaterialista baloldal politikájával teljesen összeegyeztethetetlen. Míg a progresszív baloldal kreált, természetes állapotukban nem, vagy nem társadalmi csoportként létező entitások halmazait próbálja olyan jogokkal felruházni, amely az adott jog szellemével teljesen összeegyeztethetetlenek. Ilyen, a baloldalon ritkán kritizált melegházasság intézménye. A házasság egy szakrális, vallási eredetű aktus, amelynek lehetséges szereplői (1 db férfi és 1 db nő) világosan le vannak fektetve mind a jogszabályban, mind az annak alapul szolgáló vallási rítusokban. A meleg párok természetesen ettől függetlenül élhetnek párkapcsolatban, ezt azonban a nekik fenntartott jogi kapcsolati formában tehetik meg. Egyel profánabb és talán a baloldali közösségekben is megosztó kérdés, hogy kik mehetnek be egy női mosdóba? A klasszikus baloldali értékrendszerekben sehol nincs, hogy férfiak is, a nemek közti különbségek felszámolásáról – pontosabban azok kvázi eltörléséről – csak Marx értekezett, de akkor tegyük fel baloldali barátainknak a mentőkérdést, most akkor ők milyen ideológiában is hisznek? És ha előbbi példában nem is érezzük a passzív oldali jogsérelmet (pedig van), akkor azért az utóbbiban mindenképp feltűnik, hogy valami nincs rendben.”