Magyarország figyelmeztette az Európai Bizottságot

2024. július 16. 16:57

„A testület nem válogathatja meg, hogy mely intézményekkel vagy tagállamokkal akar együttműködni” – közölte Bóka János.

2024. július 16. 16:57

Nyitókép: Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Magyarország soros EU-elnöksége elkötelezett az európai uniós tagállamokkal és intézményekkel folytatott lojális együttműködés mellett – közölte hétfőn Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az X-en.

Bóka hangsúlyozta, hogy az uniós tagállamokat és intézményeket meghívták az elnökségi rendezvényekre, melyek célja a közös kihívások kezelése. Kiemelte azt is, hogy ezen a feladaton és felelősségen minden tagország és uniós intézmény osztozik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió a tagállamok által alkotott nemzetközi szervezet, az Európai Bizottság pedig az EU intézménye,

és a testület nem válogathatja meg, hogy mely intézményekkel vagy tagállamokkal akar együttműködni.

Az Európai Bizottság minden döntése politikai megfontolásokon alapul? – vetette fel Bóka János. Eric Mamer, az uniós bizottság vezető szóvivője előzőleg az X-en azt tette közzé, hogy az Európai Bizottság tagjaiból álló biztosi kollégium nem látogat Magyarországra.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 169 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia1
2024. július 17. 05:55
Nincs elszigetelve Nincs elszigetelve Nincs elszigetelve Nem baj, majd Magyar Peti képviseli helyette Magyarországot.
EX_Terminator
2024. július 17. 03:55
Egy az egyben a 2002 -2010 közötti gyurcsány libajnau kormány velünk szembeni politikáját másolják. Ez ugyanaz a játék, csak nagyobb léptékekben.
llnnhegyi
2024. július 16. 20:12 Szerkesztve
Ursula= vélemény diktatúra Német, tehát: náci múlt Lábbal előre születhetett,mert feje sokáig beszorulhatott,azaz buta is lehet!! Korrupt elnök volt.
patriota-0
2024. július 16. 19:58
Magyarország figyelmeztette az Európai Bizottságot oké, de mikor jön ez a hír: Magyarország beperelte az Európai Bizottságot
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!