Akik egyértelműen fogalmaznak, azokat megtámadják, megbélyegzik: kirekesztőnek, rasszistának, szélsőjobbosnak nyilvánítják.
A befogadás kultúrájának terjesztői, akik magukat toleránsnak nevezik, ragaszkodnak ahhoz, hogy minden viszonylagos, minden sokféleképpen értelmezhető. Tagadják a határokat, legyenek azok fizikai, szellemi, vagy biológiai természetűek. Állandóan a vita fontosságáról beszélnek, miközben összekeverik az érvelést az értékeléssel.
Vannak ugyanis dolgok, amikről vitatkozhatunk és vannak, amiket értékelhetünk. A magyar nyelv nagyon kifejező ebben: amit nagyra értékelünk, az egy másik értékrendszerhez tartozik, és amit leértékelünk, arról pedig megvan a véleményünk. Szeretünk vitázni, de vannak értékek, amiket nem vitatunk. Amikhez ragaszkodunk, amik mellett kitartunk.
A »befogadás és megértés« kultúrája olyan csapdákat állít nekünk, amelyeket mindenképp ki kell kerülnünk. Pedig – és ezt mindig látnunk kell – akik ezeket csapdákat állítják, azok tudatosan akarnak minket csapdába csalni.
Vannak azonban olyan emberi tettek, olyan történelmi tények, amelyek nem engedik a vitát, a megértést, az elfogadást, az érzékenyítést.