Súlyos elmebaj tombol Európában – Magyarország a védekezés utolsó bástyája
Érdemes összevetni a hazai helyzetet a progresszió csodaországával, Hollandiával, ahol lassan már az is bűn, ha szót mernek emelni az iszlamista terrorizmus ellen.
Nekünk nem volt Atatürkünk, csak egy vörös grófunk, meg egy általa ránk szabadított tanácskommün.
Nyitókép: Károlyi Mihály 1912-ben egy hajó fedélzetén (forrás: Library of Congress / Fortepan)
„Trianoni keserűségünket ugyan nem tompítja, mindenesetre tény: az első világháború vesztesei közül Törökországgal még megalázóbb békediktátumot írattak alá, mint velünk. A győzelem mámorában úszó antant valósággal kivégezte az Oszmán Birodalmat: a háború előtti területének csupán a 15 százalékát hagyták meg, 37 milliós lakosságát 15 milliónyira zsugorították, sőt az ország pénzügyei is külföldi felügyelet alá kerültek.
A törökök azonban nem nyugodtak bele a diktátumba, csaknem négyévnyi harc után Musztafa Kemal tábornok vezetésével kiszorították az országból a megszállókat. (Tehették, ők ugyanis a háború végén nem szerelték le a frontról hazatérő katonákat, mint a nemzetvesztő Károlyi-kormány.) A 1923. július 24-én Lausanne-ban aláírt új békeszerződés merőben más határvonalat húzott meg, csaknem kétszeresére nőtt a diktátum nyomán megcsonkított ország területe! Békeszerződés-módosítást tudtak kikényszeríteni az antanttal szemben.
Pár hónappal később Kemal tábornok – a későbbi Atatürk (a törökök atyja) – eltörölte a szultánságot és kikiáltotta a köztársaságot. (Az igazsághoz tartozik, hogy a harcok sok helyütt népirtásba torkolltak. A függetlenség reményében fellázadó – az első világháború alatt már megtizedelt – örmények közül több tízezren vesztették életüket.) Az új Törökország 1936-ban visszanyerte ellenőrzési jogát fontos tengerszorosai felett, s ami még ennél is nagyobb eredmény, a második világháború során végig meg tudta őrizni semlegességét. Nekünk nem volt Atatürkünk, csak egy vörös grófunk, meg egy általa ránk szabadított tanácskommün.”