Aggódhat Zelenszkij: a németek elzárnák a pénzcsapokat Ukrajna felé

2024. augusztus 17. 18:46

A kiadáscsökkentés áldozatává válhat a katonai segély.

2024. augusztus 17. 18:46

Nyitókép: német katonai szállítógép (Fotó: BORIS ROESSLER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP)

A német kormány leállítja az Ukrajnának nyújtott újabb katonai segélyeket a kormánykoalíció kiadáscsökkentési tervének részeként – írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) által közölt jelentésre hivatkozva a Politico.

Az új segélyekre vonatkozó moratórium már érvényben van, de a korábban jóváhagyott segélyeket nem érinti – áll a nem nyilvános dokumentumokra, e-mailekre, valamint az ügyet ismerő személyekkel folytatott megbeszélésekre hivatkozó jelentésben. 

A lap szerint Christian Lindner pénzügyminiszter augusztus 5-én a német védelmi minisztériumnak küldött levelében azt írta, hogy 

a jövőbeni finanszírozást már nem a német szövetségi költségvetésből, hanem a befagyasztott orosz vagyonból származó bevételekből fogják megvalósítani.

Németország és más G7-országok júniusban kötöttek előzetes megállapodást arról, hogy a nyugati pénzintézetekben elhelyezett mintegy 300 milliárd dollár értékű orosz államadósság értékét felhasználják egy 50 milliárd dolláros hitel biztosítására Ukrajnának. A kormányoknak azonban még meg kell állapodniuk a program részleteiről, a technikai tárgyalások pedig még hónapokig elhúzódhatnak.

Berlin, amely a Kijevnek szánt a katonai segélyek fő európai szállítója, már a múlt hónapban jelezte az Ukrajnával kapcsolatos irányváltást, amikor a szociáldemokraták, a zöldek és a liberálisok kormánykoalíciója előzetes megállapodást fogadott el a 2025-ös költségvetés tervezetéről.

A tervezet szerint az Ukrajnának nyújtott jövőbeli támogatást 4 milliárd euróra csökkentenék, más kiadási prioritások terhére.

Miután a kabinet július közepén jóváhagyta a költségvetési tervezetet, Lindner azt mondta, hogy Ukrajnának jobban kell majd támaszkodnia az „európai forrásokból” származó forrásokra, valamint a befagyasztott orosz vagyonra – írta a Politico, hozzátéve, hogy az még nem világos, ez a pénz mikor és hogyan fog befolyni.

Az Ukrajnának nyújtott támogatással kapcsolatos viták a jelentések szerint tovább mélyítették a berlini kormánykoalícióban lévő szakadékot, amelyet már hetek óta tartó belső viták feszítenek a költségvetés a jóléti kiadások kapcsán.

Ráadásul eközben megjelentek hangok, miszerint az Északi Áramlat felrobbantását nem hagyhatnák szó nélkül a németek.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 186 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VL60
2024. augusztus 18. 15:30
De azért sisakot küldenek ugye?
belabarva
2024. augusztus 18. 12:23
Németek nincsenek semmilyen döntési helyzetben, csak parancsokat teljesítenek mióta léteznek.
eljolesz
2024. augusztus 18. 11:24
Dehogy fogják "elzárni a pénzcsapokat"! "írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) által közölt jelentésre hivatkozva a Politico." -a FOS veri a tamtamot, hogy a kormány gondolni se merjen a csökkentésre. Ugyanakkor a balfasz megvezetett német szavazónak is szól a dezinformáció, hogy lám, a jó német kormány spórolni akar, de hát a gonosz Putyin miatt nem lehet.
zsuzsa-963
2024. augusztus 18. 09:54
Egy terrorista államnak egy vasat sem!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!