Franciaország, Németország, Nagy-Britannia: mindenhol Orbán szövetségesét csodálják
Giorgia Meloni szerint Olaszország példát mutat az illegális bevándorlással szembeni fellépésben.
Berlinger Attila polgármester azt nem árulta el, milyen borral koccintott a győzelemre, azt mondta, nem szeretne 30-40 kiváló borászt megsérteni.
Nyitóképünk: Berlinger Attila Facebook-oldala
A júniusi önkormányzati választáson a számos papírforma-eredmény mellett született néhány vaskos meglepetés is. Ezek közé tartozik az is, ami Szekszárdon történt. A fideszes polgármesterjelölt, a korábban aktívan nem politizáló Berlinger Attila csaknem tizenkilenc százalékponttal – közel 2700 szavazattal – verte meg az ellenzék erős emberét, önkormányzati képviselőjét, Bomba Gábort. Emellett mind a tíz egyéni választókerületben a kormánypárti jelölt győzött – a balliberális oldal, az Éljen Szekszárd Egyesület mindössze három kompenzációs listás helyhez jutott, a Mi Hazánk pedig egyhez –, így októbertől hatalmas fölényben lesz a Fidesz a közgyűlésben.
Önmagában persze nem lenne politikai csoda egy ekkora kormánypárti siker, csakhogy Tolna vármegye székhelyének elmúlt öt évét sorozatos botrányok kísérték, és ebben az időben fideszes vezetés irányította a várost. A fokozatosan egyre betegebbé vált Ács Rezső polgármestert – az utolsó időszakban már alig volt képes ellátni a feladatát –
később a közgyűlés meg is fosztotta a mandátumától, de nem az egészségi állapota miatt,
hanem azért, mert a polgármesteri juttatása mellett máshonnan is fizetést vett fel, ami összeférhetetlen, és egyéb korrupciógyanús ügyekbe is keveredett.
Ezek ismeretében tehát némileg váratlan, hogy a városlakók jelentős többsége ismét a kormánypárti politikusoknak szabott bizalmat. S miután az elmúlt hónapokban nem volt polgármestere a városnak – az egyik alpolgármester irányította az önkormányzatot –, Berlinger már június közepén elfoglalta a hivatalát, de októberig még a 2019-ben megválasztott képviselőkkel kell együtt dolgoznia.
Berlinger Attila – aki 2001 és 2020 között csaknem két évtizeden át volt városházi hivatalnok különböző beosztásokban, az utóbbi négy évben pedig Babits Mihály Kulturális Központ igazgatójaként tevékenykedett – a Mandinernek elmondta, a közel húsz év alatt hét közgyűlés és három polgármester alatt dolgozott a nemzetközi kapcsolatok felelőseként, polgármesteri titkárként, olykor sajtóreferensként, s ez idő alatt volt alkalma megtapasztalni, hogyan működik az önkormányzati politika. És sokszor azon kapta magát, hogy
azon gondolkodik, ő milyen döntést hozna adott helyzetben, tehát nagyon érdekelte a városvezetés mechanizmusa.
„A kulturális intézmény vezetőjeként pedig gyakran válságmenedzseléssel voltam kénytelen foglalkozni, hiszen arra az időszakra esett a Covid, valamint a bődületes energiaválság. A problémák megoldása érdekében rendszeresen egyeztettem a város legfontosabb cégeinek vezetőivel, s tőlük érkeztek az első megkeresések, mert azt lehetett tudni, hogy Ács után mindenképp új polgármestere lesz a városnak” – közölte.
2023-ban pedig már a kormánypártban is megérlelődött az a gondolat, hogy olyan embert lenne érdemes jelölnie, aki nem volt részese az elmúlt évek politikai balhéinak, így a Fidesz őt kérte fel, hogy egy ütőképes csapattal induljon el a választáson.
Persze joggal vetődik fel a kérdés, hogy a fideszes polgármester ámokfutása után hogyan győzhetett egy másik kormánypárti politikus ekkora fölénnyel. Berlinger ezt azzal indokolta – bár előre rögzítette, nem szeretne álszerény lenni –, hogy ő nem a szigorúan vett politikából érkezett, rá nem úgy tekintettek a városlakók, mint az egyik párt által előtérbe tolt figurára. „Én itt születtem Szekszárdon, a főiskolai éveim óta itt élek, ismerek szinte mindenkit, és engem is sokan ismernek, imádom a várost, s számomra mindig az volt a fontos, ami összeköt és nem az, ami szétválaszt, én az árkokat mindig betemetni akarom, nem kiásni” – fogalmazott. Mindezt szerinte az itt lakók is tudták róla, és emellett elismerték azt a teljesítményt is, amelyet a kulturális központ – amely pártsemlegesen működött és a béke szigetének számított a városban – élén nyújtott.
S miközben az elmúlt öt év folyamatos botrányokkal telt el – hol az egyik, hol a másik oldalon volt egy fős többség a közgyűlésben, néha a polgármester akarata érvényesült a képviselőkkel szemben, viszont a ciklus végén már pártszínektől függetlenül fogtak össze a városatyák Ács ellen –,
a szekszárdiaknak nagyon elege lett ebből, végre nyugalmat szerettek volna.
S úgy vélték, ezt ő képes lehet megteremteni – mondta a polgármester.
A megyeszékhely lakói azzal is tisztában voltak, hogy 2019-től a településükre prosperáló időszak várt volna – többek között a Modern Városok Program révén –, hiszen rengeteg állami forráshoz juthatott volna, de a politikai torzsalkodás martalékává váltak a fejlesztések. Ha érthető is, hogy ezek után Berlinger miért győzött, mindez nem jelent magyarázatot arra, hogy miért húzta be a Fidesz a tíz egyéni választókerület mindegyikét. – „Jók voltak a jelöltjeink” – válaszolta a polgármester –, „ezeknek a képviselőknek a többsége szintén nem profi politikus, hanem olyan emberek, akik a helyi közélet megbecsült tagjai, és akik a saját szakterületükön már bizonyítottak, például egy főorvos, iskolaigazgató, hitoktató/kántor, sportegyesületi vezető, és mindannyian hitet tettek annak érdekében, hogy újra fejlődési pályára állítják Szekszárdot”. S az sem elhanyagolható szempont – teszi hozzá –, hogy öt férfi és öt nő szállt ringbe és nyert, tudatosan döntöttünk arról, hogy a nemek aránya is kiegyensúlyozott legyen.
Mit talált a Városházán, sok csontváz esett-e ki a szekrényekből június közepe óta? Ilyen helyzetre számított, rosszabbra vagy jobbra? – adódik a kérdés. Berlinger azt mondja, húsz év után tért vissza a hivatalba, és sok jó régi és új kollégával találkozott, újra a fedélzeten van a korábbi jegyző is, csak míg korábban ő volt Berlinger főnöke, most felcserélődtek a szerepek, de mint korábban, ezután is kiválóan tudnak együtt dolgozni a város érdekében. Komolyabb problémákkal még nem szembesült, sokkal inkább azzal, hogy rengeteg megoldásra váró feladat van, nagyon sokan szeretnének vele tárgyalni, egyeztetni, hiszen
az elmúlt hónapokban nem volt a városnak polgármestere, aki elősegíthette volna az ügyek továbbvitelét.
Egyébként pedig nagy meglepetés nem érte, amikor a Városházán kezdte áttanulmányozni az aktákat, meghallgatta a munkatársait, nagyjából ilyen állapotokra számított, mint amit tapasztalt. Jelenleg még, októberig a régi közgyűlés működik, ahol a kormánypárt egy fős kisebbségben van. A polgármester azonban örömmel tapasztalta, hogy „az ellenzéki többség az átmeneti időszakban a döntéshozatalban jórészt konstruktivitást mutat, azt mondta, mostanra valószínűleg ők is belátták, amit ő is vall, hogy egy vidéki településen elsősorban a várospolitikát kell csinálni, nem az országos politika sodrásával kell haladni”.
Így örömmel látta, hogy a június 9-e óta megtartott üléseken együttműködően viselkedett mindkét oldal, legutóbb is szinte minden határozatot egyhangúlag fogadtak el. Októbertől pedig alapvetően változik meg minden, hiszen onnantól Berlingeréknek jelentős többsége lesz, nem kereshetnek kifogásokat, ha nem mennek rendben a dolgok.
A polgármester azt szeretné, ha az itt élők azt tapasztalnák, hogy komoly változások történnek az önkormányzatban, a korábban elvesztegetett évek után rövid időn belül újra fejlődési pályára áll a város. Ennek érdekében már felvette a kapcsolatot a parlamenti kormányzati szereplőkkel, hogy végre Szekszárd is kaphasson a pályázati forrásokból.
Hogy ez konkrétan, a mindennapokban mit jelent? A polgármester mondott pár példát. A szekszárdiak nagyon rosszul élték meg pár évvel ezelőtt, hogy
a város rossz anyagi helyzete miatt tavaly csökkenteni kellett a helyi buszjáratok számát.
A legutóbbi közgyűlésen azonban megszületett a döntés, hogy – egyelőre 90 százalékos mértékben – visszaállítják a kiesett járatok jelentős részét, de természetesen az a cél, hogy elérjék, idővel pedig meg is haladják a tömegközlekedés korábbi színvonalát.
Emellett annak is örülni fognak a szekszárdiak, hogy hosszú évek után jövő ősszel megnyit végre a városi uszoda, amely eddig a politika martalékává vált, így leállt az építkezés. De végre megszületett a megállapodás, az állam magára vállalja a beruházást, így elhárultak az akadályok, megtörtént a közbeszerzés, megvan a kivitelező, folytatódhat a munka.
Más témára rátérve Berlinger Attila arra nem tudott válaszolni, hogy hol tart elődjének a büntetőeljárása, elmondása szerint őt eddig a hatóságok nem keresték ebben az ügyben. De hogy egy vidámabb kérdéssel záródjon az interjú, arra voltunk kíváncsiak, mivel koccintott június 9-én este a győzelmére, hiszen közismert, hogy Szekszárdon remek borokat készítenek. – „Melyik 30-40 kiváló borászt sértsem meg?!” – kérdezett vissza, így sajnos nem tudjuk az olvasóinkat erről tájékoztatni. De azt tanácsolta Berlinger, hogy aki tud, menjen el Szekszárdra, és kóstoljon meg minél több bort – akár a szeptember 19-22. között zajló Szüreti Napokon –, biztos, hogy egyikben sem fog csalódni.